A legújabb Lóci Játszik dal versenyből született

Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. A miXit! – hangmérnökök csatája ötletét az hívta életre, hogy bár az elmúlt években számos pályázati kiírás történt a zenei szektorban, de hangtechnikusok ezekből nem, vagy alig részesülhettek.


A fiatalok igényeihez illeszkedő hangkeverési versenyen több mint ötven 18-23 év közötti jelentkező bizonyította tehetségét, akik a méltán nagy népszerűségnek örvendő Lóci játszik zenekar stúdiómunkálataiból hozhatták ki a maximumot.    


   

 

A megkevert, masterelt, késznek érzett műveket egy nívós tagokból álló zsűri értékelte ki


Az ítészek között ült Horváth Gergely (Petőfi Média Group tartalomfejlesztési igazgatója), Rozgonyi Péter (hangmérnök, zenei producer, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum  stúdiótechnika tanára), Csorba Lóci (a 2014-ben alakult, Fonogram-, Klipszemle díjas, Nagy-Szín-Pad nyertes Lóci játszik zenekar frontembere), Temesi Bertalan (Artisjus és Fonogram díjas basszusgitáros, zenei producer), valamint Lombos Márton (énekes, előadó, dalszövegíró, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető) is. A miXit! legjobbjait értékes nyereményekkel jutalmazták a szervezők, amelyek által minőségi hangtechnikai berendezésekhez juthatnak hozzá a HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) üzleteiben. 

Az első miXit! versenyén Bornemissza Lőrinc teljesítményét találták a legjobbnak, így az ő munkálatainak eredményeként jelenik meg most a Lóci Játszik „Megyek veszek” című száma, amelyhez Szombath Máté rendező, Bacskai Miklós vágó segítségével forgott Studio session klip.

 „Amikor elindult a verseny, a stábbal fogadtunk, hogy vajon mennyien jelentkeznek majd. Jelentem, én nyertem.” – kezdte nevetve Lombos Marci. „Nagyon szeretjük visszahallgatni a nyertes munkáját, a már elkészült Lóci Játszik dalt. Bornemissza Lőrinc egy nagyon kreatív, sokoldalú srác, aki mélyen beleásta magát a zenébe. Nem csak hangmérnökként aktívkodik, hanem zenét is szerez.” – tette hozzá.

 

 Lóci játszik dalszövegek itt. 


 



 Fotók: Lóci játszik hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább