Dékány Sarolta

Zenei irányzat: táncdal, retró, nosztalgia
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 26472 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Magyar énekesnő

Biográfia:

1948-ban született. 1966-ban kezdett énekelni, több együttessel is fellépett, külföldön vendégszerepelt. A táncdalok mellett sanzonokat, örökzöldeket és magyar nótákat is énekelt Ismertebb dalai: Nincs olyan szerencsém, Ne nézz így rám, Túl vagyok én stb. Fiatalon kerültek össze Máté Péterrel, akivel rendszeressen fellépet a Műegyetem Ezres Klubjában. Ekkoriban készült a Ne nézz így rám című duettjük is. Házasságuk csak két évig tartott. Dékány Saroltának folyamatosan jelentek meg kislemezei, és rádiófelvételek készültek vele, Bár válásuk után is dolgoztak még együtt, de Máté Péter nem tudta feldolgozni. Nagyon sok dal született ebből az érzelmi gócból. Dékány Sarolta második férje is énekes: Koós János.1971-ben kötöttek házasságot. Két gyermekük született Réka és Gergő. Második gyermeke születése után visszavonult művészi karrierjét háttérbe szorítva inkább családjára fordította energiáit, Természetesen férje fellépésein duett partnerként hallhatjuk Dékány Saroltát is.Közös, népszerű slágerük férjével a Cherbourg-i esernyők c filmből az Ezer évig várok rád című szám.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább