Sztárcsinálók (musical) - A tavasz ébredése

Félek, hogy nevetsz csak rajtam.
Oly évődve pillantasz rám.
Egy kedves bolondnak, egy lelkiző tyúknak,
Egy gyermeknek nézel talán.
Drágám, én rossz korban élek.
Az érzelmek elvesztek már.
Sok szívtelen ember, ki éhezni nem mer,
A világ ma tőlük sivár.

Ma már nincs l’amour,
Egy hölgy és egy úr
Az ágyban is pénzről beszél.
A konvenciók lehangolók,
De van még, ki többet remél.

Úgy várnék a férjemtől néha
Egy gesztust, egy mosolyt, egy szót.
De néked bevallom: a szívem csak hajszol
Egy elveszett illúziót.

Ma már nincs l’amour,
Egy hölgy és egy úr
Az ágyban is pénzről beszél.
A konvenciók lehangolók,
De van még, ki többet remél.

- Az első fiúm egy énekes volt.
Istenem, mennyire szerettem!
Te soha nem próbáltál még meg énekelni?
- Csak otthon, magamnak.
- De nem úgy! Színpadon, közönség előtt,
Ahogy ő.
- Ki volt az?
- Zodicus.
- Az a sötét görény? Ugyan!
- Kétszer is ő nyerte a nagy dalfesztivált!
- Legközelebb én nyerem!
- Ez jól esett, édesem!

Ma már nincs l’amour,
Egy hölgy és egy úr
Az ágyban is pénzről beszél.
A konvenciók lehangolók
De van még, ki többet remél.

Tudjuk, hogy rossz korban élünk.
De szívünk még fantáziál.
Csak ábránd az élet, de a tavasz már ébred,
S a két madár fölöttünk száll.