Zámbó Jimmy

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 172503 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

Zámbó Imre, ismertebb nevén Zámbó Jimmy (Budapest, 1958. január 20. – Budapest, 2001. január 2.) magyar énekes.

Rajongói „király”-ként tisztelték különleges és kimagasló tehetsége és énektudása miatt. 5 oktáv volt a hangterjedelme.
Legnagyobb hatást a görög énekes, Demis Roussos gyakorolt rá, akinek stílusa érződik Jimmy dalain.
Saját, otthonában tartott fegyverével 2001. január 1-jén tisztázatlan körülmények között főbe lőtte magát, másnap belehalt sérüléseibe.

Biográfia:

Kezdetek

Az 1990-es évek egyik legsikeresebb előadója 1958. január 20-án született Budapesten, a 7. kerületben. Zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott, testvéreivel (György, Tihamér, Árpád, Marietta) zenélt előbb otthon a család zongoráján, később pedig a Magyar Rádió gyermekkórusában zenéltek, énekeltek. A zenei általános iskola elvégzése után zenei gimnáziumban érettségizett, majd a zeneakadémia jazz-ének szakán tanult.


Zenei pályafutása

Jimmy 1975-ben 17 évesen szerezte meg az ORI előadóművészi engedélyt, amellyel teljes jogú művészként működhetett. 1977-1982 között éjszakai bárokban, lokálokban lépett fel. Pályafutását az Amerikai Egyesült Államokban folytatta, itt adta ki első lemezét 1987-ben, ebből az időből maradt meg angolos hangzású beceneve „Jimmy”. 1988-ban visszatért Magyarországra, még ebben az évben Valahol bús dal szól című dalával megnyerte a nemzetközi interpop fesztivál szerzői és előadói díját. 1991-ben megjelent első albuma Csak egy vallomás címmel, majd nemsokkal ezután négy és fél oktávos hangterjedelmének és csodálatos előadásmódjának köszönhetően a közönség elnevezi őt Király-nak, majd a Magneoton kiadó felteszi a lemezborítón az i-re a koronát. 1995-96 között több ízben is tartott koncertet a Távol-Keleten, például: Isumiban, Yamanashiban és Asakában is. Horvátországban, Szlovákiában is évente több koncertet adott.


Élete

1977-ben feleségül vesz egy elvált, kétgyermekes asszonyt. Egy közös gyermekük születik, Krisztián. Miután Jimmy elválik első feleségétől, megismerkedik Edittel, akit később el is vesz feleségül. Két gyermekük születik, Szebasztián és Adrián.

1998-ban Jimmy egy miskolctapolcai hotelben pihen meg, ahol akkora hatást tesz a tulajdonosra, hogy a hölgy később Zámbó Jimmy hotelre kereszteli a helyet. Több jótékonysági koncertet is adott életében, ezek közül az egyik legnagyobb szabású „jótett”, hogy a Delhusa Gjonnal készített lemezből befolyt összeget, amelyből nem kevesebb mint 10 000 példány kelt el, a tiszai árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. Dalokat írt többek között Gregor Bernadett színésznőnek, melyet egy alkalommal elő is adtak duett formájában Jimmy Péntek esti vigadó című műsorában. Horváth Sándor miskolci zenész a Dalban mondom el szerzőjeként 10 millió forintos kártérítést követelt tőle. Később a Story magazin olvasói csillagot neveztek el róla. Schmuck Andor szocialista politikus volt a személyi menedzsere.


Halála

2001. január 1-jén az újévet ünnepelték, mielőtt másnap hajnalban Jimmy Beretta típusú pisztolyával főbe lőtte magát. (Felesége 9 évvel későbbi visszaemlékezése szerint meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver. Két lövés után kiürítette a tárat, majd a feleségére fogta rá a fegyvert, s hogy megnyugtassa őt, hogy nincs benne több lőszer, a saját halántékára célozva sütötte el újból.) A Honvéd kórházban másnap belehalt sérüléseibe.Több 10000-ren kísérték a temetést amikor a "királyt" örök nyugalomra helyezték.

Tagok:

Zámbó Jimmy dalszövegek (162 db):

További dalszövegek megjelenítése
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Tothne Marika Hozzászólás ideje: 2015-10-24 08:38:10

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-27 12:00:40

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Igazad van,ő egy koronázatlan pop király nem csak hogy 5 oktávot ki tud énekelni de a szenvedélyes előadása is egyedül álló!

timi1994 Hozzászólás ideje: 2011-10-02 18:11:49

Utolsó bejelentkezés:
2015-02-11 13:15:33

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Természetesen mindeninek megvan a saját véleménye. Lehet ne mszeretn9i Jimmy dalait, vagy stílusát, de az énektudását nem. Csak egy "szárt" mutass, aki ki tud énekelni 5 oktávot, és szóljatok, ha találtatok...

vg62 Hozzászólás ideje: 2010-12-25 08:53:57

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-29 10:53:39

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

1875-1959,így van helyesen,ennyi időt élt Albert William Ketelbey

vg62 Hozzászólás ideje: 2010-12-25 08:51:25

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-29 10:53:39

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Igen,szép dallam ez,de csak annyi köze van Zámbó Jimmy-hez,hogy ő énekelte,és a szöveget írta,ugyanis ez Albert W. Ketelbey(1859-1959,Anglia-Birmingham)Perzsa vásár című művének a zenéje.Ezt Jimmy később kénytelen volt elismerni,mert igaz,hogy Ketelbey mára már majdnem teljesen elfeledett zeneszerző,de azért vannak még,akik ismerik.Youtube-on így kell keresni:Ketelbey-In a Persian market.Egy gyors résszel kezdődik,és utána jön a "nézz le rám,ó istenem".Érdemes végighallgatni.

timi1994 Hozzászólás ideje: 2010-07-17 17:28:55

Utolsó bejelentkezés:
2015-02-11 13:15:33

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Igazad van. Az egy gyönyörű szám. akárcsak ez

timi1994 Hozzászólás ideje: 2010-07-17 17:27:37

Utolsó bejelentkezés:
2015-02-11 13:15:33

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

nb Hozzászólás ideje: 2010-06-23 11:50:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-08 09:55:28

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Könyörgés a Szerelemért NAGYON JÓ !!!! És annyira megható!

Jacko.58 Hozzászólás ideje: 2010-02-13 15:46:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-02 01:50:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

és ezt a halált mindkettőre értem,és mindkettő embert ugyanúgy,teljes szívemből sajnálom...olykor felszakad a seb...ha rájuk gondolok,vagy csak megnézem Jimmy műsorát a TV-ben,a muzsika-TVn,sírhatnékom van...fáj...

Jacko.58 Hozzászólás ideje: 2010-02-13 15:44:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-02 01:50:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

bocsánat,helyesen: szeretem

Jacko.58 Hozzászólás ideje: 2010-02-13 15:43:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-02 01:50:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Nekem a kedvencem Michael Jackson,ugyanakkor Jimmyt is igazán szerettem és szerete mindmáig is...de mit tegyen az ember,ha...hisz mindenki tudja...a földön meghal valaki,na :'(

IdusS Hozzászólás ideje: 2010-02-06 15:14:57

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-06 20:16:20

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Annyira csodálatosan szép ez a dal(szöveg). Imádom. Nagyon

szerencsétlen23 Hozzászólás ideje: 2010-02-02 12:30:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-02 11:09:21

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Kedves Leányzó Anna! Jimmynek több testvére is van..de sztem te Zámbó Árpira gondolsz! És még annyi,hogy Jimmy világhírű zenész volt..külföldön élt nagyon sokáig és hajókon is énekelt! Ja és a szöveg el van írva..ugyanis : Élnék úgy,mint más ki nem kell, SENKINEK s nem sír ezért.--így helyes

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2010-01-30 11:05:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ki is volt Zámbó Jimmy tesója?

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2010-01-30 10:58:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Rúzsa Magdinak azért jó hangja van...

MiyaviSan Hozzászólás ideje: 2010-01-09 14:48:28

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-09 15:39:36

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

elősször is az ember nem attól lesz sztár , h jól zenél , vagy jó száma van. Hanem attól lesz sztár , h a rajongók azzá tették. Jimmyt Királyként szerették mint itthin , de Szlovákiában és erdélyben is sokan szerették. a Temetésén is rengeteg volt a romániában élő magyar. Ha úgyvesszük külföldön is ismert sztár volt. Mert igen Sztár volt :) Illetve nagy kedvencem volt Jimmy. Tiszta volt a hangja és ha akart tudott nagyon hangosan is tisztán énekelni ami viszont sok embernél már nem megy. Ilyen tehetség egyszer születik száz évenként , örülök , h hallhattam még élőben is a hangját. Lehet ócsárolni , fikázni a Jimmyt , de ő a szívhez énekelt nem úgy mint a mai énekesek akik a producereiknek és sponzoraiknak énekelnek.

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2010-01-07 15:40:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Mittomén: Akkor Rúzsa Magdi, Keresztes Ildikó és Tabáni István ki? Lehet, hogy nem Britney Spears meg nem Michal Jackson,de nem csak Amerikában vannak sztárok!Minden országnak megvannak a saját sztárjai!Zámbó Jimmmy is sztár volt... Csak nem VILÁGHÍRŰ! Nem gondolod?

Leányzó Anna Hozzászólás ideje: 2010-01-07 15:33:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-10 10:22:15

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

mittomen Hozzászólás ideje: 2009-12-24 14:49:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-22 15:32:04

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

oké beismerem halottról jót vagy semmit.. de akkor sem volt király.. pff kit nevezek sztárnak?? úristen hol élünk? magyarországon nem is élnek sztárok. vagy ha ti sztárnak nevezitek a hang nélküli magamutogatós senkiket akkor gratulálok:D a magyar felfogás;) am meg fogadjátok már el azt h önálló véleményem van és nem tetszik, ha nem testzik a sablonos mondanivalója akkor nem tetszik...:) etaa:)

beamaci Hozzászólás ideje: 2009-12-08 17:25:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-08 18:01:50

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Mittomen nem akarlak megsérteni persze mindenkien megvannak a saját dalai meg elöadoi de ne becsüld le Jimmyt mert a hangja az csodás volt és a számjainak igen is van értelme ha ö nem volt király akkor te kit nevezel királynak??????????Na de mindegy én szeretem és ez a fööööö

MJz Hozzászólás ideje: 2009-08-29 07:54:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-13 17:47:52

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

ez....mindegy!

Moncsi2 Hozzászólás ideje: 2009-07-22 15:27:13

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-22 15:54:24

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

..nagyon szeretem ezt a dalt ..ahogy az összes Jimmy dalt is..

NoVeJkE.xD Hozzászólás ideje: 2009-04-16 13:55:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-22 13:08:39

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

én őszintén szólva soha nem hallgattam Zámbó Jimmy zenéit... 1-2 volt amit hallottam rádióban, itt-ott, de valahogy akkor nem fogott meg.. 1 száma viszont van, ami nagyon megfogott.. a "Csak élni akartam őszintén.." ez talán azért is *kedves* a szívemnek, mert egy olyan embert búcsúztattunk vele, aki nagyon közel állt hozzám... ott hallottam ezt a dalt először.. azóta minden nap meghallgatom(, amit nem bírok ki sírás nélkül).. és ezalatt eszembe jutnak a régi szép idők.. köszönjük Jimmynek ezt a sok szép dalt, emléket, amit itt hagyott nekünk.. soha nem fogjuk elfelejteni...

Titiána Hozzászólás ideje: 2009-04-11 18:25:36

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-11 20:20:32

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ezt a nótát nem szeretem, az első sorai miatt.

Titiána Hozzászólás ideje: 2009-04-11 18:22:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-11 20:20:32

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

mittomen: kár, hogy nem találkozunk élőben, mert meg tudnám cáfolni az összes mondatodat. Akkor kiket nevezel te sztárnak? Nem általánosítsunk, majd ha találkozunk, biztos megismerjük egymást. Pedig nem nevezhetném magam Jimmy fannak, mert nem őt hallgatom egész nap, de hasonló véleményen vagyok, mint sok-sok rajongóval.

mittomen Hozzászólás ideje: 2009-03-11 20:16:24

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-22 15:32:04

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Már nem azért emberek, de ez egy idióta volt aki fejbe lőtte magát.. még hogy véletlen elsült a fegyver..:D csak elgondolkozott, azon, h valójában semmi értelme annak amit művel. Ő nem volt sosem király, és ha azt mondjátok én nem érthetem az értelmét a számainak akkor igazatok van, azért mert nincsen értelme egyiknek sem, csupa nyál, az meg még nagyobb szégyen, hogy angolul is írtXD na bocs dzsimiii fanok

jana1990 Hozzászólás ideje: 2009-02-20 17:17:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Eza dal nagyon szép.Most nekem ez az egyik kedvencem.

Lujzi1 Hozzászólás ideje: 2009-02-18 18:07:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-18 19:05:28

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Kedves "Katie Adair Cutter"! Elküldenéd nekem is ezt a számot a [*** moderálva ***] címre? Előre is nagyon köszönöm! :)

nagyi0208 Hozzászólás ideje: 2009-01-08 14:41:58

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-23 16:03:32

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

sziasztok! nekem is eltudná küldeni valaki ezt a számot?e-mail [*** moderálva ***] ELŐRE IS KÖSZÖNÖM!!

Katie Adair Cutter Hozzászólás ideje: 2008-12-29 12:03:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 15:05:12

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Maanóó és peter79! Elküldöm nektek a dalt, ha a korábbi hozzászólók közül még mindig kell valakinek, akkor azok írjanak: [*** moderálva ***] is Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Maanóó Hozzászólás ideje: 2008-12-28 19:20:07

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-17 20:52:55

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! Ha valakinek meg van ez a szám Zámbó Jimmytől akkor légyszi küldje el nekem erre a címre: [*** moderálva ***]

peter79 Hozzászólás ideje: 2008-11-17 07:47:23

Utolsó bejelentkezés:
2023-10-22 20:16:10

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok ha valakinek meg van ez a szám küldje el nekem a [*** moderálva ***] címe. Köszönöm.

peti7608 Hozzászólás ideje: 2008-11-11 14:05:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-18 17:38:02

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! El tudná valaki küldeni ezt a számot? Nagyon [*** moderálva ***]

peter79 Hozzászólás ideje: 2008-11-08 13:28:18

Utolsó bejelentkezés:
2023-10-22 20:16:10

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok Zámbó Jimmy a kedvencem. nagyon szeretem a dalait. Szeretném kérni, hogy külde el nekem a Lányok szívében lakom cimű dalt Orbán Józsi & Jimmy előadásában. A gyűjteményemből már csak ez a dal hiányzik. Nagyon szépen köszönöm. A mail címem [*** moderálva ***]

Marcsi14 Hozzászólás ideje: 2008-09-21 17:43:43

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-08 07:16:28

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Az én kedvencem Jimmytől a "The power of love", láttam mellette, hogy telefonra tölthető (ha ugyan azt jelentik a jelek). -de hogyan?

Évica33 Hozzászólás ideje: 2008-08-24 00:19:06

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-06 07:28:40

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! Zámbó Jimmy legtöbb számát megtalálhatjátok a wwww.youtube.hu-n

peter79 Hozzászólás ideje: 2008-07-12 18:58:55

Utolsó bejelentkezés:
2023-10-22 20:16:10

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok nagyon szeretem ezt a számot és a lemezt is amin ez a dal szerepel. Sajnos ez a dal hiányzik eredetiben. A dal címe Winter rains. Ha valakinek megvan az eredeti szám küldje el nekem előre is köszönöm. [*** moderálva ***] Zámbó Jimmytől ez a lemez a kedvencem.

esmeraldana Hozzászólás ideje: 2008-07-04 08:51:58

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-09 07:55:54

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

A kedvenc Jimmy-számom!Imádom.

Pfannyh Hozzászólás ideje: 2008-07-02 12:19:12

Utolsó bejelentkezés:
2008-07-02 12:49:55

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

SziasztokE ha lenne valaki olyan rendes és ezt a dalt elküldené nekem azt nagypon megköszönném..van msnem meg email is!!! Ha valaki elküldené az kérem írjon! előre is köszönöm

Zsabi Hozzászólás ideje: 2008-06-24 09:45:53

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-24 09:42:37

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! Ez a dal nagyon igaz és gyönyörű, ez a dal rólam szól és szeretném ha valaki elküldené nekem! az e-mail címem [*** moderálva ***]

tm221 Hozzászólás ideje: 2008-06-04 16:03:48

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-02 09:27:07

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! nem vagyok valami nagy Jimmy rajongó, de ez a szám egyszerúen gyonyorú szép!!! el tudná nekem valaki kuldeni? az e-mail címem [*** moderálva ***] elóre is koszike

laci1224 Hozzászólás ideje: 2008-05-23 18:56:38

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-27 22:51:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

IVETT01 én küldök neked de csak ha van msned mert emailbe sokáig tart.

jana1990 Hozzászólás ideje: 2008-03-18 19:16:57

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ez egy igazi szerelmes dal.Mindenki így érez aki nem lehet szerelmével vagy szakítottak.Jimmy ezt a dalt szerintem ilyen esemény után írta.

jana1990 Hozzászólás ideje: 2008-03-18 19:12:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ez a szám gyönyörű!Szerintem a mondanivalőja nagyon elgondolkodtató.Mert ha mindenki bele gondol akkor ez a dal az öszinteségről szól.Sajnos ebből mamár nagyon kevés maradt.A mondanivalója hogy öszintének kell lenni de ugy hogy senkit se bátsunk meg vele.Mert akkor mindenkit elveszíthetünk és egyedül maradunk.Ez az én szerény véleményem.

ivett01 Hozzászólás ideje: 2008-03-08 13:46:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-21 12:49:05

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! Akinek vannak Zámbó Jimmy számai, legyen szíves küldje el őket [*** moderálva ***] címre, de a legfontosabb a Mit akarsz a boldogságtól? c. dal lenne! Előre is köszönöm!

vivee Hozzászólás ideje: 2008-03-06 19:07:52

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-06 19:02:51

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok! Az a szám amiről CASSYOPHEIA beszél az a Time To Say Goodbye, ami Andrea Bocelli magyarra lefordított száma, és Zámbó Jimmy Miklósa Erikával énekli. Ha kell valakinek szívesen elküldöm. Sziasztok

laci1224 Hozzászólás ideje: 2008-02-29 15:53:04

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-27 22:51:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Üdv mindenkinek A videoplayeren találtok sok jimmy videót s közte van amit cassyopheia mondott.Ja és a videókat én tettem fel most kb62db van fenn.

CASSYOPHEIA Hozzászólás ideje: 2008-02-28 20:42:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-04 00:01:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ismeri valaki Jimmy azon dalának szövegét, amelyik így kezdődik: "Nem adhattam semmi mást, csak árva lelkem csendes vallomását..." Egy gyönyörű duett. Ha tudjátok, tegyétek föl!!!

jana1990 Hozzászólás ideje: 2008-02-26 19:32:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ezt a dalt kültem el a barátnőmnek ,hogy újra enyém lehessen és sikerült az hogy mindent megtudtunk beszélni,és elhitte hogy nagyon szeretem és hogy nekem nem kell más csak ő.

jana1990 Hozzászólás ideje: 2008-02-26 19:28:15

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ez a szám az én himnuszom is.Mert ez a szám mentette meg az életem.Sokszor megakartam már halni és az utolsó probálkozásomkor meghallottam ezt a dalt és röktön könnyekbe fullattak az akkori érzéseim.Ez a dal adta meg nekem azt amit mások nem,hogy soha nem szabad feladni.Amikor haza megyek nem tudom azt megtenni,hogy ne hallgassam meg.Szinte olyan mintha nem is tudnám elfeledni azt hogy nekem újra megkell hallgatnom és akkor úgy érzem hogy megkönnyebbülök és újra fellélegezhetek.Köszönöm Jimmy hogy megmentetted az életem,nagyon szeretném ha itt lennél köztünk.

jana1990 Hozzászólás ideje: 2008-02-26 19:21:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-20 18:15:26

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ez a száma Jimmynek rám nagyon igaz.Én is egyszer megbuktam és ugyanolyan érzésekkel át tudom érezni a szám mondani valóját mint maga a KIRÁLY.

laci1224 Hozzászólás ideje: 2008-02-22 19:40:49

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-27 22:51:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Az álomarcú lány nem volt a Jimmyé de sok külömbség volt Jimmy és az LGt között.Jimmy énekes volt az LGT meg annak hiszi magát.És Jimmy a mások dalait sokkan jobban előadta mint aki volt eredetileg a dal.

dmsziszy Hozzászólás ideje: 2008-02-06 16:21:57

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-04 11:52:55

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

egyszer megvadulok én!!!!

dmsziszy Hozzászólás ideje: 2008-02-06 16:21:18

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-04 11:52:55

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

jó az oldal de miért nem teszik fel az angol szövegeimet?????????

Tonypilot Hozzászólás ideje: 2008-01-25 21:06:03

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-25 10:15:25

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Kedves , hogy valaki Jimmynek adta ezt az LGT-számot, de az az igazság ,hogy soha nem volt az övé!!

JIMMY LALI Hozzászólás ideje: 2008-01-19 13:41:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-24 15:00:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

ÁLLJ MEG EGY PERCRE ÉS EMLÉKEZZ!!! ZÁMBÓ JIMMY A "KIRÁLY" HA ÉLNE MA LENNE 50 ÉVES. SOHA NEM FELEJTÜNK EL!!!!!!!!!!!!!!!!

iramanna Hozzászólás ideje: 2008-01-02 02:55:06

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-02 02:47:35

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Emlékezzünk rá ma, halálának 7. évfordulóján!

JIMMY LALI Hozzászólás ideje: 2007-12-24 23:54:45

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-24 15:00:57

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

A "MÉG NEM VESZÍTHETEK" című dala nekem a saját HIMNUSZOM.2001 január 4-én JIMMY halála után 2 nappal volt a kislányom 15 éves és ez voltaz első szülinapja melyet nem tölthettünk együtt./elváltunk és Ő az anyjával maradt./ENNEK a dalnak köszönhetem, hogy túléltem azokat a borzalmas heteket, hónapokat.Mintha nekem írta volna JIMMY!! Aki ismeri a szövegét,az tudja miért írom ezt! Bárhol voltam, akárki volt körülöttem,ha meghallottam e dalt fájdalmas zokogásban törtem ki,nem szégyeltem semmit!!!Hála a sorsnak 1 év után visszajött hozzám a kislányom és azóta is velem van.E DALT azonban azóta is ha tehetem mindennap meghallgatom.Nekem az ÉLETET jelenti ez a DAL. BOLDOG ÉS BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!

oszi54@freemail.hu Hozzászólás ideje: 2007-12-22 08:22:18

Utolsó bejelentkezés:
2008-02-13 22:30:32

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

oszi54 Zámbó Jimmyhez hasonló énekes, zeneszerző, és szövegiró nagyon sokáig nem fog születni ebben a kicsi országban.Sajnos hogy ilyen szomorú vége lett ennek a csodás karielnek.

Christina93 Hozzászólás ideje: 2007-12-06 15:00:17

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 23:14:09

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Angel1 köszike szépen, de már kinyomoztam :)) most már csak az az egy kérdésem van ,hogy hol lehet lehúzni ezt a számot karaokeban?

Christina93 Hozzászólás ideje: 2007-12-06 14:59:04

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 23:14:09

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

angel1 Hozzászólás ideje: 2007-12-05 20:02:53

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-05 19:55:34

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Christina93 Miklósa Erikával énekli, és nagyon tetszik!!

Christina93 Hozzászólás ideje: 2007-12-04 11:16:22

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-22 23:14:09

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Ezt a számot Jimmy énekelte egy hölggyel...Nem tudja valaki ,hogy kivel?

sweet69 Hozzászólás ideje: 2007-09-01 18:41:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Én nagyon szeretem Jimmyt, 1x találkoztam is vele Budapesten a Váci utcai hanglemezboltban, sajnos a bolt már nincs ott, de az en emlékemben meg el...az emlékezz rám c dala nagyon szép, de nem találom sehol. Ha vkinek meglenne kuldje el nekem, nagyon orulnek neki..msn, email : [*** moderálva ***]

zeferisz Hozzászólás ideje: 2007-08-09 11:44:46

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Zámbó Jimmyt 21 éves kora óta ismertem és mindennap eszembe jut számtalanszor. Ma kaptam éppen egy e-mail mellékleteként e dalnak Andrea Bocelli és Sarah Brightman elõadásában "Time to said goodbye" címmel ezt a gyönyörû számot és háttérképként Svájc gyönyörû tájait mutatja be. Belefájdul a lelkem, ha Jimy eszembe jut.... én még mindig nehezen dolgozom fel halálát (ha nagyon szomorú vagyok fõleg akkor hallgatom én is dalait). Aki kéri szivesen elküldöm e-mailben a Bocelli és Sarah elõadását!! Gyönyörûûû: email cimem: [*** moderálva ***] ha megoszthatnám Veletek! Szép napot MINDENKINEK

zeferisz Hozzászólás ideje: 2007-08-09 11:36:58

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Z

dudaszoltan Hozzászólás ideje: 2007-08-05 23:45:52

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-02 19:27:28

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Zámbó J. kiváló elõadómûvész volt, dalait kivétel nélkül nagy gondossággal dolgozta ki, és adta elõ. Ez érzõdik is a dalok hallgatásakor. A dalok elõadásánál fegyelmezettséget és potosságot tapasztalhatunk. Az improvizácót nemigen lehet megdtalálni az elõadásaiban. A hangja kivételes tehetségrõl árulkodik, könnyedén énekli el a legnehezebb dallamfüzéreket is. Elõadásmódja sok érzelmet képes továbbítani részünkre. Mindezek méltán emelik õt nagyon sok zenerajongó kedvencei közé. Üdvözlettel:Zoli.

Angoraba Hozzászólás ideje: 2007-08-05 13:01:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-31 19:41:40

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

...hogy mit is gondolok? Nos, a kezdetektõl ismerem és a mai napig hallgatom Jimmy számait. Ha jó kedvem van nem nem Õt "rakom" a meghajtóba, de a "befordulós" idõszakokban tényleg "társ" lehet. Igenis szuper hangja van és nagyon elszomorító, hogy elment...

szandralili Hozzászólás ideje: 2007-08-01 17:57:31

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Sziasztok.Nekem nem volt sajnos szerencsem latni jimmyt eloben,ami miatt szomoru is vagyok.Halala utan sikerult megismerkednem a testvereivel,es volt szerencsem a hazaban is jarni.Meg most is bele borzongok.Nagyon sajnalom,hogy elment,soha senki nem fog tudni a helyebe lepni!!!!!

Bogika87 Hozzászólás ideje: 2007-07-29 13:40:10

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Hát igen! oszikra te NAGY IRIGYKEDÕ vagy! Szeretnél te ILYEN SZÉP hangot!... No comment!

Gaides Hozzászólás ideje: 2007-07-25 18:52:34

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

oszikra Te ritka NAGY tapló vagy hallod e!!!!

tündi89 Hozzászólás ideje: 2007-07-22 21:35:08

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-05 20:54:49

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

ez egy annyira szép dal!!!Sokaknak segíthet a rosszat túlélni......

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-07-10 17:22:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Oszikra, megkérlek, ha nem csíped Jimmyt, akkor NE írj ide! Szerintem egyik Jimmy- rajongó sem értékeli a beszólásaidat, pláne, hogy egy olyan embert blamálsz, aki nem érdemli meg s aki már nem tud védekezni. Sajnos, már több, mint 6 éve, hogy elment tõlünk egy fantasztikus ember, egy nagyszerû zenész, egy profi hangú énekes, de akik szerették, látod, nem feledik! Szeretettel és kegyelettel õrzik az emlékét, a mai napig tisztelik, és épp azért, aki volt. Nem tudom, te milyen képet vágnál a másvilágon, ha életedben egy sikeres énekes lettél volna, mint Jimmy, és ha odamenne a lelked/szellemed egy géphez, ami épp a zeneszoveg.hu- n van megnyitva, az illetõ a te oldaladat olvasgatná és beírna véleményrészbe: "de szar voltál vazzeg!"- kíváncsi lennék az arcodra akkor! Szerinted hogy esik szegény Jimmynek, hogy ilyeneket írsz róla? Ha nem szeretted, lelekem rajta, de akkor TARTSD MEG MAGADNAK A VÉLEMÉNYED!!! A másik: holtakról vagy jót, vagy semmit. Õk már nem tudják megvédeni magukat. Kedves Rajongók: ZÁMBÓ JIMMY FOREVER!!!

mirko13 Hozzászólás ideje: 2007-06-27 20:55:08

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Kedves Oszikra!Üzenem neked hogy ami nem tetszik azt ne halgasd és tartsd tiszteletben a halottakat,és Jimmy rajongóit!Ha ezt nem érted meg ajánlom hogy bújj vissza anyádba!!!

Gabisic Hozzászólás ideje: 2007-06-26 10:45:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Örülök hogy ott voltam az egyetlen Csiki koncertjén soha el nem feledem, a belépö most is megvan.

Vercsibaba Hozzászólás ideje: 2007-06-24 23:11:06

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-15 21:44:30

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Oszika! Nem értem, miért írsz ide ilyet, mert lehet akit te szeretsz zeneelõadót, és oda írna valaki hasonló csúnyát te is meg lennél rajta lepve. Mindenki mást szeret amit tiszteletben kell tanrtani!

maczkoedit Hozzászólás ideje: 2007-05-11 11:31:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-05 17:22:03

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Minden dalát szerettem és szeretem Jimmynek.Hála legyen Istennek éppen a halála elõtt láthattam Miskolcon a sportcsarnokban. Az a blúz, ami akkor rajtam volt azóta a válfán van. Valahogy nincs lelkem magamra venni.Van egy álmom, szeretnék egyszer a Jimmy klubba elmenni és Árpiékkal találkozni. Nincs sok idõm 53 éves vagyok.A temetõbe Csepelre már többször elmentem, de ott nem találkotam a családtagokkal. Segíts! tedd elehtõvé!! Köszönettel: Edit

oszikra Hozzászólás ideje: 2007-05-10 16:53:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Juh, ilyen szar hangot mint a jimmyé!!!!!!!!!!!!!!!!!!! fõleg abban a megjavulósban!

Duncika Hozzászólás ideje: 2007-04-20 15:21:23

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Nekem a "Sírj a vállamon" dal tetszik a legjobban, mert mindíg a Férjemet jutattja eszembe. Az esküüvõnkön szerettünk volna táncsolni erre a dalra,de a jó Isten nem engedte. Talán jobb is mert szerintem zokogásban törtem volna ki, a csendes sírás akkor nem ment volna. Csodálatos dalokat énekelt meg Jimi nekünk. Köszönet érte. Üdv: Katinka

Polgár D. Linda Hozzászólás ideje: 2007-03-05 17:08:44

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

"Kisfiam, de szép volt..." A hideg is kiráz, ha olvasom ezt a szöveget... Ugyanis 3 hónapos a kisfiam, mellesleg ugyanúgy hívják, mint Jimmyke egyik fiát: Szebasztián... Na, majd hallgathatja az én pici Szebi fiam, ha már nem leszek se én se az apja... De gyönyörû ez a dal... az tuti!!!

Kotoró Hozzászólás ideje: 2007-02-22 00:52:30

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Szerintem ez a legszebb dal.

spinda janos Hozzászólás ideje: 2007-02-20 15:10:44

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Szerintem ez a sám gyönyörû de nem csak ez a szám hanem mind.Nagyon szerettem Jimmyt õ egy király volt, akire felnéztem és mai napig is felnézek rá.Sajnálom hogy nincs köztünk õ jó ember volt.

Takika Hozzászólás ideje: 2007-01-13 03:15:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-11 10:55:09

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Nagyon ott van ez a zene! A barátom apukája jut mindig eszembe róla!Õ hallgatta mindig! Sajnos már nem lehet velünk! :(((

Takika Hozzászólás ideje: 2007-01-13 03:15:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-11 10:55:09

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Nagyon ott van ez a zene! A barátom apukája jut mindig eszembe róla!Õ halgatta mindig! Sajnos már nem lehet velünk! :(((

piróka50 Hozzászólás ideje: 2006-11-05 14:03:28

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Zámbó Jimmy" előadóról:

Akár Zámbó Jimmytõl, akár Korda Györgytõl hallom, mindig a fiatalságom jut eszembe, hiszen ha jól emlékszem kb. 30 éves dal. Egyébként kedves dal.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább