Az Aurevoir. új lemeze egyszerre nagyvárosi és nagyon nem városi

Elég izgalmas az idei év az Aurevoir. számára – miközben szinte az összes fesztivál színpadán megfordulnak a nyáron, gőzerővel 


készülnek az első önálló, Budapest Parkos koncertjükre, ahol bemutatják Deák rét című új lemezüket. 





A nyolc tagú ethno-beat kollektíva a 2019-es Forduló lemez óta nem jelentkezett új dallal, így mondhatni épp ideje volt az új albumnak, ami, ahogy Agócs Márton, a zenekar énekes-gitárosa meséli, azért nem adta túl könnyen magát. 







„Januárban, az első lemezírós hétvégén végighallgattuk egymás demóit és ötleteit, és egy szavazással eldöntöttük, hogy melyik 10 dal(kezdemény) legyen az új lemez anyaga. A következő 3-4 hónapban pedig mint a medvék, elvonultunk a kis barlangunkba, és aludtunk és gyakorlatilag folyamatosan próbáltunk, mert a stúdió ugyan már le volt foglalva április közepére, de január végén még csak egy dal volt kész a tízből.”






A viszonylag szűk időkorlát ellenére szerencsére nem egy megúszós, összecsapott album lett a Deák rét - ebben a zenekar egyöntetű véleménye alapján nagy szerepe volt Lee Olivérnek, aki a lemez zenei rendezőjeként végig kísérte a dalok születését, de sokat segített Scheer Viktor „Max” is, aki hangmérnöként felügyelte a munkálatokat, valamint a keverés és a mastering is az ő érdeme.



A felvételek – kisebb megszakításokkal – áprilistól júniusig tartottak, egészen változatos helyszíneken, többek között a SuperSize Recording Stúdióban, Olivérék próbatermében és házistúdiójában, a Kunyhóban és egy óvodában.






A Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvoda aulájában Beke István közbenjárásnak köszönhetően a „Tüzes, sajgó, szép” népzenei részeit rögzíthették



A Fonó Zenekar vonósszekciójával (Gombai Tamás - hegedű, D. Tóth Sándorral - brácsa és Kürtösi Zsolt - nagybőgő), közösen, de közreműködik a lemezen még Sárkány Berci (perka), Jusztin Levente (brácsa) és Kerekes Kornél (bőgő) is.

Az címötletet Kemény István Lassú időjárási front című verséből kölcsönözték, természetesen az író engedélyével.


„Ha nem létezne Budapest, akkor a nemlétező fővárosban ilyen zene szólna a főréten. A Deák rét szóösszetétel röviden és nagyon jól fejezi ki azt a kettősséget, ami a dalainkban is benne van: egyszerre nagyvárosi és nagyon nem városi. A versben egyébként Kálvin rét van, nem Deák. Olvassátok el, mert nagyon jó!” – mesél Agócs a címadás hátteréről.



A végül 11 dalos lemezen helyett kapott két feldolgozás is


Az egyik a Tilos Csillagon, amely Pilinszky János azonos című versének megzenésítése


A másik dal az Édes mint a só. A fiúk és Örs régi barátok voltak, az AWS feldolgozást a tavalyi emlékkoncerten is eljátszották, fontosnak érezték, hogy megörökítsék lemezen is.


Aurevoir dalszövegek itt.







Amit az Aurevoir. zenekarról tudni érdemes


Az Aurevoir. az évek során kisebb tagcserékkel, de az alap magot tekintve változatlan felállással szerepel, ami egy nyolctagú zenekar esetén nem kis teljesítmény. Agócs Márton szerint a titok egyszerű: mindenki – a kezdetek óta – nagyon akarja csinálni. „Bálint, a hegedűsünk pl. Pécsről jár fel heti szinten a próbák és a koncertek miatt, Misinek két kicsi gyereke van, mindenki dolgozik valamit a zenekar mellett, Kristóf most építette fel a házát, esküvők voltak és vannak a láthatáron, szóval egyikünk sem unatkozik. Ha nem lenne mindannyiunk életében az egyik legfontosabb dolog a zenekar és a zenélés, akkor biztosan nem működne a dolog. Dehát ilyen ez a popszakma. Ha egyszer belekóstolsz, örökre a függője leszel.”

És persze nem utolsó sorban összeköti a fiúkat a kifinomult humorérzékük is – elég messze hajlandóak elmenni egy poénért, amit a közönségük is jól ismer már a zenekari social felületeken keresztül.  Ahogy Agócs fogalmazott, egy szóban úgy mutatná be a csapatot valaki olyannak, aki még sosem hallott róla, hogy „Állatkert.”.

Az Aurevoir. hasonlóan vidám hangulatú koncertre készül augusztus 18-án a Budapest Parkban is, ahol a Góbét követően bemutatják a Deák rét dalait.

 


Deák rét album

Aurevoir. Facebook

Aurevoir. Instagram

 

 

Fotók: Fejér Jénos

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább