Aradszky László - Az áldozat visszatér

Hallgatag várfalak,
kőpad, néma fák.
Oly nagyon vártalak
és azt az éjszakát.
Rögtön egy csókot loptam,
de ó, milyen boldog voltam,
és kis kezed révén
láttam az égnek minden csillagát.

Egy árnyék jő a fák alatt,
oly sejtelmes a fény.
Az éjben járó árnyalak
csak én vagyok, csak én.
Még jól emlékszem mindenre,
az a pokol bennem él,
és visszahoz a színhelyre,
mert az áldozat visszatér.

Csattanó, nagy pofon,
s döbbent csend után,
én, izé, én távozom,
szóltam tétován.
Ennek az éjnek fuccs már,
hirtelen hozzám bújtál,
és csókjaid gyúltak
kis kezed minden
ujjlenyomatán.

Egy árnyék jő a fák alatt,
oly sejtelmes a fény.
Az éjben járó árnyalak
csak én vagyok, csak én.
Még jól emlékszem mindenre,
az a sok csók bennem él,
és visszahoz a színhelyre,
mert az áldozat visszatér.

Tettes és áldozat
mindig két személy.
Itt egy új változat,
a tanúm az az ég.
Mert aki lop, az tettes,
de téged is vád ér, kedves,
hisz csókokat adtál
és azután már többé nem jöttél.

Egy árnyék jő a fák alatt,
oly sejtelmes a fény.
Az éjben járó árnyalak
csak én vagyok, csak én.
Még jól emlékszem mindenre,
az a sok csók bennem él,
és visszahoz a színhelyre,
s az az ázó-fázó, téged váró,
cserbenhagyott áldozat ott
tettre készen visszavár.