Zoltán Erika

Zenei irányzat: elektronikus-pop, dance, pop
Albumok: 10 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 53665 alkalommal

Bemutatás:

Zoltán Erika (Budapest, 1962. február 15. –) EMeRTon-díjas magyar énekesnő, táncos, producer, szövegíró.

Biográfia:

Már 4 éves korában (1966) eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és táncolt. 1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán. 1986-ban részt vett a siófoki Interpop Fesztiválon, ahol közönségdíjat nyert a Szerelemre születtem című számával, ami meghozta számára a várva várt sikert. A következő évben megjelent első nagylemeze a Szerelemre születtem. A sokat támadott, de népszerű énekesnő több mint 1 500 000 eladott hanghordozóval büszkélkedhet. 1994-ben felvette az Erika C. művésznevet a Blue Pearl című lemezéhez, amit Londonban készítettek, és amivel Európában is hírnevet szerzett. Két évvel később producerként saját kiadót alapított Joker Space néven. A B. Boys, a Tik-Tak, az Emergency House és a Grooveland popegyüttesek köszönhetik neki hírnevüket. 2011-ben a Mehet tovább a show című albumáért Aranylemezt vett át.Zoltán Általános iskolás korában balettezni tanult Budapest XVIII. kerületében, majd 14 évesen (1976) felvételt nyert Jeszenszky Mester jazz-balett iskolájába, ami abban az időben az egyetlen komoly és elismert jazz-tánc iskola volt. Szűcs Judit első országos koncert turnéjának háttértáncosa, majd három évig Karda Beáta háttértáncosa volt. Első tánciskoláját a - Zoltán Erika Tánciskolája - 1990-ben alakította meg, amely azóta az ország legnívósabb iskolái közé nőtte ki magát, jelenleg Erica C. Dance School néven működik.Erika első férje Joós István volt. 1990-ben találkozott a budapesti Citadella bárban Kátai Róberttel, azaz Robby D.-vel, aki táncosként dolgozott ott. Néhány hónapos ismeretség után Erika bevallotta akkori férjének, hogy szerelmes lett Kátaiba, és elköltözött. 7 év után 1997 januárjában ment hozzá feleségül. 1997. december 20-án megszületett kislányuk, Kátai Zoé Roberta.

Tagok:

Vámos Zsolt

szóló gitár

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Bo_Oszi Hozzászólás ideje: 2010-06-20 21:37:18

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-16 22:50:13

Véleménye a(z) "Zoltán Erika" előadóról:

kicsit elírtam mert a dallam körbejár meg ha vannak hibák benne bocsi :)

Pluhár Balázs Hozzászólás ideje: 2009-01-10 10:45:24

Utolsó bejelentkezés:
2022-08-24 16:14:43

Véleménye a(z) "Zoltán Erika" előadóról:

A Hova Menjek eredetileg a Neoton Famíliának volt a száma. Rajta van a Marathon című lemezen. A Zoltán Erika feldolgozta a legelső lemezén, a Szerelemre születtem-en.

norcisrac Hozzászólás ideje: 2008-05-09 23:23:21

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-26 19:29:36

Véleménye a(z) "Zoltán Erika" előadóról:

húúúúú, ez egy nagyon régi és nagyon kedves emlékeket idéző dal...!!! tud valaki segíteni, honnan/hogyan lehet megszerezni ezt a dalt digitális formában? /kazettán talán még megvan valahol... :) /

Denis20 Hozzászólás ideje: 2007-09-22 19:15:47

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-06 08:48:43

Véleménye a(z) "Zoltán Erika" előadóról:

Nekem Zoltán Erika a kedvenc énekesnõm, és többek között ez a dal is a kedvenceim közé tartozik. Sok emlékem fûzõdik ehhez a dalhoz és én is voltam ilyen helyzetben, mint a dal is mondja.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább