Vadkerti Imre

Vadkerti Imre
Teljes név: Vadkerti Imre
Együttes: A Három Királyok, Kormorán,
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2028 alkalommal

Bemutatás:

Színész és rock énekes.

Biográfia:

1976 január 5 én láttam meg a napvilágot, szerető szüleim elsőszülött fiaként. Révkomáromban születtem, de szülővárosomnak Gútát tartom. Itt élek a családommal, itt élnek szüleim, rokonaim, itt kezdtem iskolába járni. A Május 1 utcai Általános Iskolában, (ma Corvin Mátyás nevét viseli) tanultam a számolást, a betűvetést és itt alakult első zenekarom is iskolatársakból és barátokból Alfarock néven.

Az általános iskola elvégzése után szakmát tanultam Érsekújvárott. Szakmám végzése mellett mindig kerestem a lehetőséget az éneklésre, a szereplésre.

1993-ban részt vettem egy meghallgatáson, ugyanis a komáromi Jókai Színház készült színpadra állítani a Mária evangéliumát. Gábriel arkangyal szerepét kaptam meg. Felkészítőm László Zsuzsanna volt, aki a darabban Máriát alakította. Az itt töltött idő meghatározó lett számomra, megérintett a színház légköre.

1995-ban családot alapítottam, ma már három gyermek Bálint, Bence és Csenge boldog édesapja vagyok.

1998-ban barátaimmal létrehoztuk a Friends zenekart. Különböző rendezvényeken zenéltünk nagy sikerrel. 2000-ben lehetőség nyílt egy amatőr színtársulat létrehozására Gútán. Alapító tagja vagyok a Kis - Duna Menti Rockszínháznak. Hatalmas lelkesedéssel készítettük műsorainkat, kezdetben ünnepek, évfordulók rendezvényeire, majd az első darab, a Légy jó mindhalálig sikerén felbuzdulva következett a János vitéz. A Légy jó mindhalálig Valkai tanár úr szerepe után eljátszottam Kukorica Jancsit is. 2003-ban tagja lettem az Érsekújvári Rockszínpadnak. Itt János apostolt játszottam a Mária Evangéliumában, majd Józsefet a József és a színes szélesvásznú álomkabátban.

2007 fordulópont volt az életemben. Jelentkeztem a Társulat válogatásra. A tét nagy volt, szerepet szerettem volna kapni a 25 éves jubileumi István a király című rockoperában. A hónapokig tartó válogatás ideje alatt, a televízió M1-es csatornáján is sugárzott műsorban musicalekből, rockoperákból énekeltem dalokat.

Koppány szerepében léptem fel 2008 júniusában a Sportarénában, majd az elkövetkező időben Szegeden a Szabadtéri Játékokon, a Bazilikánál, Székesfehérvárott és Révkomáromban. A 2008/2009-es évad idejére az előadás a Kaposvári Csiky Gergely Színházban lelt otthonra.

2009. Tom Miggles szerepét énekeltem Jakobi Viktor Leányvásár című operettjében a Pécsi Nemzeti Színházban.

2010. Trója rockopera Szigetszinház Agamennon szerepét játszom

2011.Kormorán zenekar énekese

Zenekarai (2 db):

A Három Királyok

A Három Királyok

(2020 - napjainkig)

Kormorán

Kormorán

(ismeretlen - napjainkig)

Vadkerti Imre dalszövegek (1 db):

Jöjjön a fény(A Három Királyok)



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább