Lombos Márton (Lombos Úr)

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2563 alkalommal

Bemutatás:

Lombos Márton önmagáról:
Lombos Mártonként anyakönyveztek 1974-ben. A balassagyarmati gyermekkor és a felsőfokú tanulmányaim után lettem egy srác csupán a sok közül, ki vidékről a (fő)városba került.
Voltam a Warpigs zenekar tagja, dolgoztam a Fix TV-nél, 2002-től kezdve dalszövegeket írtam és írok a magyar zenei élet művészeinek. Szövegeimet magukévá tették az elmúlt években a teljesség igénye nélkül: Takács Nikolas, Oláh Gergő, Tóth Vera, Nagy Adrienn, a Group’n’Swing zenekar, Gáspár Laci, a Sugarloaf, Emilio, Weisz Viktor, a Back II Black, Hooligans, és még sokan mások.
2010-ben első helyezett és a legjobb szövegíró lettem a JazzyJazz Dalversenyen a Jazz utca 10. című dalommal. A Ridikül tévéműsor főcímdala is a nevemhez köthető, de más televíziócsatornák műsoraiban is hallhatók a szerzeményeim.
Dolgozom színházi darabon, musicalen, dalszövegíróként és zenei vezetőként egyaránt, többek között a Dumaszínház - Gólem színház közös darabján a Zs-kategórián, és az Orfeum színpadán nagy sikerrel szereplő Anyád kínján.
Több éve vezetek szövegírói kurzusokat zenei táborokban, illetve az 5letszobrász alkotói kör ötletgazdája vagyok.
De mindezek mellett elsősorban férj vagyok, valamint három csodálatos tündér édesapja. Ez a háttér biztosítja és teszi teljessé szakmai sikereimet.

Lombos Márton (Lombos Úr) dalszövegek (1 db):

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább