Az Akvárium Klubban lép fel a legendás F.O. System


Az F.O. System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, akiknek bár csupán egyetlen lemezük jelent meg, hallgatóik a mai napig gyűlnek. Noha a csapat 1991-ben úgy döntött befejezi a közös zenélést, rajongóik legnagyobb örömére 2006 óta minden évben összeállnak egy nagyszabású koncertre. 


A 2023-as szeánszra pedig már az év elején, január 28-án sor kerül az Akvárium Klubban.


Az F.O. System a hazai alternatív zenei műfaj egyik jelentős hatású, mai napig meghatározó produkciója. A mára már kultikussá vált zenekart 1986-ban alapította Mátyás Attila gitáros/énekes és Jerabek Csaba basszusgitáros Budapesten. 


A magyar dark-wave irányzat első hazai képviselőjének erőteljes, kissé komor, pszichedelikus hangulatú zenéje és látomásszerű dalszövegei


- a korszak underground stílusjegyeit magukon hordozva - a rendszerváltást megelőző korhangulatot testesítik meg.


F.O. SYSTEM DALSZÖVEGEKET ITT TALÁLSZ.



Pont ez a kortüneti kép és a csapatot övező titokzatosság volt az, ami megfogta az embereket - és tartja életben dalaikat a mai napig. A zenekar hamar „kinőtte” a kezdeteket jelentő Fekete Lyukat, sorra töltötték meg a vidéki klubokat is, de több hazai fesztiválon is kiemelt fellépőként játszottak. Ennek köszönhetően a ’90-es évek elején zenéltek többek közt a New Model Army-val és a Christian Death-el is, de a nyugat-európai indie klubok is gyakran látták őket vendégül. 


1991-ben végül a zenekar – immár túlnőve saját underground szellemiségén – úgy döntött befejezi a közös munkát. Itt azonban nem ért véget a történetük és a zenekar a feloszlása után is fontos mérföldkövet jelentett a műfaj képviselői számára és rajongóik száma is folyamatosan nő. 


A közönség kívánságára végül másfél évtizedes szünet után, 2006-ban törték meg a csendet egy teltházas visszatérő koncerttel a Petőfi Csarnokban, majd felléptek a VOLT Fesztivál nagyszínpadán is. A sikeres visszatérés óta a csapat minden évben megörvendezteti rajongóit egy nagyszabású koncerttel. Tavaly a Fekete Zajon játszottak, 2023-at pedig az Akvárium Klubban köszöntik január 28-án. 



Jegyek

 




 

Nyitókép: F.O. System hivatalos

További hírek

További hírek
© 2022 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább