Abaházi Csaba

Abaházi Csaba
Teljes név: Abaházi Csaba
Együttes: Kerozin, Rock'n Roll Swindle, Sing Sing, SingSing,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 9748 alkalommal

Bemutatás:

Abaházi Csaba 1970. július 2-án, Szekszárdon született, és ott is nőtt fel.
Szerette a sportot: versenyszerűen úszott, hobbiként pedig kerékpározott.
1985-ben kezdett el zenélni, Először basszusgitáros lett, majd énekelni kezdett.
15 évesen alapított egy zenekart a bátyjával, Abaházi Zoltánnal. Csaba volt a
basszusgitáros-énekes. 4 évig zenéltek így.
1989-ben a Sing Sing tagja lett, ahol 10 évig zenélt. Külföldre is eljutottak, és
bejárták az egész országot. Hat nagylemez, egy feldolgozás-lemez, és egy
koncert album maradt utánuk. Sikerült néhány jó dalt írniuk, mint például a
Halál a májra! című eposz. 1993-ban jelent meg a Bűn az élet albumukon,
amely aranylemez lett. 1999-ben szűnt meg az együttes.
1998-ban kezdett el rádiózni, amely azóta is a foglalkozása és hobbija is egyben.

Zenekarai (4 db):

Sing Sing

Sing Sing

(ismeretlen - napjainkig)

Abaházi Csaba dalszövegek (37 db):

Bűn az élet(Sing Sing)

Bűn az élet(SingSing)

Éjféli expressz(SingSing)

Életfogytig Rock 'n Roll(Sing Sing)

Életfogytig Rock 'n Roll(Sing Sing)

Életfogytig rock 'n Roll(Sing Sing)

Életfogytig Rock 'n Roll(Sing Sing)

Életfogytig rock'n roll(Rock'n Roll Swindle)

Halál a májra(SingSing)
video

Halál a májra(Rock'n Roll Swindle)
video

Halál a májra!(Kerozin)
video

Hideg éjszakák után(Sing Sing)

Hideg éjszakák után(Sing Sing)

Hideg éjszakák után(Sing Sing)

Lángolj fel újra(Sing Sing)

Lázadó vér(Sing Sing)

Lázadó vér(SingSing)
video

Lázadó vér(Sing Sing)

Ments meg a gonosztól (koncert)(Sing Sing)

Minden a tiéd(SingSing)

Mindíg(Sing Sing)

Nagy játszma(Sing Sing)

Nagy játszma(Sing Sing)

Nehéz lehet hősnek lenni(Rock'n Roll Swindle)

Nehéz lehet hősnek lenni(SingSing)
video

Őrült srác(SingSing)

Sing Sing(SingSing)
video

Soha ne engedj el(SingSing)
video

Soha nem adjuk fel(SingSing)
video

Szárnyalok(Rock'n Roll Swindle)

Szárnyalok(SingSing)
video

Szétszakad az agyam(SingSing)

Sztrájk(Sing Sing)

Tetovált jel(Rock'n Roll Swindle)

Tettes vagy áldozat(SingSing)

Tettes vagy Áldozat(SingSing)
video

Tölts el velem egy éjszakát(Sing Sing)
video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

missfavour4u Hozzászólás ideje: 2012-12-30 13:23:14

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-30 20:45:37

Véleménye a(z) "Abaházi Csaba" személyről:

Hello my dear,
Ez az én Örülök, hogy Önnel a kapcsolatot, miután megy keresztül a profil, ahol igazán érdekel, hogy a kommunikáció, kérjük, kedvesem,
Én nagyon boldog lesz, ha tudsz írj nekem az én e-mail a legegyszerűbb kommunikáció és mindent tudni egymást, (favourfofana85 AT yahoo DOT com) i lesz várakozás, hogy hallani tőled hamarosan.
a tiéd favour

soniababy77 Hozzászólás ideje: 2012-09-11 13:01:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-11 13:22:52

Véleménye a(z) "Abaházi Csaba" személyről:

Greeting from Sonia

My name is Sonia i am single woman, looking for
honest and caring friend for a serious relationships,
and i came across and became interesting in you,
and i will like you to reply
with Email address (sonia23lakarme( AT) ya h o o .co .uk)
so that i can send you my photos and give you some
details about my self, waiting to read from you,

Yours New Friend SONIA

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább