Máté Péter - Tavaszi szél

Hideg télben fájó ének hangja csendült,
és a tiszta földre ráborul a zsarnok hólepel.

Sötét éjben árnyak űzték el az álmot,
tétován kérlelt a félénk szó, de senki nem felelt.

De jött egy szélroham és messze fújta mind
a fojtó téli éjnek búját, bánatát,
s a tegnap súlyos árnyait.

Ó, eljött, ó, eljött a zúgó, tavaszi szél,
énekszóval köszöntse mindenki, aki él!
Igen, elmúlt, ó, elmúlt a szenvedés, a tél,
legyőzte az ének, s a zengő, tavaszi szél.

Nyílt a rózsa, jártak akkor is az utcán, (jártak az utcán)
de én nem tudhattam semmit sem,
nem éltem akkor még. (nem éltem akkor még, á-á-á)

Mennyi ember várta sorsát sokszor árván, (sokszor árván)
tétován kérlelt a félénk szó, de nem felelt az ég.

De jött egy szélroham és messze fújta mind
a fojtó téli éjnek búját, bánatát,
s a tegnap súlyos árnyait.

Ó, eljött, ó, eljött a zúgó, tavaszi szél,
énekszóval köszöntse mindenki, aki él!
Igen, elmúlt, ó, elmúlt a szenvedés, a tél,
legyőzte az ének, s a zengő, tavaszi szél.

Ó, eljött, ó, eljött a zúgó, tavaszi szél,
énekszóval köszöntse mindenki, aki él!
Igen, elmúlt, ó, elmúlt a szenvedés, a tél,
legyőzte az ének, s a zengő, tavaszi szél.

(á-á) s a zengő, tavaszi szél,
(á-á) s a zengő, tavaszi szél,
(á-á) s a zengő, tavaszi szél.