Bezárt a Sziget, de már látjuk a jövőt

Jövőre 30 éves a Sziget és jön a 10 milliomodik látogató

Hatalmas sztárok a színpadokon és a közönség között


Teltházas napokkal és összesen mintegy 452 ezer látogatóval zárt, a két üres év után hatalmas érdeklődés mellett újraéledt Sziget.






És már azt is tudhatjuk, jövőre mikor találkozunk újra: Sziget 2023. augusztus 9-14 között.   

 

Teltházzal indult a Sziget, aztán pénteken és szombaton is közel állt ahhoz, hogy ki kelljen tenni a megtelt táblát. 

 

„A Fesztivál hiánya mutatja meg igazán annak értékét, fontosságát, jelentőségét, azt, hogy a Szigetre, az általa képviselt értékekre akár az év minden napján szükség lenne” – mondja Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.  


„Az elmúlt két év komoly nyomot hagyott mindannyiunkban, de mi most nem egyszerűen a régi életünket szerettük volna visszakapni, hanem az elmúlt időszak tapasztalataival, érzéseivel gazdagodva, ha úgy tetszik megerősödve, új gondolatoknak, alkotásoknak, élményeknek igyekeztünk helyet adni. És 


nagy örömünkre valamint a többszázezres ”sziget család” megelégedésére, közösen részesei voltunk egy olyan megújulásnak, mely a Sziget sokszínű szabadságában válhatott teljessé”


– mondta Kádár. 





 

Az egyik legnagyobb változás idén a be- és kiengedési rendszer újratervezése volt


Egyrészt, hogy a “K” híd külső részét ne terhelje annyira a fesztivál, másrészt a nagy tömegeket vonzó koncertekre könnyebb legyen a bejutás illetve onnan a kijutás. “A rendszer kiválóan vizsgázott” – mesélte Kádár. 


“Már az első napon, Dua Lipa koncertjére többtízezer vendégünk érkezett és minden bonyodalom nélkül, időben bejutottak a Szigetre. És hasonló napunk volt még kettő” – tette hozzá a főszervező. 


A látogatószámmal kapcsolatban Kádár elmondta, hogy igazán nem az a nagy siker, hogy volt egy teltházas és kettő ahhoz közeli nap, hanem az, hogy a hat nap alatt kiegyenlített volt a látogatók száma.  “Ez azt jelenti számunkra, hogy nem egy-egy koncert vonzó a Szigeten, hanem a fesztivál maga” – tette hozzá. 

 

A hangerőt is sikerült kordában tartani, olyannyira, hogy Újpestről reklamáltak is, hogy nem hallhatják a fesztivál programjait.  





 

Sok panasz érkezett azonban a szálló porra, amit a Sziget előtti hosszú hetek aszályos időszaka okozott. 



“Folyamatosan igyekeztünk locsolással portalanítani, a fenntarthatóságot is figyelembe véve ügyelve, hogy nem ivóvízzel, hanem a Duna vízével tegyük azt” – mondta Kádár. A panaszok azonban jogosak, “bármennyire küzdöttünk, a por többször győzött.” 

 

Hatalmas sztárokat láthattunk a színpadokon és a szerencsések hatalmas sztárokat láthattak a nézőközönség között is.


Kíváncsi volt ugyanis a Szigetre Zendaya Maree Stoermer Coleman, akit egyszerűen Zendayaként ismer a világ és vele jött Tom Holland is, mert korábban hallották, hogy óriási koncertek várhatók a Szigeten. Szintén a Szabadság Szigetére jött Pablo Schreiber kanadai-amerikai színész, aki nem először jár hazánkban, a Halo című filmet forgatta itt és most visszatért kedvenc városába. 


Szintén boldogan járta az elmúlt napokban Budapest utcáit, majd a Szigetre is kilátogatott napjaink egyik leghíresebb színésztehetsége, Timothée Chalamet, aki – akárcsak Zendaya – a magyar fővárosban forgatja a Dűne című film második részét. 


 

Jövőre 30 éves a Sziget és jön a 10 milliomodik látogató 


 

A Sziget 1993-ban indult jövőre tehát 30 éves lesz és fura egybeesés, hogy jövőre várják a kezdetek óta számolt 10 milliomodik látogatót is. A szervezők a Sziget végeztével már fordulnak is a következőre és már most, augusztus 18-tól, de csak 48 órán keresztül tartó, nagyon kedvezményes akciót indítanak.  

 

Ki tudja, talán a vevők közt lesz majd a szerencsés 10 milliomodik szigetes is.



Nyitókép és fotók: MTI/Mónus Márton

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább