KFT

Zenei irányzat: Pop-Rock
Albumok: 16 db
Megtekintve: Ma 10, összesen 54009 alkalommal

Bemutatás:

A KFT egy 1981-ben alakult budapesti zenekar. Egyéni, ironikus hangvétel és sok abszurd, szövegközpontú dal jellemzi őket. A kritika kezdettől fogva az újhullámhoz sorolta őket, de széles tömegeket megmozgató koncertjeikkel és országos slágereikkel túlnőttek az alternatív kereteken.

Biográfia:

1981 nyarán már KFT néven, a Locomotiv GT előzenekaraként turnéztak, majd a televíziós Táncdalfesztiválon keltettek óriási feltűnést a Bábu vagy újszerű zenei, szövegi megoldásaival és színházi, pantomimes elemeket is felvonultató színpadi munkájukkal. Sikerükre jellemző, hogy 4 hónap leforgása alatt az együttes 200 koncertet adott országszerte.

1982-ben mutatták be a Szkéné Színházban az Elmúltak az ünnepek című darabjukat. Szereplőként és dalszerzőként közreműködtek Verebes István „Krőzusoperájának” tévéváltozatában, melyet Kenyeres Gábor és Sztevanovity Dusán rendezett. A mozgalmas év végén klubjuk átköltözött a Lágymányosi Közösségi Házba, ahol rendszeressé váltak a KFT klubestek. Ebben az évben jelent meg első albumuk, a Macska az úton, melyen nem szerepelt országos slágerük, a Bábu vagy.

1983-ban három hetet töltöttek Kubában Koncz Zsuzsával. Később klubjuk székhelyét át kellett tenniük az Almássy téri Szabadidőközpontba. Második albumuk az Üzenet a liftből/ A fodrász címen jelent meg, ekkor forgatták az első magyar videoklipet a Fodrász című dalhoz. Ugyanebben az évben a tagok WYX álnéven egy kétszámos, angol nyelvű punk kislemezt is megjelentettek a Hungarotonnál.

1984-ben jelent meg az Afrika című dal, majd a Bál az Operában lemez, ezzel végérvényesen megerősítve pozíciójukat az alternatív zene és a rádióbarát slágerzene területén is. A lemez borítóján az akkor nyugaton is világújdonságnak számító személyi számítógépen játszható, KFT játékprogramot szerepeltettek.

1985-ben közös felvételeket készítettek Hazel O’Connorral, az Üvegtörők című film szereplőjével, illetve felléptek egy prágai fesztiválon is.

1986-ban jelent meg negyedik lemezük, a Siker, pénz, nők, csillogás, rajta a Balatoni nyár című slágerrel. Áprilisban Bostonban, szeptemberben Los Angelesben játszott a KFT, közben pedig az egyetemi és egyéb klubok állandó vendégei voltak szerte Magyarországon.

1987-ben megváltak addigi menedzserüktől, szakítottak a Lemezgyárral, és elsőként kötöttek szerződést magánkiadóval, a Szimultán Rt-vel. 1989-ben új kiadóhoz szerződtek, a Szigeti Ferenc által irányított Protonhoz. 1991-ben a csapat a közös munka szüneltetése mellett döntött. Decemberben a Közgázon megrendezett, rendhagyó, hármas koncerttel köszönt el rajongóitól a 10 éves jubileumát ünneplő KFT. A koncertekről készült felvételt egy teásdobozba csomagolva jelentették meg, melyet Márton András tervezett.

Forrás: Wikipédia

Tagok:

Bornai Tibor

énekes, gitáros

Bornai Tibor

zeneszerző, szövegíró

KFT dalszövegek (127 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Noncsa Hozzászólás ideje: 2011-02-26 19:13:18

Utolsó bejelentkezés:
2017-09-21 09:59:43

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

imádom ezt a számot szép emlékek fűződnek hozzá (L)

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-01-25 18:56:15

Utolsó bejelentkezés:
2018-08-15 18:50:42

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

szerintem jó és ráadásul énekelni is fogjuk a suliban,sőt az erdei iskolában ki mit tudon előadtuk és dőltünk a röhögéstől!:)szuper(táncoltunk is hozzá)kész röhej volt

DJ RÖFI Hozzászólás ideje: 2010-08-23 13:38:15

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-21 18:31:49

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Nekem a Balatoni nyár a kedvenc számom mert eszembe jutnak a tábori élmények a balaton mellet. De jo érzés nosztalgiázni.

Dockoo Hozzászólás ideje: 2010-07-26 08:10:14

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-07 22:22:23

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Valaki meg tudná mondani, hogy általában melyik dalokat játszák a koncerteken?

drezik Hozzászólás ideje: 2010-07-23 16:55:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-01 16:18:04

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Ez baro!!!Régi szép emlékek....

Bütyi24 Hozzászólás ideje: 2009-12-12 13:09:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-20 09:52:08

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Nekem ez meg van cd-n és a nővérem mobilján!

VirJimmy Hozzászólás ideje: 2009-09-11 14:54:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-11 16:51:10

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Ez a második legszebb KFT dal.^^ :$

Zsuzsa941116 Hozzászólás ideje: 2009-08-12 16:57:36

Utolsó bejelentkezés:
2017-10-02 00:33:00

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

nagyon régi de örök kedvenc :)

Bogee_ Hozzászólás ideje: 2009-07-16 15:52:52

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-16 17:50:56

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Balatoni nyár(H)(#) Imádoom(L) mindenki írjon BNY(L)-t ha szeretii:D puszcsii

zizIzu Hozzászólás ideje: 2009-06-22 11:45:05

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-25 07:27:38

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

A Macska az úton a legjobb!!!!!!! Szegény Mirci... :-(

coffos2 Hozzászólás ideje: 2009-06-18 15:19:12

Utolsó bejelentkezés:
2019-05-29 14:09:42

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Nekem az Afrika tetszik a legjobban király

zizIzu Hozzászólás ideje: 2009-05-29 08:43:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-25 07:27:38

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Szenzációs csapat! Választékos, mindent elmondó, mégis szórakoztató minden nótájuk! :-)

Bucimanó Hozzászólás ideje: 2009-04-07 20:24:38

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-07 22:13:40

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Az összes számuk tele van szellemességgel, nagyon jók.

Rebekadori Hozzászólás ideje: 2008-12-22 21:59:18

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-26 15:32:52

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

ezt a számot naon jól adták elő a megában is!:)

miluka Hozzászólás ideje: 2008-11-18 16:26:46

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-18 16:58:59

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

'92 nyár-szegedi nyaralás a családdal. Akkor 14 voltam és már akkor imádtam ezt a számot.

Nyerges Hozzászólás ideje: 2008-09-08 20:15:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-22 17:51:42

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

tegnap este voltam KFT koncerten, egyszerűen zseniális volt, nem is tudtam ekkora egyénisége van a zenekarnak... Valaki át tudná küldeni a Lefejellek köcsög című [*** moderálva ***]

kismacsek Hozzászólás ideje: 2008-06-29 17:24:59

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-21 17:49:15

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Helló!!! Ez egy nagyon jó szám...és aki ezt kitalálta az egy igen okos ember volt!XDXDXDXDXDXDpuss

Jocinho Hozzászólás ideje: 2008-01-19 18:04:36

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-09 20:59:23

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Na aki el tudja küldeni küldje el az Afrikát a [*** moderálva ***]

-Claude- Hozzászólás ideje: 2007-04-23 16:14:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-17 23:36:14

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

immmádom ezt a számot, az egyik legjobb, ami csak errõl a témáról szól:) kellõen infantilis, vicces és laza vartyogós. Szerintem egész egyszerûen KIRÁLY.

fruzika Hozzászólás ideje: 2007-01-30 15:36:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

nagyon megszerettem ezt a számot... igazad van: HAJRÁ ÚJPEST!!!!!!!!!

!Újpest Ultras! Hozzászólás ideje: 2007-01-29 18:26:45

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

Ez egy igazi Újpest dal!!! óóóóó Afrika!! :) Hajrááá Lilák!

zsozi16 Hozzászólás ideje: 2006-12-12 19:58:00

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "KFT" előadóról:

én szeretem ezt a számot.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább