Barbee (Bata Adrienn)

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 46892 alkalommal

Bemutatás:

Barbee karrierje egy videómegosztó oldalon kezdődött, ahol már a kezdetekben is rengeteg elismerést kapott. Első klipes dala az Ébressz fel 2008 őszén debütált, s a legismertebb hazai zenecsatorna slágerlistájának első helyén landolt, meghozva számára az igazi áttörést. Néhány hónap elteltével egy francia számítógépes játék, a Divatsuli reklámarca lett, amely ékes bizonyítékként szolgált növekvő népszerűségére. Pályája során rengeteg tehetséges zeneszerzővel dolgozott már együtt, így például Rakonczai Viktorral, a Hooligans-ből ismert Tóth Tibivel, illetve a Unique oszlopos tagjával, Kovacsics Ádámmal is. 2009-ben további videoklipekkel rukkolt elő, majd még ebben az évben megjelent Popsztár névre hallgató, első önálló albuma.

Biográfia:

A legrangosabb zenei díjátadókon rögtön két jelölést is kapott, a Bravo Otto-n az Év felfedezettje, a Viva Comet-en pedig a Legjobb új előadó kategóriában találkozhattunk vele. 2010-ben megannyi fellépés és 7 videoklip után a Viva Comet-ről már az Év női előadója – díjjal a kezében távozott, ezt követően pedig a csatorna Stáb a Balatonon című valóságshowjának egyik főszereplője lett.

Hamarosan Magyarország legnagyobb ajándékbolt lánca, a, Happy Box felkérte, hogy legyen a cég reklámarca. Az ezt követő évben további négy videoklipet is forgatott - köztük egyet német nyelven is, amely Ganz nah dran névre hallgat - , közben fellépései során szinte az egész országot bejárta, augusztusban pedig a Coke Club színpadán a Tini Icon egyik fő fellépőjeként, közel 3000 ember előtt léphetett színpadra. 2011 második felében jelent meg második stúdióalbuma Szívszilánk címmel, amelyről egy érzelmesebb balladához, az Érezni fáj című dalhoz készített kisfilmet - hazánkban egyedülálló módon - New Yorkban forgatott, a híres hazai kliprendező, Indián (Anti Fitness Club, Zséda, Majka, Vastag Csabi & Tomi, Tóth Gabi, Hooligans) közreműködésével.
Mivel akkoriban egy energiaitalt forgalmazó cég, a Gilroy is felkérte az énekesnőt reklámarcának, ezért az utazás egy nagyszabású reklámfilm forgatásával is kiegészült. 2012-ben a negyedik Viva Comet jelölése után megszületett legújabb dala Sodor az ár címmel, amellyel az akkor 22 éves énekesnő egy, sokkal érettebb oldalát mutatta meg a nagyközönségnek. A szélsőségektől és botrányoktól mentes, modellszépségű lányt világcégek, népszerű márkák és dizájnerek választották termékük népszerűsítésére, kampányarcnak. Évek óta boldog párkapcsolatban él Fekete Balázzsal, az Anti Fitness Club dobosával.

2013 tavaszán nagy sikerrel szerepelt a Hal a Tortán produkcióban, ahol többek között Sarka Katát, Ganxta Zolee-t és Cseke Katinkát is vendégül látta.

Karrierje 5 év után is töretlenül ível felfelé, 2013 nyarán pedig - ahogy azt tőle már megszokottá vált - ismét egy új oldalát készül megmutatni.
Idén nyáron az 5 évessé érett produkció jubileuma zajlik, amelyhez új kislemez, friss klip és egy megújult imidzs is tartozik, mellyel azon korosztály is bővül, akik hallgatják őt, hiszen immár felnőtt, érett nőként, nem csak a tinédzserekhez szólnak a dalai és a fellépései.

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

beri.zsofi Hozzászólás ideje: 2014-03-09 09:19:08

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-15 15:55:32

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Sziasztok! én imádom barbeet!

Daphnii Hozzászólás ideje: 2011-09-29 18:26:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-29 18:33:22

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ennél jobb NINcs!)))

nemoda virág Hozzászólás ideje: 2011-06-20 10:04:51

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-30 21:38:34

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Barbee <3 Nagyon szeretem az újabb és a régebbi számait is.

bmerci2000 Hozzászólás ideje: 2011-03-23 17:58:12

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-14 17:13:24

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ez a szám NAGYON NAGYON jo!!Imádom:DD

deomdi Hozzászólás ideje: 2011-02-23 18:18:03

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-07 19:41:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

jó szám :) amm csak egy apró megjegyzés: nem azt énekli hogy "Sok jó, semmiért." hanem hogy "sok hűhó semmiért"

tekluska Hozzászólás ideje: 2011-02-19 16:33:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-19 15:44:03

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

köszi xXManóóóXx

xXManóóóXx Hozzászólás ideje: 2011-02-16 20:23:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-02 19:07:48

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Tessék. Kinnt is van. :)

xXManóóóXx Hozzászólás ideje: 2011-02-16 13:51:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-02 19:07:48

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nyugi tekluska! Ma küldtem be, minnél előbb kijön annál jobb :)

tekluska Hozzászólás ideje: 2011-02-05 19:20:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-19 15:44:03

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Mi van nem tetétek fel a förög a föld-et??????am imádom

IlYéS LaUrA Hozzászólás ideje: 2010-10-17 11:18:14

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-11 19:05:24

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

sztem a legjobb száma

Selenácska Hozzászólás ideje: 2010-10-10 14:29:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-18 20:10:26

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

barmok ezen veszekedtek? Barbeenak sztem ez a legjobb száma. amúgy az 1 seggfej amelyikőtöknek nem teccik:P

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-10-08 20:36:08

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Jólwan nem kell beleszólni már.. meglett tárgyalva. Amúgy meg még véletlenül sem mentem oda Barbihoz ,hogy "cső szar wagy". mert nem merném a másik meg,hogy nem megyek koncertjeire :D

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-10-07 12:39:11

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Köszke h mellém álltál KDHI666 de megbeszéltük de azért köszke am teh szerized barbeét?

KDHl666 Hozzászólás ideje: 2010-10-05 12:57:51

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-05 14:53:32

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

nincs jogom hozzászólni, és nem mondom, h tutira igazam van, DE 1. nem értem mi értelme van ennek a vitának. 2. lehet, hogy Barbee szar, DE attól még nektek sem esne jól, ha valaki csak azért menne oda hozzátok, hogy lefikázzon. aki ezt csinálja az egyszerűen egy szánalmas bunkó. 3. miért kell piszkálni Phobe-t mert hazudott? oké, oké csúnya dolog. de nekem ne mondd, hogy te még soha nem hazudtál senkinek... szal, ez a véleményem, és most lehet engem is piszkálni, úgysem írok vissza...

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-16 14:00:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

hát jaja...:)

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-15 15:57:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

még az a szerencse h a cica ide nem ír =). de Sp-nél jók vagyunk ;)

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-15 15:31:04

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

köszi mind2öknek abban igazatok van h osszuk cicát sp-nél és köszi h segitettek mee elbirok a kis cicapicsával csak jobb ha többen is ezt tesszük...

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-09-14 17:58:23

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Mind1 .. végülis az a lényeg,hogy egy ember wagy Phobe.. és az a véleményed ,hogy szereted barbe-t.. :/ :) Na igen sp-nél jók vtok .. osztjátok a kis picsát xD :D én is beszállok ;D

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-14 17:07:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

én elnézem végülis Spnél a cicát jól osztjuk xD.

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-14 16:15:15

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

még egyszer bocsi

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-12 15:43:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

hátH Phobe ez durva vt mondjuk nekem8 h te vagy e a képen vagy nem a lényeg h SP-nél normális vagy mondjuk ittis csakhát hazudtál de ezvan senkise tökéletes... :/

timcsoooo Hozzászólás ideje: 2010-09-12 14:31:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 19:06:15

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

leciii ne irj ha nm tetszik mert az csak az egy sokaig tarto vita lessz mint bhobe es a tobbiek kozott! az jo ha kitartasz egy enekes mellet de valahogy ugy h ne 100 eves vita legyen. vagy egy hetes se

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 13:20:49

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

teljesen igazatok van. hazugtam. azért mee nem tudtam megirni miért szertem barbéét de a képen igaen is én vook és igen is 17 vook figy azt hisztek amit akartok de mégegyszer leirom h BOCSÁNAT.

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-09-12 12:37:42

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ajj.. Ha Jucíí nem szól ,hogy először azt írtad ,hogy nem is ismered akkor most is etetnél [*** moderálva ***] és pont emiatt nem hiszem el h 17éves wagy és Te wagy a képeden..!ilyet csak a kis 9évesek kamuznak!!Bocs,hogy fikázlak..de megvan a vélemény ez után rólad Phobe.. :/

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 11:32:15

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

okjé oké nem ismerem barbeet de akkor is jó és bocsi mee hazudtam am meg eskü h én vook a képeket.

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-11 18:51:59

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

natessék ittis vannak normális emberek =). Phobe sztem ink elöbb gondold meg mitírsz me a végén belesülsz az egész mesédbe... xD.

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-09-11 17:34:03

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Igazad wan Jucíí .. most akkor mit kavarsz Phobe??:O én megmondtam,hogy nem is ismered Barbeet.. ha nekd legjobb bnöd akkor nekem meg Justin Bieber a pasim XD (N)pff.. már azt is kétlem ,hogy Te wagy a képeiden.. :S ÉS ÍGY WAN GYENGE BARBEE.. DE NAGYON! (N)

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-11 16:23:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Phobe mié írtad azt h még nem taliztál barbeeval de szeretnél egyszer meg azt h a legjobb barinőd? most akk mia fasz van?

Jucíí. Hozzászólás ideje: 2010-09-10 19:14:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 20:08:02

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Barbee áá nagyon gyenge 1 száma teccet nade elég hamar megutáltam :P

death princess Hozzászólás ideje: 2010-09-10 18:02:53

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

1.az AFC emo és még véletlenül sem rock.2.ennek a csaj egy nagyon enyhe Avril utánzat

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-09-10 16:24:19

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Uramatyám.. Phobe amit az AFC meg ezek az idióták művelnek az nem Rock..(N) Barbee talán normális EGYETLEN száma a Hógömb :)(L)videó klip közül meg az Ébressz fel a jó, a többi brutálisan ribancos :P (N)

death princess Hozzászólás ideje: 2010-09-09 11:06:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

elhányom magam ezektől a számoktól

timcsoooo Hozzászólás ideje: 2010-09-08 13:26:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 19:06:15

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

celetem barbeet!!! :-* o az egyik kedvenc enekesnom

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-04 19:11:54

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

majd meglátjuk mondjuk nincs is bajom a rockal AFC meg ilyenek de már egy rammsteim pfúú Barbee igen is jó mind1 is nem érdekel már semmi én barrbéét védeni fogom akkor is

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-09-03 12:29:57

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

O.O a koncertjein kis 10 évesek vannak xD Szal gondoltem Te is azok közé tartozol.. na tőlem aztán lehetnél 30éves is,de Barbe az NEM tehetséges :/ mind1 is már leírtam elég sokszor róla a véleményem... ya és igen az interjúi is elég szarok! És nem kell örülni Phobe ha ki hal a rock mert ilyen nem fog bekövetkezni :D

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-02 15:09:24

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Hál istennek h kihalnak.

death princess Hozzászólás ideje: 2010-09-02 14:21:33

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

1.SexyFeketeDemon:nem értek egyet veled abban h ez kortól függ 2.Barbikának kibaszott szar hangja van és a számai is tökre primitivek 3.Úgy néz ki mint Dr.Szöszi :)) 4.Kibaszottul szánalmassak az interjúi 5.Az ilyen köcsögök miatt fog kihalni a rock és a metal ---.---

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-09-01 15:41:44

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

csak szólok h 17 vook és majd meglátjuk h kiábrándulok-e

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-31 12:36:54

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Öhh miköze van a fejeknek ide xD ?? Én nem azt mondtam,hogy phobe csúnya hanem,hogy kétlem ,hogy ő van a képén xD DE EZ EGYÁTALÁN NEM IDE TARTOZIK! Mert arról wan szó,hogy Barbi NEM tehetséges,és most mondhatni lehetne ,hogy én sem vagyok jobb énekes,yá nem wagyok jobb énekes,de barbika is megtalálná amiben tehetséges.. :| Nincs miről vitázni,mert úgy is kifog ábrándulni Phobe is mint minden kis 13éves.. ;D

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-31 12:19:15

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Igazad van MusicGirl-Cerol!!! Nagyon is. DFe én nem fogom a fejedet fikázni mivel nem szoltál be. Pusza

MusicGirl-Cerol Hozzászólás ideje: 2010-08-29 20:52:47

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-12 19:27:30

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Na és igen ugyan azt üzenem ide mint Sp-hez!: Na b*sszus ezt már nem [*** moderálva ***] Unom hogy vita-vita...Tudjátok mit?Egyikőtöknek sincs szép feje!Sőt,akkor már nekem sincs szép fejem.Kiteszek egy képet és kritizáljatok,de most már nekem is elegem van,tényleg tiszta dedó!Én szeretem SP-t,Phobe930106 szereti Barbee-t cica. meg szereti az akárkit...nem az a lényeg...!Mindenki más ezen a földön,és kérlek titeket basszus(!),mi lenne ha egyformák lennénk???A választ sztem tudjátok... Tehát... / Minjárt kiteszem a legfrissebb képemet,és mehet a kritizálás,ha még így is akarjátok...!

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-26 16:11:22

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

nah szal ha hiszed ha nem nekem akk is a legjobb barinöm és nem érdkel h hányan vagytok ellenem én akk is kitartok barbee mellet a myvipemröl szedtem le a képemet ha akarod válthatok képet de nem vipeset h elhidd h igenis én vook a képen csak nem toom h kell nah szal ennyi

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-26 13:22:04

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Phobe.. próbáltam megérteni,hogy Te szereted Barbit. De ez már szerintem kamu ,hogy a legjobb barátnőd.. meg a 2. a képeden mért van ott h myvip :O ? Amúgy meg ha megnézed 4en vagyunk ellened.. és Te leköcsögözöl minket mert,hogy nem tudsz semmi értelmeset felhozni rá! Ya és viszatérve mért nem mondtad már azt h a nővéred,elég hihetetlen az is,hogy a Bested..xD

Seele Hozzászólás ideje: 2010-08-26 00:20:28

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-05 18:10:41

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Hát nemrég ráakadtam egész véletlenül a Valóvilágos Jennykére, na attól valóban kirázott a hideg. Hozzá képest Barbeenak különb a hangja. Bár én maradok a Rock irányzatnál, ha nem gond.

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-25 15:26:52

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Csak annyit mondok h Barbeét azért szertem mert a legjobb barinőm. Személyesen is ismizem és sztem tök jó h nem foglalkozik veletek akik ilyen szemetek és ge*ik vele. Igen GE*IK vagytok csak tudatom veletek h szálljatok le róla. Musicgirlnek üzenem h ha nem playbackel akk meg mi a f*sz baj van vele? legyalább fel vállalja a saját hangját nah mind1 is egy szemét kis k*csögök vagytok.

* Gigi * Hozzászólás ideje: 2010-08-25 09:19:59

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-20 20:21:15

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Huhh.. most ezért utálni fogtok, de szerintem ez a csaj nagyon szánalmas... A hangja gyenge, a dalszövegek pedig nyálas baromságok. Ez nektek a sztár? Na hagyjuk már...

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-24 14:58:29

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Phobe a képeden mért van ott ,h "myvip".. :? na jól van szóval,nem tehetséges kijelenthetjük.. :| MusicGirl hol volt ez a fellépése?:D Hát ha felrakta valaki youtube-ra olyan jó lenne röhögni rajta.. :D Rohadtul idegesített,hogy Selena számát énekli a semmi hangú [*** moderálva ***]

MusicGirl-Cerol Hozzászólás ideje: 2010-08-24 09:42:06

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-12 19:27:30

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Pfff... Phobe930106 tényleg idegesítő vagy,azt mondod hogy tehetséges,de nem tod megmagyarázni,csak mindent összehablatyolsz!Am nem tehetséges ,EZ TÉNY,de én most láttam élőben,és nem PlayBack ről ment.És ezt onnan tudom,hogy nem egyszer sült bele xD !!! Eleve belesült Selena Naturally számába 2× és még a saját számaiba úgy 3×!Jah,XD és egyszer majdnem el is esett a két ballábas !

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-23 14:55:18

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

persze h én vook a képen. ha nem hiszed akkor nyalhatsz is és akkor talizhatunk.

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-23 11:53:45

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

kedves Phobe930106!Kurvára idegesitő vagy.Amúgy a képen te vagy egyáltalán??

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-19 14:06:18

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

szal csak annyi én szertem barbeét és szertni is fogom. és ne sajnáld a generáciot h ilyen zenén nőnek fel drága death princess mert aki nem szerti barbeét az nem fogja hallgatni nah puszás

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-18 06:58:42

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Sajnálom,hogy a mai fiatalok úgy nőnek fel ,hogy nem tudják mi az igazi zene

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-18 06:57:21

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

egyetértek SexyFeketeDemon-nal.Igaz hogy a mai világban sok féle stilus de ez is a diszkrimináció 1ik oka is drága Phobe930106.A szövegek meg semmit sem mondanak a hallgatónak

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-16 11:23:48

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nem lenne vele bajom ha nem playbackelne a koncertjein,ha már annyi ember kimegy hogy megnézze mit produkál,akkor már "megtanulhatna" énekelni :/ Remélem majd egyxer összejön neki.. Klipben jó a hangja mint minden sztárnak,mert kifényezik,de a többi sztár legalább élőben is vállalja a hangját/ha egy kicsit érdekes is/. Ennyi lenni.Meglehet ezt értelmes emberi módon is beszélni,hogy ki miért szereti és ki miért nem :) Puszi.

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-13 11:44:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ezeket nem is tudtam h Barbee playbackel. Még ilyet. :( Élőben mondjuk nem találkoztam még vele de szertnék azért. Tehetséges? Hát már nem is toom mit mondjak. Jó hangja van legalább is sztem. De joohkislahnynak üzizem h gazdag apukája van , ezt azért nem hiszem mert Barbee Ózdi és ugy mond a szegény negyedből tört fel nem az apjának köszönheti h sztár lett hanem sajátmagéának és Kefírnek az egykori V-Techből mert egy Youtube-re feltöltött videó után lett ismert és ez után karolták fel. Nha mind1. Demon neked az üzizem h teheségesnek most per pillbe nem took mit mondani Barbéről csak annyit h van hangja . Nah pusza

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-12 13:39:57

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

De hallod.. megmagyarázni mégsem tudod,hogy mért is tehetséges. Koncerteken playbackel.. mint a cometen is (N) Lolára csak azért mondom h tehetséges mert legalább élőben énekel! Barbee-nak meg a dalszövegei jók,amit nem ő ír .. szóval,téll úgy áll a dolog valamilyen szinten amit "joohkislahny" mondott :S Akk pls Phobe magyarázd már el miért hiszed tehetségesnek.. ;))

joohkislahny Hozzászólás ideje: 2010-08-12 10:27:34

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-15 22:43:26

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

A csajnak van hangja, ez igaz, meg gazdag apucija is. Én láttam őt nyáron, és úgy nézett ki mint egy olcsó k.rva. Tehetsége egyenlő a nullával.

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-11 14:54:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Szal azért van 20 írva mert a tesóm jelentkezett fel és ő megunta ezt és én viszem tovább. Oké az engem nem érdekel ha barbeét nevezed üresnek. ez elég érdekes h lolát elismered nem gondoltam volna. barbika mint ahgy teh mondtad nem ügyes hanem tehetséges. sztem jó hangja van de nem számit mert hiába probállak meggyőzni nem foglak mivel teh nem szereted ez rendjén is van mivel van aki szereti van aki nem de mind1 is szia

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-11 14:37:26

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ööö én Barbikára mondtam h üres,hülye,béna :D és ebben nem tévedtem sokat.. Akkor meg téged nem értelek ,hogy mit látsz tehetségesnek ebben a csajban o.O ? (amúgy meg különös ,hogy az adatlapodra meg 20éves kort írtál.. itt meg mondod tizenhétnek magad..:O -ez mind1 is ..) Nem,nem vagyok pop style gyűlölő.példa..Lolát elismerem,ő többet letett az asztalra,Barbee pedig nem sokat..(N):/ De most tééll lécc magyarázd már meg az én hülye fejemnek h mit lehet ebben "ügyesnek" nevezni??:o köxxi. :]

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-10 16:50:10

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Kedves death princess!!! Sztem nem Avril utánzat de mind1. A levelemet SexyFeketeDemonnak szánom. Teh ne is haragudsz mi jogon mondod az h idézlek: üres, hülye, béna az aki Barbeét szeret? Hmmm...? Sztem ne szólj be . Am meg én 17 éves vook nem csak kis 10 éves. Nem toom mi bajod van vele meg azt sem h velünk (azokkal akik Barbeét szeretik). Fogadni mernék h teh vmi rocker vagy amivel nincsen semmi baj de én se fikázom mondjuk a Tankcsapdát vagy mitt toom én. Csak tudatni szertném veled h a mai világban sok féle stilus van és a világ úgy müködik h van akinek ez tetszik van akinek nem. szal nem kéne fikázni. Higgadj le és gondold át amit mondtam.

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-08-09 18:43:02

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Még mindig az a véleményem erről a "nagy énekesről" ,hogy semmi hangja sincs.. élőben énekelni nem tud :/ szal mit kell ebben sztárolni?? fogadjunk h a kis 10éveseknek a példa képe.. bocsi a kivételeknek.. de már gáz aki szereti az üres,hülye,béna,énekelni nem tudó fejét.. :|

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-08 14:12:14

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Sajnálom ,hogy a mai világban kevesen tudják mi az az "igazi" zene

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-08 14:10:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Hát akkor husi1997 én 1 nagyon bunkó ember vagyok

death princess Hozzászólás ideje: 2010-08-08 14:09:25

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-01 23:33:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

kedves Phobe930106!ÉN nem tudom ,hogy az "anti barbee" fanok mért vannak itt de azt tudom ,hogy én csak azért jöttem ide ,hogy megmondjam a véleményemet miszerint Barbee 1 olcsó Avril utánzat és nem is tud énekelni!Csak ennyit akartam

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-05 09:35:02

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Csak egy kérdés minden anti BARBEE fannak? mi a p.csáért nézegetni barbee zeneszövegeit meg a klipjeit ha nem szereti barbeét? hm...? Am csak tudatni szertném h a megvan kreálva a stilusa meg a zenéje az nem az őp hibája hanem a stylisté vagy a zeneszerzőé. de sztem nincs megkreálva mert akkor nem lehetne ilyen sikeses. Am meg puszit küldök minden fannak pusza

zenemanó13 Hozzászólás ideje: 2010-08-03 12:04:41

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-31 11:11:25

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

nagyon jó ez a szám örülök hogy barbie így halad felfelé

Nettie Hozzászólás ideje: 2010-08-01 15:59:57

Utolsó bejelentkezés:
2018-01-03 09:45:45

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

MusicGirl-Cerol! Szerinted, Selena számai nincsenek kreálva? És ugyanígy öntelt az összes sztár, nem kell egyesével fikázni őket. De itt most kivételesen nem a kedvesség a lényeg, hanem a zene. a Klippetis leszarhatnád. Miley Cyrus is koppintotta Lady Gaga stílusát, és kit érdekel? senkit! na ennyi. nem kell foglalkozni azokkal az előadókkal akiknek a zenéje nem tetszik, és nem kell kommentálni.;)

husi1997 Hozzászólás ideje: 2010-07-31 18:45:15

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-09 18:14:41

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Én nagyon szeretem Barbeet!!!! Nagyon bunko az aki csunya dolgokat ir rola!!!!!!!!!

MusicGirl-Cerol Hozzászólás ideje: 2010-07-27 17:14:45

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-12 19:27:30

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Az Ámor nyila,és a Kapj el még nem is olyan rossz,bár azok is jól megvannak kreálva!Az biztos h Barbee nem kedves,de majd akkor mondok a kedvességéről véleményt,amikor augusztus 15-én talizok vele!Jah,és nézzétek meg nyugottan h a szívtörő ritmusát,és a klippet,és még a ruhát,és az egészet... ,Selena Gomez Don'Know című daljáról,és klippjévből koppintotta!Túl messzire ment!!!

kicsike112 Hozzászólás ideje: 2010-07-23 16:13:07

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-22 18:15:59

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ezen a számon nagyon hallatszik hogy meg van kreálva mert amit ő énekel élőben azon teljesen nem ilyen a hangja de nem értem hogy miért kell ezt ha vkinek nincs jó hangja akk nincs és kész bár neki kreálás nélkül sincs annyira rosz hangja csak nem ezt a számot kellene énekelje az ő hangjával az meg hogy mindenki Lolához hasonlitja értelmetlen Lola sokkal öregebb nála ezért nem kéne hasonlítgatni őket jó lehet hogy nagyábból ugyanannak a korosztájnak szól de akkor sem egyformák

encike0904 Hozzászólás ideje: 2010-07-21 14:33:32

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-10 19:41:56

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Pff: aki hisz benne csak minősíti magát!

encike0904 Hozzászólás ideje: 2010-07-21 14:32:49

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-10 19:41:56

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Az egész élete kamu! Ha megnéztek egy élő koncertet amin "ő" énekel meg egy felvételt sokkal nagyobb a külömbség! eGY BÉNA GECI és ennyi!

Holly11 Hozzászólás ideje: 2010-07-18 13:01:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-23 14:24:45

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Annyira imádom ezt a számot,és Barbee-t,hogy az leírhatalan!!!Aki meg nem szereti Barbee-t az szerintem HÚZZON INNEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Katalin_n ♫♫♫ Hozzászólás ideje: 2010-07-17 06:31:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-17 08:27:56

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Igaza van! Azt szeretném kérdezni, hogy ezt tényleg Barbee énekli? Mert olyan fura. Köszönöm szépen előre is a választ! Minden jót! Katalin_n ♫♫♫

_Cinco_ Hozzászólás ideje: 2010-07-12 08:07:09

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-07 18:44:44

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

NEm tom ki h van vele de akinek nem tetszik a zene vagy az énekesnő hangja vagy akármi az miért van itt??Akinek nem tetszik miért bassza fel azoknak az idegét akik szeretik vagy minek nézi a dalszövegét??

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-07-05 19:17:39

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Hááháá ez vicces.. kedves,jó hangú lány ?XD Jól tudsz viccelődni.. 1. Rohadtul nem kedves.. pl: ír youtube-n osztást üzenetben. 2.élőben NEM énekel,neki a playback az élete,a cometen sem élőben nyomta. Erre varrj akkor gombot. és lucy mi az ,hogy okoskodunk..??? Csak az igazakat írjuk le!!! és nem tud sz/tok olyat felhozni ellenünk amiben nektek van igazatok barbi picsáról.. :|

lucy1213 Hozzászólás ideje: 2010-07-02 20:40:28

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 20:24:08

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Tényleg nagyon jó hangja van, ez tény, és nekem nem kell itt okoskodni.

encike0904 Hozzászólás ideje: 2010-07-02 11:26:56

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-10 19:41:56

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Kedves, jó hangú??! Még úgy is szar a hangja hogy meg kréálják a gépen! Ma már nem abban a világan élünk hogy tisztességesen lesznek meg az legjobb női előadók, hanem azzal hogy kinek van több pénze! -_-" Hát igen MAJDNEM mindig lola, csak itt már nem is a hang számít -.- ! De ilyenen nem is kéne össze veszni, más ízlés. KÉSZ!

classicica Hozzászólás ideje: 2010-07-02 05:04:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-03 13:03:41

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Hogy ti mekkra bunkók vagytok -.-"Barbee egy kedves,jóhangú lány.És még ti mondjátok h szar hangja van miközben az idei Cometen is ő lett a Legjobb női előadó miközben Lola már majdnem mindig ő nyerte meg!És így mondjátok hogy Barbee rossz hangú!!

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-07-01 21:31:26

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Enci, ez szép volt (Y)! Teljes mértékben egyetértek, csak így tovább (Y)!Ez 1 kis hure, csak van aki felkapta, mint justin biebert és azóta "sztár".De hogy miért? :|

encike0904 Hozzászólás ideje: 2010-06-30 17:47:03

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-10 19:41:56

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Egyszűen UNDORÍTÓ! ÚGY LÁTSZIK MAGYARORSZÁGON AZOKAT NEVEZIK SZTÁROKNAK AKIKNEK FOGALMUK SINCS RÓLA HOGY BORZALMAS HANGJUK VAN, MÉG HOGY JÓ HANGJA VAN BARBEE-NAK. MÁR A NÉVBEN IS VAN EGY KIS HP-SÁG... AZT HISZI VAN HANGJA -_-" NINCS HANGJA,AZ ESZÉT ELVITTE MÉG VALAMIKOR A BEKÉPZELTSÉG, MEG A SZŐKESÉG... KICSIT NAGY A BÁTORSÁGA MÁR! SZÓVAL BARBEE VAN HANGOD VAGY ESZED? EGYIK SEEE [*** moderálva ***] BOCSÁNAT A FANOKNAK DE MÁR UNOM HOGY SZTÁROOLJA AZT AZ ÜRES BUKSIJÁÁT)

Krisztina94 Hozzászólás ideje: 2010-06-30 16:51:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-12 17:09:30

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nekem nincs semmi bajom ezzel a lánnyal de már nem azért elég nyávogós hangja van nem is jó olyan irritáló egy kicsit meg amilyen zenei aláfestések vannak azokhoz ez a hang elég kevés!!:D

Perch Hozzászólás ideje: 2010-06-29 13:42:25

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-23 15:52:51

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nyugi már.. Mindenki azt mond amit akar! Ha valakinek nem tetszik megírja, ha valakinek tetszik megírja. Ilyen az élet..ennyi. Am meg nekem sem a kedvencem ez a csaj. És punktum. Bye Bye

TheAngelGirl Hozzászólás ideje: 2010-06-29 11:20:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-30 18:08:42

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Akinek tetszik hallgatja, akinek nem az nem. :) Csak azt nem értem, ha valakinek nem tetszik miért ír kommentárt ide. :

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-06-23 20:41:19

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Demon, ebben egyezünk XD.Én is csak a balhéért jövök:P.És ezért bocs mindenkitől, de szeretnék néha 1 jót röhögni XD.

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-06-23 09:35:08

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Egyet értek szamacskával. Öhhm én sem azért jövök ide mert ,hogy Barbécskára féltékeny vagyok vagy ilyenek.. hanem a balhéért :X Meg amúgy le lehet írni ki-mit gondol.,és amit már ez a ribanc csinál az... gáz,szánalom és sorolni lehetne. Csak mondom nagyanett így kellett volna írnod : most is a szívtörőT hallgatom és nem szivtörő hallgatom xDxD Ezen jót röhögtem xD

nagyanett2010 Hozzászólás ideje: 2010-06-22 06:42:47

Utolsó bejelentkezés:
2022-08-16 20:52:25

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

mindenkinek más az ízlése,de én szeretem!most is a szívtörő hallgatom!

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-06-21 21:26:58

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Először is:NEM VOK KEDVES!!am, olvasd el amit utoljára írtam, és megkapod a választ a kérdésedre;). Ui.:Én pedig minden ilyen mai "zenét" utálok...(bár nem tom h lehet zenének nevezni azt, amit ezek csinálnak.)

mar99 Hozzászólás ideje: 2010-06-21 18:52:18

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-21 20:49:52

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Kedves szamacska! Barbee-nak és SP-nek is nagyon jók a számai,én szeretem. Csak kérdem,ha nem szereted miért írsz ide én sem írok például,az Anti Fitnes Club-hoz mer rühellem őket!

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-06-21 14:12:00

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Én nem szoktam hallgatni, csak néha megnézem itt-ott, h van-e 1 kis balhé v műbalhé XXD

nagyanett2010 Hozzászólás ideje: 2010-06-21 12:51:16

Utolsó bejelentkezés:
2022-08-16 20:52:25

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

nem érdekel mi a véleményük másoknak,nekem akkor is tetszik Barbee dalai! tipp:ha nem tetszik ne hallgassátok!

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-06-21 12:09:05

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Legjobb női előadó... pfffffffff Kár, h ennyire leesett a magyar zene ésaz egész világon a zene színvonala -.-" Ui.:Pl. hasonlítsd össze sp-t vmeik régebbi sztárral és rájössz, h mien gagyi a mai zene...

SexyFeketeDemon Hozzászólás ideje: 2010-06-19 11:24:48

Utolsó bejelentkezés:
2019-11-02 00:15:27

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nekem sem szipatikus,ahogy már láthattátok az előző komenntárjaimból../miért nem énekel élőben?/ A Cometen szinte mindenki élőben énekelt((asszem)). De Barbee mért nem?? Ajjj. Ha egyszer hallanám élőben énekelni,jobban állnék hozzá a dolgokhoz,de így..:o:p

KeshaFAN Hozzászólás ideje: 2010-06-18 16:50:19

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-11 14:56:54

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ez az, Barbee lett a Cometen a legjobb női előadó! Megérdemelte... A Kapj el! is nagyon jó szám!

fanici4 Hozzászólás ideje: 2010-06-11 12:36:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-23 16:13:11

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Ki megy Cometre mert ott lesz Barbee!!!!!!

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-06-10 16:40:10

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Kislány, egyezik a véleményünk;)

joohkislahny Hozzászólás ideje: 2010-06-08 15:57:11

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-15 22:43:26

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

szerintem ez a nő egy akkora nagy k.....és a száma is szar. az ébressz fel még elmegy, de a többi.. most jöhetnek a : nem kell hallgatni, ha nem tetszik- beszólások, de én meghallgattam (sajnos) és ez a véleményem.

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-05-28 12:37:31

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

oks béküljünk ki. rossz ez az állandó veszekszedés puszi

TrendyandGossip Hozzászólás ideje: 2010-05-27 04:12:51

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-28 06:21:23

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

oké oké szt a béke na puszika

szamacska Hozzászólás ideje: 2010-05-26 18:10:30

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-19 23:11:37

Véleménye a(z) "Barbee (Bata Adrienn)" előadóról:

Nah, látjátok, h (részben) normálisan is meg lehet dumálni az ügyet?:)Viselkedjetek normális emberek módjára, és béküljetek ki!:P Trendy, te is higgadj le, mert sztem phobe is el fogja tudni fogadni, azt a részleges igazadat, REMÉLEM... Ui.:Én is szeretném itt lezárni a békítést és elmondani az őszinte véleményemet barbiról: Naon utálom:S; bocs attól akit ezzel megbántok:D

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább