Lajtai Kati

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 3276 alkalommal

Bemutatás:

Lajtai Katalin (Szekszárd, 1978. április 8.)
Magyar énekesnő.

1998 és 2010 között a Crystal együttes énekesnője volt.

Az I. számú Garay János Általános Iskola elvégzése után
tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai
tagozatán folytatta. Ekkor lépett fel egy iskolai előadóesten
Kasza Tibivel. Az itteni váratlan gratulációk hatására dőlt el,
hogy az énekesi pályára lép.

1996-tól a Toldy Mária Musical Stúdióban musical szakon
tanult, illetve dzsesszének képzésen is tanult Budapesten.

A Fianna nevű ír népzenei társulattal bejárta Európát, és
több musicalben is játszott.
Megalapították C21 (szitu van) nevű rapformációt a Kasza
testvérekkel közösen.
Emellett ebben az időben több formációban volt vokalista
(Volvox, Varga Miklós-album, Sziámi).

Az 1998-ban megalakult Crystal zenekar énekesnője volt,
egészen a zenekar 2010-es feloszlásáig.
A zenekarral számos siker ért el az évek alatt. Összesen
hat stúdióalbumot készítettek, és 2002-ben Arany Zsiráf
díjjal tüntették ki őket.

A Crystal feloszlása után visszavonult az énekléstől és a
médiától egy időre.
2013-tól énektanári szerepet tölt be Az ének iskolája és
a Sztárban sztár produkciókban.

Háromévnyi szünet után, 2014-ben a Budapest Voices
nevű formációban tért vissza újra az énekléshez. Majd
a MÁSSALhangzók formáció Néma dal című albumán
is szerepel két dallal.

2016-ban a Kismenők című gyerek tehetségkutató műsor
egyik zsűritagja volt.

2016 nyarán megszületett első gyermeke, Máté.

2018-ban ismét a Sztárban sztár című műsorban szerepelt
énektanárként.

Biográfia:

Lajtai Kati dalszövegek (2 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább