Interjú a Kéknyúl alapító billentyűsével

A Kéknyúl zenéjét nem lehet összekeverni mással: a zenekar megálmodója, Premecz Mátyás Hammond orgonája és Andrew Hefler karakteres, énekhangja, stílusa utánozhatatlan, a csapat soul- és funkzenéje azonnal mozgásra készteti a hallgató lábait.

A 2015 óta aktív formáció eddig három nagylemezt jelentetett meg – a legutóbbi egy koncertalbum volt – 2022-re pedig több meglepetést is ígérnek: köztük a tavasszal érkező új lemezüket, megújult hangzással és izgalmas dalokkal, valamint egy különleges lemezbemutatót április 1-jén a Magyar Zene Házában. Többek között ezekről is beszélgettünk a zenekar vezetőjével, Premecz Mátyással. 

Hogy telt az elmúlt évetek? Hogyan viseltétek a pandémiát? 

Sok minden változott a mi életünkben is, és mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a változások jelentős része megmarad. Többünknek kellett a megélhetés biztosítása miatt más munkákat is elkezdeni, és átgondolni, mi is az, ami igazán fontos a mindennapi életben. Nekem személy szerint ez inkább pozitív dolgokat hozott, hiszen így sokkal többet tudtam a családommal lenni. Ami a zenénket illeti, annak is jót fog tenni érzésem szerint, mert sokkal inkább kompromisszummentes lesz, amit csinálunk.

Van olyan tanulsága az elmúlt időszaknak, amit a jövőre nézve magatokkal tudtok vinni? 

Semmi olyasmi, amit előttünk már ezren nem írtak volna le. Olyanokat tudnék mondani, mint hogy „Semmi sem biztos”, „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”, és hasonlók. Picit baljós időket élünk, globális szinten nagy és nehéz problémákkal. Ilyenkor a művészetek is radikálisan értékelődnek át. Azt érzem, hogy folyamatosan változik a közönségünk, és az elvárások is, hogy mit is kell csinálnia egy zenésznek/művésznek/előadónak. Keresnünk kell nekünk is új utakat és új válaszokat. A most készülő lemez abszolút tükrözi ezt az újító és útkereső szándékunkat. Az eddig jól bevált receptjeinket (pl. Hammond orgonálás, vastag hangzás, soul és funk dalok) szándékosan újakra próbáljuk cserélni. 


További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább