Dolhai Attila - Szélmalom (The windmills of your mind)

nézd
mint egy kerék ami forog, szinte soha meg nem áll
így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár
mint a mámor ami kerget, ami űz és visszatart
mint az óra, mit percek szédült karneválja hajt
látod mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény
míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén
vihartépte szárnyakon, mint egy régi szélmalom

Mint egy barlang mit az eső ezer kristálycseppje vájt
mint egy sebhely, mint egy rossz szó, ami tegnap még úgy fájt
mint egy furcsa keserédes félig elfelejtett íz
mint egy kavics, ami csobban, aztán fodrot vet a víz
látod mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény
míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén
s áttör legszebb álmodon, mint egy régi szélmalom

Szobád mélyén néhány fénykép néhány csendbe süppedt szó
épp így őrzi nyári fényét, nyári titkait a tó
mint egy színpad, mint egy díszlet, mint egy régi-régi dal
mint egy gyermek, akit visznek, hogyha menni nem akar
mint egy labda, ami gurult, szállt a játszótéren át
mint a könnyek, miket sírnak kint a lombjuk vesztett fák
mint egy lábnyom kint a porban, amit elsodor a szél
mint az álmok, miket megöl sorban elhervaszt a tél

Mint egy kerék ami forog, szinte soha meg nem áll
így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár
ezen elgondolkodom és a szívem fáj nagyon
mint egy fáradt szélmalom