Kovács Koppány

Kovács Koppány
Teljes név: Kovács Koppány
Együttes: A Három Királyok, Koppány, Romeo, Rómeó Vérzik,
Hangszer, szerep: ének, basszusgitár, ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 4211 alkalommal

Bemutatás:

A Rómeó vérzik zenekar basszusgitárosa, énekese.

Biográfia:

1988-ban édesapjával és bátyjával az akkori Csehszlovákiába - most már Szlovákia -, Somorjára költözött. Óvodás kora óta foglalkoztatta a zene. Édesapja tagja volt a felnémeti pávakör citerazenekarának, ezzel a hangszerrel kezdődött a zene imádata. Egerben zeneóvodába járt, majd ugyanott zeneiskolai tanulmányait is elkezdte - Farkas Ferenc Zeneiskola -, ahol mint alaphangszerrel a furulyával, később mint választott hangszerek az ütősök világába vetette magát. Ennek az ambíciójának később a külföldre való költözés vetett véget. Édesapja szerette volna, ha gyermeke tovább foglalkozik a zenével, de Somorján akkoriban nem volt ütőshangszer-oktatás. A trombita mellett döntöttek az "égiek", nem pedig Koppány. Ez a szakasza zenei életének nagyon rövidnek mondható - jelentéktelen. Olyan törést okozott benne, hogy a zenét megszerettető citerát sem fogta a kezébe sokáig. Szabad idejében a tanulás és a néptánc volt a meghatározó. Egy alkalommal viszont előkerült egy gitár a családban, amit bátyja hazavitt, felhúrozott. Eltelik pár év, közben kopottabb lett a gitár. Íródik egy-két nóta.
Kis idő múlva viszont jön a "Rómeó Vérzik". 1995-ben először lép fel a zenekar. Innen viszont egyenes volt az út a Rock'and'Roll-ba.

Zenekarai (4 db):

A Három Királyok

A Három Királyok

(2020 - napjainkig)

Rómeó Vérzik

Rómeó Vérzik

(1995 - napjainkig)

Kovács Koppány dalszövegek (87 db):

A dalnak vége(Rómeó Vérzik)
video

A három...(Rómeó Vérzik)
video

Állatok között(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Állj!(Rómeó Vérzik)
video

Amíg élünk(Rómeó Vérzik)

Amitől félsz(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Ártatlan vagyok(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Az élet drága(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Az élet és az öröm(Rómeó Vérzik)
video

Az ördög, az isten, az élet, a halál(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Az utca az én hazám(Rómeó Vérzik)
video

Belülről érzem(Rómeó Vérzik)
video

Blues(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Durva nő(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Egy ember(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Együtt két lánnyal(Rómeó Vérzik)
video

Elítélve(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Éljem túl!(Rómeó Vérzik)

Előtted a kérdés(Rómeó Vérzik)
video

Én ilyen vagyok(Rómeó Vérzik)
video

Engedd belém(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Érezd jól(Rómeó Vérzik)

Érted vagyok(Rómeó Vérzik)

Ez csak játék(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Fehér pont(Rómeó Vérzik)

Fényt a fejekbe!(Rómeó Vérzik)

Gyere Baby(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Gyere fater(Rómeó Vérzik)
video

Haláltánc(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Helló édes(Rómeó Vérzik)

Hidd el(Rómeó Vérzik)

Hidd el(Romeo)
video

Hol vagytok(Rómeó Vérzik)
video

Idegen népköztársaság(Rómeó Vérzik)
video

Így jó(Rómeó Vérzik)
video

Jöjjön a fény(A Három Királyok)

Jön egy új nap (R.I.P. Falatka)(Rómeó Vérzik)

Kalózhajó(Rómeó Vérzik)
video

Keleti Rock N Roll(Rómeó Vérzik)
video

Képek(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Két lány-nyal(Rómeó Vérzik)

Kettőre Indulunk(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Kezeket neki a falnak(Rómeó Vérzik)
video

Kicsiűrhajó(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Kis Kakas(Rómeó Vérzik)
video

Laura Palmer(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Miért is jössz fel(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Miért kell a tű(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Miért nem kell...(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Milyen a te hited?(Rómeó Vérzik)

Minden reggel(Rómeó Vérzik)
video

Ne fogj vissza(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Ne szólj!(Rómeó Vérzik)
video

Ne szüless újra(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Nekem kell(Rómeó Vérzik)
video

Nem lesz vége(Rómeó Vérzik)
video

Nem szabadulhatsz(Rómeó Vérzik)

Nem szeretem(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Nincs kiszállás(Rómeó Vérzik)
video

No future(Rómeó Vérzik)
video

Növesztem a hasamat(Rómeó Vérzik)
video

Olajos élvezet(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Örök kárhozat - piros 19(Rómeó Vérzik)
video

Örökké Álom(Rómeó Vérzik)
video

Őrült asszony(Rómeó Vérzik)
video

Piros 19 (örök kárhozat)(Rómeó Vérzik)
video

Placc(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Pokoltanya(Rómeó Vérzik)
video

Rádió(Rómeó Vérzik)
video

Repülj velem(Rómeó Vérzik)
video

Rock n Roll(Rómeó Vérzik)
video

Rock n Roll az élet(Rómeó Vérzik)
video

Rómeó vérzik(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Sohasem leszek Krisztus(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Sötét ég(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Szabadon élek(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Szép volt(Rómeó Vérzik)

Szerelmes dal(Rómeó Vérzik)
video

Szívom és fújom(Rómeó Vérzik)
video

Táncolj a hóban(Koppány)
video

Térdelj elém(Rómeó Vérzik)
dalokhu video

Trójai faló(Rómeó Vérzik)

Valahogy így(Rómeó Vérzik)
dalokhu

Várj, még várj(Rómeó Vérzik)
video

Véget vetek mindennek(Rómeó Vérzik)
video

Végítélet(Rómeó Vérzik)
video

Vigyél el(Rómeó Vérzik)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább