Köszönjük, Magyarország!

Pályázat a bevétel nélkül maradt előadóknak


Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága egymilliárd forintot csoportosított át a a független művészek megsegítésére.

A különféle előadóművészi területeken a nemzetstratégiai intézmények és szervezetek írnak ki pályázatokat:


Könnyűzene


A Petőfi Irodalmi Ügynökség Magyar Könnyűzenei Központja és az A38 Hajó közösen gondozza a könnyűzenének szóló pályázatot.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Hajónapló című oldalán és az A38 blogján elérhető pályázat kerete 100 millió forint. Személyenként legfeljebb 300 ezer forintra,illletve produkciónként legfeljebb másfél millióra, kizárólag az előadói tiszteletdíjra lehet pályázni.

Egy zenei program tervezetével lehet pályázni, ami lényegében egy legalább öt alkalommal előadott zenei produkció, amit vidéki helyszínekre is el kell vinni. Olyan előadók jelentkezését várják, akik igazolható előadóművészi múlttal (kiadványok, tévéfelvételek, klipek) valamint a közönség számára is emlékezetes produkciókkal rendelkeznek. Előnyt élveznek azok, akik munkaviszony hiányában nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel; gyesen, gyeden lévő alkotók; legalább két gyermeket nevelő előadók”. A jelentkezési határidő május 18., 12 óra, az elbírálás határideje legfeljebb 14 nap.


Komolyzene


A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. által kiírt pályázat több szempontból hasonló a könnyűzeneihez: 100 millió a keretösszeg, pályázatonként legfeljebb 300 ezer igényelhető, ennek 80% az előleg, és a leadási határidő itt is május 18. A pályázók körét itt az szűkíti, hogy olyanokat várnak, akik nem rendelkeznek “heti 20 órás munkaviszonyt meghaladó rendszeres jövedelemmel” pl. zenetanárként.

Arra a kérdésre, hogy milyen előadással lehet pályázni, a kiírás (pdf) részletesen válaszol. Itt is fontos szempont, hogy lehetőleg vidéki helyszíneken legyenek a programok.


Nép- és cigányzene

 

Ezt a pályázatot a Hagyományok Háza kezeli. Ennek honlapján az olvasható, hogy május 5-én jelenik majd meg a kiírás, de előzetesen közölték, hogy a következő kategóriákban lehet majd támogatást igényelni: “népzenészek, népzenei együttesek, citerazenekarok – amatőr néptáncosok, néptáncegyüttesek – népies műzenét játszó cigányzenészek”.


 Jazz

 

A BMC Budapest Music Center pedig “a fiatal jazz művészeknek nyújt segítséget” az EMMI közleménye szerint, de ennek formájáról még nincs hír a szervezet honlapján. A keretösszeget nem hozták még nyilvánosságra ezeknél a pályázatoknál.


A Petőfi Irodalmi Múzeum a “Köszönjük, Magyarország!” keretében egy másik pályázatotis kiírt, írók, költők, dramaturgok és zeneszerzők számára. Ebben az utóbbiaknak 10 milliós keretösszeg jut, egy-egy szerző legfeljebb 300 ezer forintot igényelhet. A kiírásban az olvasható, hogy “a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kell komponálnia”, és “a PIM a támogatás fejében 5 évre megszerzi az elkészült zenemű ingyenes közzétételi jogát.”

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább