No Alibi

Zenei irányzat: Pop, Rock
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 22904 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

A NoALibi egy új, szemtelenül fiatal tagokból álló, populáris rock zenét játszó csapat.
Simon Kolos, az énekes/gitáros és a dobos Hámos Bence 2007-ben ismerkedtek meg. Kezdetben Kolos csak énekelt, de a közös zenélésektől inspirálva gitárt ragadott. 2008-ra már belevetették magukat a próbákba, majd 2009-ben csatlakozott hozzájuk Bence egyik osztálytársa, Vándor Ádám basszusgitárosnak.

Ezzel kialakult a jelenlegi felállás, megszületett a NoALibi. Ezt követően már saját dalok szerzésével is foglalkoztak, így alkották meg a Csak egy perc című számot, melyhez videoklip is készült. 2011 márciusában az Egyszer hibáztam és nyáron a Vesztes dalokból is klip készült, melyet a zenecsatornák játszanak.

Simon Kolos, Hámos Bence és Vándor Ádám saját maguk szerzik a dalokat és írják a szövegeket, rengeteget játszanak, és az egész életüket – az iskola mellett – a zene tölti ki. Az elmúlt hónapok munkája után pedig most elérkezettnek látták az időt, hogy megjelentessék bemutatkozó albumukat, mely “Ha újra álmodnék…” címmel 2011. október 24-én került a boltokba.

Tagok:

Simon Kolosének,gitár születésiidő:Budapest,1993.06.17.
HámosBencedobok,vokál születésiidő:Budapest,1994.01.09.VándorÁdámbasszusgitár születésiidő:Budapest,1994.03.19



forrás: az együttes honlapja

Tagok:

Simon Kolos

ének, gitár

Albumok:

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Kriszbaby Hozzászólás ideje: 2010-11-11 17:46:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 19:08:58

Véleménye a(z) "No Alibi" előadóról:

A legeslegjobb zenekar!IMÁDOM

kicsimoha Hozzászólás ideje: 2010-10-27 10:44:22

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 18:51:07

Véleménye a(z) "No Alibi" előadóról:

wáááááááhh imááádom őket*_______________*egyszerüen hihetetlen.a legjobb zenekar akiket walaha ismertem(L)towábbi soksikert srácok.^^aki fikázni mer lewerem,kéköwes karatés wagyok.:D:)páá.<NoALibi.<(LLLLLLLLLLLLLLLL)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább