ATF

Zenei irányzat: alternatív rap
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 3110 alkalommal

Bemutatás:

Előtörténet: A csapat története régebbre nyúlik vissza, mint zenei pályafutásunk
(2002 környékén alakult, első sorban mint baráti szövetség), melyet többek között a rapzene szeretete kötött össze.
Zenei téren ez a kezdeti szakasz a fiókköltészeti szárnypróbálgatások ideje volt, és az amatőr iskolai koncertezgetésé.
Mint zenei társulás működésünket első kislemezünktől a Látva című EP megjelenésétől számítjuk (2006).
Ez a zenei anyag még kissé kiforratlan volt, de ígéretes kezdésnek gondoljuk ma is, noha fellépő repertoárunkban már nem szerepelnek ezek dalok.
Ezt követően, több kisebb fellépésen kipróbáltuk magunkat a színpadon, kollégiumi bulikon, kisebb klubokban, és tehetségkutatókon is megfordultunk, többek közt a hiphop contest I.-en Egerben, ahol döntős volt a csapat.

Némi kihagyás után 2010-ben fogalmazóAbrak a dobra című nagylemez, Dnte és Jossa producereink, a Kékmadár hangstúdió, és élőzenés közreműködőink (Varga Viktor, Seres Dániel), valamint énekeseink (Dúcz Erzsébet, Király Eszter) közreműködésével. Az album szöveges részében illetve előadói minőségben Gábor Tamás Indiana (slam poetry költő, és freestyle mc), valamint Cj működött közre egy-egy szám erejéig, illetve Rekop György és Hajdú Balázs egy skit-ben.

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább