Serbán Attila - Sztárcsinálók - Róma égése

Tűnjön el a régi, a múltunkból felbűzlő rothadás!
Hozza el a tűzvész az újat, az áhított változást!
Jöjjön az új kor, a fénylőbb, a tisztább világ!
Pusztuljon az, mit a züllött idők hagytak ránk.

Tűnjön el a földről a kártékony, elfajzott söpredék!
Eltapossuk őket,
a játék a joggal
ma véget ért.

A tűzből s a vérből egy új aranykor köszönt ránk.
A harc hoz csak békét, nem tűrök több árulást.

Szökken, száguld, ma mindent felgyújt a láng.
Rombol, perzsel az áldott fegyver, a tűz!

Égő fáklyák, az Appián a vén fák.
Zúgó tűzár, úgy háborog, hogy meg sem áll.
Már üszkös gerendák
Száz fényes szikrája messze száll.

Én vagyok a végzet, a korbácsos félelmes pusztítás.
A gyöngeség a jóság, itt nincs többé tűrés és lanyhaság.
A tűzből kilép majd egy egységes győztes világ.
Elhullik mind, ki a sorból csak egyszer kivált.

Szökken, száguld, ma mindent felgyújt a láng.
Rombol, perzsel az áldott fegyver, a tűz!

Égő fáklyák, az Appián a vén fák.
Zúgó tűz ár, úgy háborog, hogy meg sem áll.
Már üszkös gerendák
Száz fényes szikrája messze száll.
Messze száll! Messze száll!
Jaj! Jaj!