Punnany Massif - Vissza a jövőbe

Tudtam, én is felnövök,
nem tűnök ki sok felnőtt között.
Amit gondoltam és ami lettem más,
Más pixelszámú a felbontás.
Akit utolér a járvány, felnő,
Hiába puha még a bárányfelhő.
Elefántot emészthet az anakonda,
Ha nem látom, mert nehéz a kalapomba.
Ha megdől a képlet levetem,
Néha én sem lennék a helyemen.
De újból jön ami motivál,
Végtelen tényező korrigál…

Boldog gyerekkor, volt hogy szerep volt,
olykor kedvem zord, bontott szelet szórt.
Otthon, nemes bók, romlott kegyet hord.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.

Szaladtam már pofonfába, voltam sanszok bukott álma,
anyámék románca, voltam angyalok tánca.
Voltam magány, üres szoba, kulcsra bezárt ajtó,
Voltam önző, hiú, vidéki buta fiú.
Voltam introvertált és egyszerre izgága,
Voltam hazugságok vegyszeres igazsága.
Voltam irígységtől sárga, zseton nélkül spárba,
Saját magam árnya, madár törött szárnya.
Voltam persona non grata, versek kósza lába,
A gyerekkornak hála jól vagyok mostanában.
Voltam naív szerelem, lélektelen vágy
Voltam alany, állítmány és élettelen tárgy.
Voltam lelkesedés, volt (is)eszem de kevés,
Voltam korán kelés, busz után menetelés.
Voltam nyögve nyelés, korai merevedés,
kenyéren penész, de hát mindenkinek nehéz…

Tudtam én is felnövök,
nem tűnök ki sok felnőtt között.
Amit gondoltam és ami lettem más,
Más pixelszámú a felbontás.
Akit utolér a járvány, felnő,
Hiába puha még a bárányfelhő.
Elefántot emészthet az anakonda,
Ha nem látom, mert nehéz a kalapomba.
Ha megdől a képlet levetem,
Néha én sem lennék a helyemen.
De újból jön ami motivál,
Végtelen tényező korrigál…

Boldog gyerekkor, volt hogy szerep volt,
olykor kedvem zord, bontott szelet szórt.
Otthon, nemes bók, romlott kegyet hord.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.

Boldog gyerekkor, volt hogy szerep volt,
olykor kedvem zord, bontott szelet szórt.
Otthon, nemes bók, romlott kegyet hord.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.

Voltam, vagyok, ugyanúgy mint más is
Ahogy virgonc kölyök, majd a fáradt társ is: változó.
Röpke pillanat, majd herótod, hogy állandó,
Pontos óra, mi időnként lefolyik a számlapról.

Alkonyatból eső, hőgutából zivatar,
Túl gyors az élethez, a halálhoz meg fiatal
vagyok
És élek maradnék is tisztelettel,
Széllel szembe hugyozott sors pont így nevelt fel.
Volt, hogy nem szólt száj,
Így hát nem fájt fej,
Lehetőségeim tömkelege ilyen miatt ment már el.
Aztán megtanultam, úgy jutok el oda ahova tartok,
ha távolodom onnan ami azelőtt a start volt.
Voltam minden, mit megkaphatsz ezért már rég elfogyott
Remény és csalódás között billegő megszokott.
Voltam mélyre rejtett, majd lángra lobbanó érzés,
Kollektív tudat, aztán lehasított én-rész.
Látszólag tökéletes, meg szívből igazi,
Ahogy elején öcsibogyó, aztán öregedő faszi.
Már nemsoká lesz majd, hogy ég velem,
De a végszó előtt emlékeimből építsünk egy várat még, csak játszunk még…

Boldog gyerekkor, volt hogy szerep volt,
olykor kedvem zord, bontott szelet szórt.
Otthon, nemes bók, romlott kegyet hord.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.

Boldog gyerekkor, volt hogy szerep volt,
olykor kedvem zord, bontott szelet szórt.
Otthon, nemes bók, romlott kegyet hord.
Pokol menet, hol pofont rejt egy ól.

Mert tudtam felnövök,
Egy a felnőttek között.
Mit gondoltam az régen más,
Átformálhatott az elmúlás.
Mert utolért az aki felnő,
Nem keresem a bárányfelhőt.
Releváns, már tudom, fogy az óra
Hova tűnt a gyermek, aki azt mondja…
Ha megdől a képlet, levetem,
mindenre lesz ötletem.
Végtelen az, ami motivál,
Hol van a kölyök, aki ordibál?

Ha megdől a képlet levetem,
mindenre lesz ötletem.
Végtelen az, ami motivál,
Hol van a kölyök, aki ordibál?