Garabonciás együttes

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 1 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 4839 alkalommal

Bemutatás:

A GARABONCIÁS együttes 1976 – 1981 között létezett Temesváron, az egyetemi hallgatók „Diákház” –ának égisze alatt.

Biográfia:

Az együttes tagjai: Fogarassy Ildikó (basszusgitár), Antal Imre (dobok), Csutak István (akusztikus gitár, steel gitár), Vasiu Tibor (szólógitár) valamint a szövegíró Kinde Annamária és a hangmester Bacsi János. Az együtteshez menet közben csatlakozott a zongorista Szabó Attila. A GARABONCIÁS együttes rendszeresen fellépett a törzsközönségének (temesvári magyar egyetemisták) otthont adó Diákházban, de eljutott minden jelentősebb erdélyi városba valamint Bukarestbe is. A GARABONCIÁS együttes gyakran készített hangfelvételeket a Román Televízió magyar adása valamint az Electrecord lemezkiadó számára. Az első hanglemezen is kiadott felvétel, 1976 -ban, Csutak István József Attila Medventácára írt dala. A lemezfelvételen közreműködött Csortán Márton (ének, furulya, citera) valamint Csortán Ferenc (tamburin). Készült egy élő televíziós felvétel is, ezen Virányi Attila (Metropol Group) működik közre blockflötén. A GARABONCIÁS együttest, megalakulásától számítva viszonylag rövid időn belül a legjobb romániai magyar rock-együttesek között tartották számon. 1978 –ban az együttes számára az egyik leglejelentősebb szakmai elismerést az a pillanat jelentette, amikor a temesvári Ion Vidu zeneiskola, Közép-Európa szerte híres hangversenytermében léphetett fel. Ugyanabban az évben, Daniela Caraman Fotea rock lexikonának román-romániai együttesekkel foglalkozó fejezetében szerepel először a Garabonciás együttes. A GARABONCIÁS együttes ekkor már szívesen látott vendége volt a jelentős romániai magyar seregszemléknek is. Az első (és akkor még senki nem sejthette, hogy egyben utolsó) kislemez „menetrendszerűen” érkezett, jelezve a közelgő első (és akkor még senki nem sejthette, hogy egyben utolsó) nagylemez megjelenését. A GARABONCIÁS talán legnépszerűbb dala a KELL c. volt. A legnagyobb pánikot pedig A KARRIER c. keltette. A GARABONCIÁS nagylemez 1981 –ben került az üzletekbe. A nagylemez dalainak román változatai is hangszalagra kerültek, de az együttes tagjai előtt mindmáig ismeretlen okok miatt, az Electrecord (az egyetlen akkoriban erre jogosult kiadó) az anyagot nem jelentette meg. Antal Imre 1980 –ban végzett, Csutak István és Vasiu Tibor 1981 –ben. Akkor vette kezdetét a kényszerkihelyezések időszaka. Az együttes tagjai szétszóródtak. Csutak Csíkszeredába próbálta áthelyezni az együttes bázisát, ám a Hargita megyei cenzúra (a Szocialista kultúra és nevelés Hartgita megyei tanácsa) 1981 végére lehetetlenné tette az akkor már országos hírű együttes további működését. 1985-ben a Román Televízió magyar szerkesztősége archívuma a Jilava-i börtönbe került és ott az anyag nagy része elveszett. Antal Imre 1986 –ban Ausztriába disszidált. Szabó Attila 1990 –ben a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. Vasiu Tibor 1996 –ban Kanadába távozott, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él. A végleg elveszettnek gondolt hang- és televíziós felvételek kis része 2011 –ben szabadult a jilavai börtönből. Kacsó Sándornak, a Román közszolgálati televízió magyar adása főszerkesztőjének köszönhetően a GARABONCIÁS együttes tagjai másolatokat kaptak – ezek egy része került fel a Youtube –ra. Ez az esemény, a régi felvételek egy részének előkerülése, adta meg a végső lökést ahhoz, hogy a GARABONCIÁS tagjai „planetáris elterülésük” ellenére (vagy éppen annak köszönhetően?) Philadelphia - PA, Temesvár, Losheim am See, Nagyvárad, Csíkszereda között, a világhálón keresztül új dalokat írjanak, új hangfelvételeket készítsenek.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább