Z. Horváth Gyula

Bemutatás:

Z. Horváth Gyula (Zágráb, 1926.05.12. – Budapest, 2014.03.01.)
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, Artisjus-díjjal kitüntetett
dalszövegíró, zeneszerző, szerkesztő, gépészmérnök, egyetemi tanár,
intézetvezető volt.

A történelmi Nagy-Magyarország területén született Zágrábban.
Édesapját - aki gépszerelőként dolgozott – korán elvesztette, ezért már
kisgyermekként Pécsre került, ahol a háborús években érettségizett.
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát.

Budapesti egyetemistaként ismerkedett össze Breitner Jánossal, akivel
megírták a Veled is megtörténhet egyszer című dalt, amely Kovács Erzsi
előadásában vált népszerűvé. Ettől kezdve sorra születtek táncdal és
sanzon szövegei, amelyek megírásához Bágya András látta el szakmai
tanácsokkal.
Fényes Szabolcs írt zenét az Öreg focista, és Nádas Gábor a Mért lenne
késő című dalszövegére.

A későbbiekben a táncdal és sanzon szövegeken kívül klasszikussá lett
világsikerű örökzöldekhez is írt magyar szöveget. Például: Pere János
dalénekes számára Egy dal csak az élet címen írt magyar szöveget a Du
Schwarzer Zigauner című tangóhoz, de ő írta meg Vittorio Monti Csárdás
című művéhez is a magyar szöveget.

Kapcsolatba került a magyar nóta világával is. Majláth Jenő, Szerdahelyi
János, Leszler József, Lakatos Mihály nótaszerzők írtak zenét verseire.
Számos dalát népszerű énekesek vitték sikerre, mint például:
Bokor János: Hinni kell a boldogságban, és Máté Ottilia: Van jogom a
boldogsághoz.

Z. Horváth Gyula dalszövegek (157 db):

A boldogság nem játékszer(Magyar nóták)

A legszebb ajándék(Magyar nóták)
video

A lopótök(Sunda-Bunda Banda)

A száguldás furcsa mámor(Lovay László)

Akárhol élek(Kovács Erzsi)
video

Akiért most oda lenn(Magyar nóták)

Álltam a fahídon(Sunda-Bunda Banda)

Álmaidban veled vagyok(Rigó Mónika)
video

Alszik már a rózsám(Tolnai András)
video

Amig a világ vége nem jön el(Bokor János)
video

Amíg a világvége nem jön el(Bokor János)
video

Angyal az asszony(Sunda-Bunda Banda)

Annak a nagy boldogságnak(Magyar nóták)

Annak, aki feledni tud(Magyar nóták)
video

Annak, aki feledni tud(Lovay László)
video

Az a régi emlék(Magyar nóták)

Az életünkben sokszor tévedünk(Kovács Erzsi)
video

Az lesz a sírfeliratom(Tarnai Kiss László)
video

Azt igérted boldog leszek(Magyar nóták)

Azt mondják, hogy a leány(Magyar nóták)
video

Azt mondják, hogy elfeledtél(Magyar nóták)
video

Ballada egy régi házról (In't Kleine Cafe Aan De Haven)(Kovács Erzsi)
video

Betyárnóta(A jó LaciBetyár)
video

Boldogságra születünk (duett Szentendrei Klárával)(Bokor János)
video

Búbánatos ez a világ(Magyar nóták)
video

Cigányrománc(Kovács Erzsi)
video

Csak az lehet boldog ember(Magyar nóták)

Csak azt akarom kérni(Sunda-Bunda Banda)

Csak még egyszer hozna vissza ez az élet nékem(Magyar nóták)

Csak veled szép a világ(Magyar nóták)

Csóka csóka szürke csóka(Máté Ottília)
video

Dal a nyugdíjasokról(Breitner János)
video

De jó volna veled lenni(Magyar nóták)
video

De jó volna veled lenni(Pál Olga)
video

Doktor Zsivágó - Lara dala(Máté Ottília)
video

Dugi Guba(Sunda-Bunda Banda)

Egy dal csak az élet (Du schwarzer Zigeuner)(Pere János)
video

Egy régi-régi dal mesél(Pere János)
video

Egy régi-régi dal mesél a múltról én nekem(Magyar nóták)

Egy régimódi valcer(Pere János)
video

Éles a bicskám(Sunda-Bunda Banda)

Elfelejtett régi nótát(Magyar nóták)

Elkerülnek az emberek(Magyar nóták)

Elküldtem egy rózsaszállal(Magyar nóták)

Én nem fogok a csókjaiért sírni(Pere János)
video

Esti szél(Magyar nóták)

Faramuci falván(Sunda-Bunda Banda)

Fehérhajú öregapám(Magyar nóták)

Fradi induló(Lovay László)
video

Gyere prímás(Tarnai Kiss László)
video

Gyere prímás,gyere most a bandával,(Magyar nóták)

Ha majd egyszer az utamon(Magyar nóták)

Ha odafönn találkoznánk(Magyar nóták)

Ha rossz a kedved,tanulj meg egyet(Magyar nóták)

Ha szőrös a kulacsod(Sunda-Bunda Banda)

Ha találkozol a boldogsággal(Kovács Erzsi)
video

Ha találkozom a Jézuskával(Poór Péter)
video

Ha úgy érzed(Herr Olivér)
video

Hagyj elmenni (Release Me)(Dávid Sándor)
video

Halló! Itt vagyok(Szilágyi János)
video

Herkulesfürdői emlék (Erinnerung an Herkulesbad)(Pere János)
video

Hinni kell a boldogságban(Magyar nóták)
video

Hogyha egyszer bekopognál(Magyar nóták)

Hogyha nékem(Fekete Pákó)

Hol vagy már vén hegedűnk?(Kovács Erzsi)
video

Hol vagytok ti régi május éjszakák(Magyar nóták)

Hova tűnt a copfos kicsi lány(Kovács Erzsi)
video

Huncut a szerelem(Magyar nóták)

Isten véled,távoli kicsi falum(Sunda-Bunda Banda)

Jó bor nélkül(Magyar nóták)

Jó ebédhez szól a nóta(Magyar nóták)

Jó éjt, drágám(Lovay László)
video

Keresek egy álmot(Máté Ottília)
video

Keresek egy álmot orgonavirágos(Magyar nóták)

Kerestem a legszebb szót(Máté Ottília)
video

Keszthelyi emlék(Lovay László)
video

Keszthelyi emlék(Magyar nóták)

Két dolog van a földön ami jó(Magyar nóták)

Ki tudja, hogy mért mennek el ily gyorsan az évek(Magyar nóták)

Ki tudja, hogy miért mennek el íly gyorsan az évek?(Madarász Katalin)

Kivilágos kivirradtig(Magyar nóták)

Köszönöm a boldogságot(Magyar nóták)

Köszönöm, hogy jöttél szerelem(Kothencz Lajos)

Köszönöm, hogy jöttél szerelem(Sunda-Bunda Banda)
video

Lehetsz egy rendes(Pálffy Zsuzsa)
video

Mama(Kovács Erzsi)
video

Marosmenti álmok, ugye visszavártok(Magyar nóták)

Meghalnak a csillagok is egyszer(Sunda-Bunda Banda)

Meghalnak a csillagok is...(Adrián)

Megvenném a boldogságot(Máté Ottília)
video

Minden boldog órát(Magyar nóták)

Minden nótám neked írtam(Magyar nóták)

Mindenkiben téged kereslek(Breitner János)
video

Mindent a szerelemért(Berentei Péter)

Mióta(Vámosi János)
video

Monostori puszta szélén(Magyar nóták)

Monti csárdás(Magyar nóták)
video

Monti csárdás - szöveg -(Máté Ottília)

Nehéz az igazit megtalálni(Toldy Mária)
video

Nehéz az igazit megtalálni(Nagy Natália)

Nekem te vagy az életben minden(Tánczenék)

Nem fogok megöregedni(Pere János és Turai Kiss Mária)
video

Nem hiszed el(Lovay László)
video

Nem hiszed el, pedig hát a szerelem(Magyar nóták)

Nem kaptam én semmit ingyen(Magyar nóták)

Nem rúgunk MI KI a hámból(Bognár Gyula)

Nem szeretek a lányokkal cicázni(Magyar nóták)

Nem találom a helyemet(Magyar nóták)

Nem tettem én másnak rosszat(Magyar nóták)

Nem tudom, hogy kettőnk közül(Magyar nóták)

Nem vársz az úton(Breitner János)
video

Nem voltam én soha szegény(Bojtor Imre)
video

Nem voltam én soha szegény(Magyar nóták)

Nincs a beteg szívnek patikája(Magyar nóták)

Nincs a nagy világon semmi gondom(Magyar nóták)

Nincs a szerelemnél jobb a földön(Máté Ottília)
video

Nincs akinek muzsikáljak(Magyar nóták)

Nincs már dalom(Pere János)

Nincs már dalom, rég volt nagyon(Magyar nóták)

Nincs nagyobb veszedelem(Magyar nóták)

Nincsen aki megmondhatná(Magyar nóták)

Nótás kedvem, hová lettél?(Magyar nóták)

Olyan voltál, mint a madár(Magyar nóták)

Öreg akác lombja alatt nem nyílnak virágok(Magyar nóták)

Pénteken este,szombaton este(Sunda-Bunda Banda)

Rock and roll csárdás(Magyar nóták)

Rozi(Sunda-Bunda Banda)

Sirat engem az őszi szél(Bessenyei Ferenc)
video

Sirat engem az őszi szél(Magyar nóták)

Százszor százat adnék(Szabó Szilvia)
video

Szép az élet(Magyar nóták)

Szerelemre nincsen orvosság(Tarnai Kiss László)
video

Szeressétek a nótákat(Magyar nóták)

Szervusztok emlékek, álmok(Breitner János)
video

Szőr a szitában(Sebő Miklós)
video

Szőrös lábú kismacska(Magyar nóták)

Tavaszt váró erdők szélén(Magyar nóták)

Tudod-e még az én nótám(Magyar nóták)

Tudod-e, hogy mért halnak meg(Magyar nóták)

Tudod-e, hogy mért halnak meg..(Kovács Apollónia)
video

Valahol egy nyírségmenti faluvégen(Magyar nóták)

Valami nincs rendben köztünk(Breitner János)
video

Valamikor volt egy asszony(Magyar nóták)

Valamikor volt két csillag(Magyar nóták)

Van egy nap az életünkben(Magyar nóták)

Van jogom a boldogsághoz(Magyar nóták)

Van jogom a boldogsághoz(Lovay László)
video

Vasárnap kimegyünk(Sunda-Bunda Banda)

Veled is megtörténhet egyszer(Harangozó Teri)
video

Veled is megtörténhet egyszer(Breitner János)
video

Veled is megtörténhet egyszer(Bangó Margit)

Veled is megtörténhet egyszer(Kovács Erzsi)
dalokhu video

Volt ez jobb és lesz is még(Magyar nóták)

Volt ez jobb és lesz is még(Lovay László)
video

Záróráig mindig van remény(Bilicsi Tivadar)
video

Záróráig mindig van remény(Egyéb szövegek)
video

Záróráig mindig van remény(Szabó Eszter)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább