Margaret Island Flower Power fesztivál a Parkban

Abszolút hozzájárul a harmóniához, ha egy csapatban kiegyenlített a női-férfi arány

“Abszolút hozzájárul a harmóniához, ha egy csapatban kiegyenlített a női-férfi arány"

 

Igazi minifesztivállal készül augusztus 6-i Budapest Parkos nagykoncertjére a Margaret Island. A Mastercard támogatásával megvalósuló, egyetlen idei parkos koncertjükön már a kapunyitástól női civil szervezetek és alapítványok bevonásával számtalan programmal, és olyan vendégekkel, mint a Pandóra Projekt, Brenka és Solére várják a látogatókat.

 


Az elfogadás, az összekapcsolódás és a békében együttélés jegyében született meg a Margaret Island Flower Power elnevezésű minifesztiválja, ami egyszerre hirdeti a közösség erejét és bátorít arra, hogy fejezzük ki egyéniségünket bármilyen módon.



Az eseményen egyfajta woodstocki életérzést szeretnének közvetíteni a közönség felé - hogy a zenekar számára ez pontosan mit jelent, arról a most megjelenő rövid videóinterjúban is mesélnek. Mint ahogy arról is, miért annyira fontos számukra, hogy a fiatal, feltörekvő formációkat támogassák.






Margaret Island Flower Power fesztivál a Parkban

 


 

Az este amellett, hogy az idei év legnagyobb Margaret Island bulija, az önkifejezésre és a női energiákra is fókuszál



az eddig megszokott egész estés Margaret Island nagykoncert előtt kapunyitástól három kiváló női formáció, a Pandóra Projekt, Solére és Brenka lép majd fel.







Nem titok, hogy a Margaret Island háttércsapatában is sok női zeneipari szakember dolgozik, így a videóban arról is meséltek, miért tartják fontosnak, hogy mindkét nem kiegyensúlyozott arányban kapjon helyet a produkciónál. A minifesztiválon egyébként ennek okán különféle női civilszervezetekkel is találkozhatunk majd



a meghívottak listáján többek között olyan szervezetek találhatóak, mint a Mályvavirág Alapítvány, akiknek célja a méhnyakrák prevenció és a nőgyógyászati daganattal érintettek segítése, rehabilitációjának megalapozása, a Női Egészségért Alapítvány, akiknek küldetése, hogy felhívják a figyelmet az endometriózis tüneteire



időben történő felismerésére, illetve hogy  hiteles tájékoztatást nyújtsanak a betegségről és annak kezelési lehetőségeiről, illetve a NANE Egyesület, akik a nők és gyerekek ellen elkövetett erőszakkal szembeni fellépéssel foglalkoznak. A kitelepülő civil szervezetek interakítv játékokkal, óriás színezővel, fotófallal, kvízekkel várják a közönséget majd a Dzsungelnél.


 

„Számos globális programunk és partnereinkkel közös kezdeményezésünk célja, hogy segítse a nőket saját álmaik, céljaik megvalósításában.



Azzal, hogy ezt a fesztivált is támogathatjuk, szeretnénk reflektorfénybe állítani azokat az előadókat és rajtuk keresztül szervezeteket is, akik napi szinten küzdenek mindezért. A Margaret Island kezdeményezése nemcsak azért fontos számunkra , mert a magyar zenei élet egyik kiváló zenekaráról van szó, hanem mert olyan üzeneteket közvetítenek a közönségük felé, ami számunkra a Mastercardnál is nagyon fontosak” – mondta a fesztivál kapcsán Mondovics Péter a Mastercard marketing menedzsere. 

 

A fesztiválos forgatag tehát már egészen kapunyitástól sokféle színes programmal várja a látogatókat - és ha már arra járunk, érdemes benézni a Retrokert feletti teraszra is, ahol a Mastercard egy különleges kiállítás keretében mutatja be a korábbi évek érzékenyítő kampányaihoz készült alkotásokat. A tárlat célja, hogy 



felhívják a figyelmet olyan társadalmi problémákra, mint a digitális leszakadás, a szegénység vagy éppen a környezetszennyezés.



A kortárs írók és fotográfusok kollaborációjában készült alkotásokhoz a Jurányi Ház neves színművészeivel készítettek hangjátékot - a kiállítás egyébként július 21-től megtekinthető a Budapest Parkban.





 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább