Gájer Bálint

Zenei irányzat: swing, pop, latin, boogie
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 9278 alkalommal

Bemutatás:

Gájer Bálint Marcaliban született, 1980. október 10-én.

Biográfia:

- 1990-ben beiratkozott a Marcali Állami Zeneiskola ütő szakára, ahol Sárkány Zsolt, "Liszt díjas" ütőhangszeres kamaraművész tanítványként kezdte el zenei tanulmányait - 1994-ben Sárkány Zsolt ütőhangszeres kamaraművésszel megalapították a Marcato Ütőegyüttest, aminek 10 esztendőn keresztül volt állandó tagja. - 1996-ban kezdett zenélni a Balaton M&K Fúvószenekar dobosaként - 2001 és 2005 között a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-ének szakán, Pély Barna és Pocsai Kriszta tanítványaként folytatta pályafutását - 2009-ben elnyerte a III. Jazzy Jazz Dalverseny "Legjobb férfi énekes"-ének járó külödíját  - 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen sikeresen szerzett Jazz-ének előadóművész-, -tanár diplomát - 2010. októberében megjelent a Group'N'Swing zenekar "Swing amíg élek" című bemutatkozó albuma - 2012-ben ezt követte a formáció "Botrány" névre keresztelt második stúdióalbuma - 2013-ban Gájer Bálint a dobogó másik fokán végzett a Tv2 "The Voice" tehetségkutató magyarországi szériájának döntöjében. - 2013-ban az énekes a Group’N’Swinggel Fonogram-díjat kapott a Botrány című nagylemezért "Az év hazai szórakoztató zenei albuma" kategóriában. - 2013-ban Gájer Bálintnak ítélték az Alle Elegancia Díját "A legelegánsabb zenész" kategóriában - 2014. Októberében megjelent első önálló nagylemeze "Egyszerű az élet" címmel. - 2015-ben That's how it goes című első angol nyelvű dala, bekerült az Eurovíziós dalfesztivál döntőjébe. - 2015 májusában "Az év hazai szórakoztató zenei albuma" kategóriában megkapja második Fonogram díját az első nagylemezéért
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább