Bereczki Zoltán

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 10, összesen 79717 alkalommal

Bemutatás:

Bereczki Zoltán (Budapest, 1976. május 2. –) EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. Volt felesége Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színművész.

forrás: Wikipedia

Biográfia:

1976. május 2-án született Budapesten. Az Ernst Thälmann, majd a Sallai Imre Általános Iskola tanulója volt. 5-10 éves koráig (1981-1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában. A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is. 2005. június 17-én vette feleségül Szinetár Dóra színésznőt és azóta együtt nevelik Szinetár előző házasságából származó kisfiát, Marcit. 2007-ben bővült a család, megszületett Zora Veronika. Az 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és az Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ban megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is. 2005-ben Súgó Csiga-díjat, 2006-ban Emerton-díjat kapott az év musical színésze kategóriában. Rendszeresen fellép a Magyar Televízió "Csináljuk a fesztivált" című műsorában, amelynek egyik sorozatát 2007-ben megnyerte.

Bereczki Zoltán dalszövegek (85 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

GyulaaaaMancí Hozzászólás ideje: 2011-01-29 17:27:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-04 19:18:01

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

ez olyann jóóó és benne van a Béci is :)

marton.laura Hozzászólás ideje: 2011-01-06 21:18:57

Utolsó bejelentkezés:
2015-03-27 23:19:28

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Ez olyan jó ez a szám. Imádomom!♥♥

sweety01 Hozzászólás ideje: 2010-12-22 12:41:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-07 18:53:08

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Imádom ezt a számooot. ^^♥♥

picur9 Hozzászólás ideje: 2010-12-15 16:27:15

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 21:02:58

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nagyon kedvelem nagyon tehetséges! És szerintem emberileg is kedves lehet. És szerintem aki le szaroza hogy nem tud angolul meg ilyenek azok csak azért csinálják mert féltékenyek!!!

[i]Évica[/i] Hozzászólás ideje: 2010-12-02 08:09:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:00:14

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Én nekem nagyon megtetszett:D.

Kriszbaby Hozzászólás ideje: 2010-11-20 18:12:40

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 19:08:58

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Bocsi,de ha valaki nem tud angolul akkor ne énekeljen! Zoli egészen szar a JLS-hez képest!

toviki98 Hozzászólás ideje: 2010-11-15 14:20:48

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-05 22:44:27

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

igazad van denii. h. jó szám de a Kickstart is jó

denii. Hozzászólás ideje: 2010-11-09 17:54:03

Utolsó bejelentkezés:
2017-03-11 13:53:40

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

* JLS-Kickstart

denii. Hozzászólás ideje: 2010-11-09 17:52:45

Utolsó bejelentkezés:
2017-03-11 13:53:40

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

toviki98 jaja amugy tényleg a JLS-Kivkstart c.dalról. de attól még k*rva jó szám.♥♥♥

toviki98 Hozzászólás ideje: 2010-11-01 17:44:02

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-05 22:44:27

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

ez koppintás a JLS-Kickstart c. dalról :D

Heléna96 Hozzászólás ideje: 2010-05-25 17:12:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-06 19:13:06

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Jújj,ez nagyon nagy!Imádom! Az a hang....

Gerlasz Hozzászólás ideje: 2010-05-25 13:02:31

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-25 14:58:47

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Ez hihetetlen!!! Tökéletes példa arra, amikor az érzelmek kifejezésére már a szavak nem elegendőek, akkor már csak zenében lehet kifejezni! Beleremegtem... Ez a dala Zolinak mindent visz!!!!

reki96 Hozzászólás ideje: 2010-02-23 16:04:16

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-30 21:56:25

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

szerintem ez csak plabeack XD szerintem nem is ő énekli am de jó hangja van

sziszavec1999 Hozzászólás ideje: 2009-12-28 17:31:45

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-20 22:16:28

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

100hangú és ezerféle dal van de ez a kedvencem.főleg a vége tetszik,és Zoli nagyon szuperul énekli.Szerintem mindenki így van vele. Zoli=kedvencem :)

Szaszy (: Hozzászólás ideje: 2009-10-06 14:05:45

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-18 19:16:45

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Valaki el tudja küldeni nekem a hangokba zárva című dalt? Előre is köszi. E-mail címem: [*** moderálva ***]

Viviána Hozzászólás ideje: 2009-07-10 17:58:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-20 14:35:52

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Imádom Bereczki Zolit, elképesztő tehetsége és aranyos fickó. :) Viszont azt komolyan nem hiszem el, hogy valaki ennyire ne hallja egy zene szövegét, mint a "Szeress most úgy, ahogy én!"-nél...mindegy, be van küldve a módosítási kérelem :):);)

dorcika222 Hozzászólás ideje: 2009-06-26 16:41:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-29 19:53:53

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

ez a dal gyönyörű! a többi is szép de ez valahogy más!!! a kedvencem!!

dorcika222 Hozzászólás ideje: 2009-06-26 16:35:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-29 19:53:53

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nagyon jó a hangja!!! és én nagyon szeretem!

dorcika222 Hozzászólás ideje: 2009-06-26 16:31:44

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-29 19:53:53

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nekem nagyon tetszik!!!!és a többi száma is jó!!!

mirokina Hozzászólás ideje: 2009-06-16 18:34:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-17 18:42:42

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem meg van a 2001-es albuma, és a két Musical Duett Album is. És mind a 3 albumot tudom fejből. Egyszerűen imádom. Zoli hangja olyan megnyugtató. Ha ideges vagyok, és őt hallgatom megnyugszom tőle. Az egész család szeret!!! Hajrá Bezo!!!

MusicalMona Hozzászólás ideje: 2009-06-06 16:06:01

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-06 17:55:22

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nagyon szeretem ezt a dalt!! régen a zolinak nem ment ez a 2001-es cd de nekem meg van és 4 számot nem tudok még fejből róla. Hajrá Zoli SZERETÜNK

mumin Hozzászólás ideje: 2009-03-22 13:18:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 16:34:52

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Csak 1-et tudok érteni az előttem szólókkal... Illetve üzenem Phoebe-Lili-nek, ha netán még nem szerezted meg a "kedvenc dalod", ami szívedig hatolt, keress meg, szívesen elküldöm :) ÜDV!

Phoebe-Lili Hozzászólás ideje: 2009-02-12 13:47:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-11 21:55:27

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Ez a dal valami gyönyörű ("Hangokba zárva"). Amikor a koncerten hallottam, sokkot kaptam ülve, ott is gyönyörűen szólt. Most megtaláltam a videóját, és szinte elsírtam magam itt a képernyő előtt... NAGYON SZERETEM! És ha valaki majd megkérdezi tőlem miért a kedvencem Bereczki Zoli, már tudom melyik dalt fogom megmutatni neki, hogy megértse :) :) :) :) ha valakinek véletlenül meglenne a dal, légyszi küldje el! (MSN: [*** moderálva ***]

roxiboszi Hozzászólás ideje: 2009-02-06 15:09:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-25 18:09:05

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

sziasztok ha valami kell nekem nyugodtan lehet szolni vegyetek fel MSN-re és biztosan tudok segíteni ha a címem kell akkor myvip vagy iwiw en fent van a címem a nevem Ceglédi Brigitta

Lacek14 Hozzászólás ideje: 2009-01-21 14:04:26

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-16 15:23:53

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

S.O.S.sügősen szükségem lenne a Hangokba zárva(a zongorán újra szól egy dal)és a Búcsúdal zenei [*** moderálva ***]

rzs18 Hozzászólás ideje: 2008-10-01 19:11:24

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-10 19:44:32

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem ez nagyon bejön! Nincs meg valakinek? Cserébe tudok adni: Musical duett 1-2ről számokat, Mozart, Mindhalálig musicalről, szerintem meg fogonk tudni egyezni van sok [*** moderálva ***] írjatok légyszi előre is kösz

Phoebe-Lili Hozzászólás ideje: 2008-07-31 14:55:10

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-11 21:55:27

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Jujj, nekem Bereczki Zoli a kedvencem, nagyon jó fej, nagyon szeretem :) :) :) :)

@@rori@@ Hozzászólás ideje: 2008-07-15 14:31:28

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-08 09:47:21

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

ja és persze a cím:D : [*** moderálva ***]

@@rori@@ Hozzászólás ideje: 2008-07-15 14:28:17

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-08 09:47:21

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Valaki eltudná küldeni ennek a dalnak az alapját. Fontos!! Előre is köszi.

Disneyfan Hozzászólás ideje: 2008-06-19 22:27:34

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-15 18:32:04

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem Zolitól a SZÁLLJ VELEM, A HOLNAP MÁSÉ MÁR, NE HIGGY MÁSNAK, és esetleg ha már valakinek megvan :-), akkor a ZUBOLY ÉS TITANIA KETTŐSE kéne. Cserébe én is tudok számokat küldeni. Rengeteg Zoli és Dóri számom van. E-mail: [*** moderálva ***]

yyhsziszi1996 Hozzászólás ideje: 2008-06-13 16:42:51

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-08 21:02:05

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

evike.94 én is felvettelek msn-re, és azt remélem majd elküldesz néhány számot. Zoli és Dóri 4ever!!!!!

evike.94 Hozzászólás ideje: 2008-06-02 14:54:10

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-22 20:02:19

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Nincs meg valakinek zolitól a szállj velem?? Ha megvan valakinek az küldje már el légyszyke nekem van sok számom tőle szal tok küldeni cserébe msn: [*** moderálva ***] e-mail: [*** moderálva ***] neked megvan a fény alapja? El tudnád nekem küldeni előre is köszönöm

Viktria Hozzászólás ideje: 2008-05-14 20:13:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-27 16:40:52

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Evike.94 felvettelek msn-re,remélve,hogy majd küldessz nekem zenét!

evike.94 Hozzászólás ideje: 2008-05-06 15:41:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-22 20:02:19

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

jah a címem [*** moderálva ***] tehát még1* köszönöm :D

evike.94 Hozzászólás ideje: 2008-05-06 15:40:44

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-22 20:02:19

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

sziasztok! Ha megvan vkinek ez a szám akkor elküldené nekem előlre is köszönöm Évi

Cassia Hozzászólás ideje: 2008-05-06 12:35:26

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-06 12:34:20

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Ha kell még valakinek az alap, nekem megvan.

Nicky92 Hozzászólás ideje: 2008-05-05 09:05:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-06 15:21:41

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

sziasztok! tudna nekem valaki Bereczki Zoltán dalokat? [*** moderálva ***] msn is ez

Mezyke Hozzászólás ideje: 2008-04-24 19:37:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 23:54:10

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

sziasztok! ez a szám egyszerűen megunhatatlan és gyönyörű :)

paige boszi Hozzászólás ideje: 2008-04-12 16:50:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-28 14:35:47

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

sziasztok nincs meg valakinek a Jótündér cimű szám e-mail [*** moderálva ***] az msnem is ez előre is köszi

adel-baba Hozzászólás ideje: 2008-03-30 16:46:38

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-25 15:08:34

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

szia evike94!!!! Nekem nincs msn-em most de elküdhetnéd e-mail-ban!!!! itt a [*** moderálva ***]

evike94 Hozzászólás ideje: 2008-03-29 12:47:47

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-29 12:43:44

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

NEKEM MEG VAN ZOLI ÖSSZES SZÁMA KIVÉVE A SZÁLLJ VELEM:( + MEGVAN A MUSICAL DUETT IS. AKINEK KELL AZ VEGYEN FEL MSN-RE ÉS AKKOR ÉN SZIVESEN ELKÜLDÖM MERT ÍGY NEMTUDOM HOGY KINEK KÜLDTÉK MÁR EL ÉS KINEK NEM. A CÍMEM: [*** moderálva ***]

evike94 Hozzászólás ideje: 2008-03-29 11:28:47

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-29 12:43:44

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

moni1993!!!!! Ha még mindig kellenek Zoli számai akkor írd már meg és elküldöm mindet:D

evike94 Hozzászólás ideje: 2008-03-29 11:26:26

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-29 12:43:44

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Én is imádom Zolit is és Dórit is! Nekem meg van Zolinak a Száz év című abuma és a Musical duett is. Ha valakinek kell én szivesen elküldöm:D

Laura1990 Hozzászólás ideje: 2008-03-04 14:10:56

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-24 18:37:25

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Hellosztok! Nekem a Fény Szinetár Dóra-Bereczki előadásban megvan, ha az jó!

KATTEE Hozzászólás ideje: 2008-02-25 17:24:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-25 17:23:05

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

hali!!!égetően szükségem lenne ennek a dalnak az alapjára,lécci [*** moderálva ***] adok másikat!pusz

kittike Hozzászólás ideje: 2008-02-17 11:15:25

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-03 21:26:50

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Valaki nem tudja nekem elküldeni az angol változatát a dalnak?????? Köszi:Kitti

Sabyna448 Hozzászólás ideje: 2008-01-31 15:19:05

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-08 20:20:36

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nem küldene vki nekem msn-en Zolis számokat?? Légyszi!!, vki segítsen!

naszil Hozzászólás ideje: 2007-12-28 14:34:33

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-27 15:56:36

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Tudtok segíteni: A holnap másé már c. dal milyen albumon szerepel, ill. honnan lehetne megszerezni? Köszi

moni1993 Hozzászólás ideje: 2007-12-26 17:45:27

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-06 12:38:44

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nincs meg vkinek Zoli összes szóló száma? [*** moderálva ***]

benagiii Hozzászólás ideje: 2007-11-14 23:05:25

Utolsó bejelentkezés:
2007-11-14 22:29:54

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Bajnokd !! Elküldtem volna a számot,de visszadobta az e-mailt a rendszer!!! Ha kell még,akkor küldj egy mailt a [*** moderálva ***]

Bajnokd Hozzászólás ideje: 2007-11-12 12:31:38

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

valaki eltudná küldeni nekem a Fény c. számot ? [*** moderálva ***]

csilla920329 Hozzászólás ideje: 2007-11-10 12:30:28

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-14 21:19:15

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

A szállj velem című szám is kellene. és egy megjegyzés hogy van olyan cd-je ami nem kaható mert már nincseke ezért próbálkozok itt...

csilla920329 Hozzászólás ideje: 2007-11-10 12:17:54

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-14 21:19:15

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem vannak Bereczkis száamaim ha valakit érdekel, de én is segítséget szeretnék kérni mert 3 szám hiányzik még:( -aholnap másé már -a törvény -búcsúdal ha valaki el tudná küldeni az vegyen már fel [*** moderálva ***] is köszönöm az illetőnek!!!!

mechante Hozzászólás ideje: 2007-09-07 23:30:19

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-19 14:35:13

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

szijasztok nekem is tudnátok küldeni egy két CSAK bereczki zoli számot ? légyszíí a [*** moderálva ***] ra kéne köszike elõre is 8))

gicácska Hozzászólás ideje: 2007-09-05 10:27:24

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem Zoli számai kellenének,amiket az õ albumán vannak és nem a közösön Dórival!! Aki tud segítsen !! Köszi elõre is !! E-mail : [*** moderálva ***]

Norkaborka Hozzászólás ideje: 2007-08-23 21:55:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-16 19:01:58

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Mármint, h ezek a számok és amiket a dórival énekel?? [*** moderálva ***]

Norkaborka Hozzászólás ideje: 2007-08-23 21:36:15

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-16 19:01:58

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Hali! Valakinek nincsenek meg és/vagy azok a számok, amiket Dórival énekel? Akinek megvannak legyenszives írjon a [*** moderálva ***] e-mail címre! Köszönöm!

saphira Hozzászólás ideje: 2007-08-22 19:05:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-31 16:07:24

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Köszi aki elküdte:D:D:D

Gera Bea Hozzászólás ideje: 2007-08-15 21:27:07

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok!Nagyon örülök hogy egy újjabb CSILLAGOT sikerült felfedezni a zenei világból.De szerintem ne sajnáljátok rá a pénzt ne kalóz számokat hanem EREDETIT keressetek.Gondoljatok csak bele honnan tudnák meg mások,hogy mennyien szeretjük ÕT ha nem legális uton szerezzük be a számait...EGY PÉLDA:Tegnap benéztem a neten a Zeneáruházba,potom340ft-ért tölthettem le a számait pl.:FÉNY...stb..Ne mondjátok,hogy ez sok egy MINÕSÉGI [*** moderálva ***] PUXIM mindenkinek.Gera Bea

saphira Hozzászólás ideje: 2007-08-12 21:40:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-31 16:07:24

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

valaki lécci küldje már el lécci a fény címû számot,mer nagyon kéne!bocsi Dóri de ahog yátkülted letörlõdött a géprõl!!!nagyon kérek vki h vegyen fel msnre a [*** moderálva ***] és küldje el mer nagyon fonotos, v mailban [*** moderálva ***]

Dóribaby Hozzászólás ideje: 2007-08-11 19:11:50

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Akinek kell ez a szám akkor vegyen föl MSN-re! Msn címem: [*** moderálva ***]

saphira Hozzászólás ideje: 2007-08-10 18:45:06

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-31 16:07:24

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nem tudná vki elküldeni nekem a Fame-Fény címû számot!mail [*** moderálva ***] msn: [*** moderálva ***] is köszi

eszterimado Hozzászólás ideje: 2007-08-08 21:16:46

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

imádom Zolit! Meglesz pár napon belül a r&J dvd mer anya barátja letöltötte nekem! Imádom! Éjjel-Nappal azt fogom nézni!

alexandra25 Hozzászólás ideje: 2007-07-07 10:05:06

Utolsó bejelentkezés:
2019-02-22 12:33:50

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem ez a kedvenc számom a cd-rõl,szerintem naon jó lett!

alexandra25 Hozzászólás ideje: 2007-07-07 10:03:06

Utolsó bejelentkezés:
2019-02-22 12:33:50

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Szerintem Zoli fantasztikus szinész és énekes! Remélem még várhatunk tõle újabb szerepeket és cd-ket!

paigeboszi Hozzászólás ideje: 2007-06-20 10:23:30

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

nekem mióta megvan a cd (kb.másfél hónapja)csak ezt hallgatom lassan kiutál a család!!!mag a rómeó és júlia miatt is

hajnalcsillag Hozzászólás ideje: 2007-06-01 10:45:19

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-24 13:37:13

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Tegnap este láttam a Jövõre, Veled, Itt! címû darabot Zolival a fõszerepben. Teljesen lenyûgözött a történet és a színészi játék egyaránt! És a lényeg: végre láthattam Zolit élõben és elég közelrõl... Nekem simán bebizonyította, hogy nem csak Mercutióként kell megjegyezni a nevét! Egyébként nekem is tetszik a Dórival közös CD-jük.

T.i.t.a.n.i.l.l.a Hozzászólás ideje: 2007-05-12 22:14:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Szerintem is nagyon jók együtt, és nagyon szeretem õket. Mióta megvan a CD-jük, azóta csak ezt hallgatom:D De nekem egyébként a mese is nagyon tetszett:D Aki nem látta az Aladdin-t az mindenképpen nézze meg. Nagyon jó dalok vannak benne.

Viviána Hozzászólás ideje: 2007-05-03 14:43:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-20 14:35:52

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziaztok! Tényleg nagyon jó Zoli és Dóri is!!! Fantasztikus párost alkotnak!!

Lunastar Hozzászólás ideje: 2007-04-14 16:49:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-30 20:16:07

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sztem mindketten fantasztikusak...!!!!! Imádom Õket!!!!:)

hajnalcsillag Hozzászólás ideje: 2007-03-30 15:12:58

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-24 13:37:13

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sajnos, amikor én voltam a színházban, akkor nem Zoli volt Mercutio :( Szerettem volna látni élõben is, nem csak DVD-n.

rosebad Hozzászólás ideje: 2007-03-02 18:32:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Sziasztok! Én is elõször a Rómeó és Júliban láttam Zolit, és hát nem találok szavakat. :) Nagyon tetszik a hangja is, és az is, amit alakít. Egyetértek Music Baby-vel, tényleg szerencsés Dóri, hogy ilyen férje van. :)

Anna17 Hozzászólás ideje: 2007-03-01 21:34:30

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Én is egyet értek!!!Zoli nagyon tehetséges énekes!Ahogy táncol ahogy énekel az valami fantasztikus!!!Öröm nézzni!!!!!

¤Babó¤ Hozzászólás ideje: 2007-02-23 21:32:52

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Bzony, szerintem is baromi tehetséges Zoli, mióta láttam a Rómeót bele vagyok esveXD Iszonyat jól mozog a szinpadon, és persze hihetetlen hangja van...

hajnalcsillag Hozzászólás ideje: 2007-01-26 14:25:09

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-24 13:37:13

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Nekem nagyon tetszik Zoli hangja, Mercutio szerepe pedig nagyon jól áll neki!!!

Music Baby Hozzászólás ideje: 2007-01-25 14:20:12

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Szerintem is nagyon jó elõadó!A színpadon tökéletesen, magabiztosan mozog!Dórival nagyon cukik együtt!=)Dóri szerencsés nõ hogy ilyen férje van!Nagyon jó hangja van Zolinak és látszik rajta hogy szeret énekelni és táncolni!Tehetséges férfi!

Kisretek Hozzászólás ideje: 2007-01-20 15:36:54

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Bocsi h beleszólok, de Zoli nevét y-nal is lehet írni, mert régen a családnevet y-nal írták, csak aztán elírták vhol és úgy lett/maradt Bereczki és nem Bereczky. Remélem érthetõ :D

wicked.witch Hozzászólás ideje: 2007-01-04 11:01:55

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-02 21:26:12

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Tényleg nagyon jó elõadó, a Romeó és Júliában is nagyot alakít, és a Szinetár Dórival nagyon édesek együtt... =)

hoyer zoltánné Hozzászólás ideje: 2006-12-15 11:20:07

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-12 12:46:01

Véleménye a(z) "Bereczki Zoltán" előadóról:

Kedvensem a Berecky Zoli, mert hihetetlen átéléssel adja elõ a jobbnál jobb dalokat.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább