Hrutka Róbert

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 17880 alkalommal

Bemutatás:

Gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, zenész.

Biográfia:

Hrutka Róbert 5 évesen kapta meg első hangszerét, azt a szájharmonikát, amely évekig a kedvenc hangszere volt. 6 évesen zongorázni, 9 évesen klasszikus gitározni és énekelni tanult. Az első elektromos gitárjával a kezében egyértelművé vált számára, hogy az egyetlen dolog, ami igazán boldoggá teszi, a zenélés. 1989-től napjainkig több mint 200 nagylemez elkészítésében működött közre. Zenekaraival számos itthoni és külföldi fesztiválon és rendezvényen vett részt. Olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Kretens, Lerch-Supergroup, Pénz, a Tolcsvay T-monográf, vagy Bereményi Géza, Tolvaj Renáta, Keresztes Ildikó, Somló Tamás, Pain, Tunyogi Orsi, Oroszlán Szonja, Sebestyén Márta, Tisza Bea, Horváth Charlie – csak néhányan a nevek közül. Számos más produkció is kapcsolódik a nevéhez, min a Cotton Club Singers, a Roy és Ádám zenekar vagy Demjén Ferenccel közös munkái. Nem áll tőle távol a színész világ sem, hisz nagy sikerű produkcióiban olyan neves művészek, mint Tompos Kátya, Kálloy Molnár Péter, Für Anikó vagy Udvaros Dorottya voltak alkotó társai. A nemzetközi zenei világban is egyre többen számítanak munkájára, így a londoni Jamelia is. 2001 és 2008 között Jamie Winchester-rel számtalan jelentős slágert írtak és énekeltek fel. Ezt az elismerésekben és kiadványokban is termékeny, aktívan koncertező formációt hét év együttműködés után zárták le, hogy szólóban is bizonyítsanak a hazai- és nemzetközi zenei szakmának. Pályafutása alatt Hrutka Róbertet közel ezer reklám - és filmzene megírására kérték már fel, valamint évekig állandó „zenefelelőse” volt közismert nemzetközi vállalatok reklámfilmjeinek és a legismertebb márkák reklámkampányainak. Több nagylemez producere és zenei rendezője, zeneszerzőként ő jegyzi többek között a Magyar Vándor, a Lora, a Valami Amerika 2., az Üvegtigris 3. és a Magicboys, Kossuthkifli, Kincsem, Valami Amerika 3. című mozifilmeket, csak úgy, mint több színházi előadás zenéjét. A Magyar Királyi Televízió (M1 és M2) zenei arculatának kialakítása is nevéhez fűződik, számos más televíziós produkció főcímdala mellett. Zenei szakértelmét több nívós díjjal ismerték már el: 2001 – It’s your life, Az év reklámfilmje (Arany nyíl) 2001 – It’s your life [MAXI CD], aranylemez 2003 – Arany Zsiráf jelölés: Az év hazai modern rock albuma: It’s your life 2004 – Fonogram jelölés: Az év hazai modern rock albuma: Last One Out… (Please, Close the Door) 2005 – Fonogram díj: Az év hazai modern rock albuma: Wood&Strings 2005 – Aranycsirke díj jelölés: Magyar vándor legjobb filmzene 2005 – Artisjus-díj, Az év zeneszerzője 2006 – Arany Penge díj 2006 – Ezüst Penge díj 2017 – Kiválóságok Klubja tagság 2018 – Udvaros Dorottya “Majdnem valaki” aranylemez 2018 – Story Ötcsillag-díj “Az év zenésze” 2019 – Hangvilla-díj

Tagok:

Hrutka Róbert

ének, gitár

Fehérvári Attila

basszusgitár

Dely Domonkos

vokál, ütő

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább