Máté Péter - A vén eperfa

Van egy régi ház egy völgy ölén,
ott szövődött száz tarka regény.
A múlt jó ízét, most is érzi szám,
de sok édes gyümölcs nőtt a vén eperfán.

Itt már más az ég,
és nem süt a nap, úgy mint rég,
az itteni gyümölcs mindig savanyú.

De ha régen valami bánat ért,
hozzá futottam vigaszért,
s lombjai alatt elmúlt a bú.

Álmaimban éjjel, visszaszáll a múlt hozzám.
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

Oly régen volt, az idő elszállt,
de a régi kert, mindig visszavárt.
Hűtlen szívem végre visszatért,
de későn jöttem, mert a fa már nem élt.

Gyümölcsöt nem adott már,
koronája oly kopár,
s ága közt őszi csend lapul.

Jött néhány zord regény,
sápadt szomorú nap levél,
az eperfáról porba lehull.

Álmaimban éjjel, visszaszáll a múlt hozzám.
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

(próza:)
Mennyit ültem a fa alatt, csendben,
s az ágak közt, a szél dalolt csupán.
Elmentek ők, elhagytak engem,
az álmok, remények, s vén eperfám.

Itt már más az ég,
és nem süt a nap, úgy mint rég,
az itteni gyümölcs mindig savanyú.

De ha régen valami bánat ért,
hozzá futottam vigaszért,
s lombjai alatt elmúlt a bú.

Álmaimban éjjel, visszaszáll a múlt hozzám.
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

Álmaimban éjjel, visszaszáll a múlt hozzám.
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

Álmaimban éjjel, visszaszáll a múlt hozzám.
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.