Itt az új Kispál és a Borz klip Mazzag Iza rendezésében

Tavalyi visszatérését követően már második klipjét mutatja be a Kispál és a Borz. A Rózsaszín után most a Mocsár c. új dalra is kisfilm készült, amelyet Mazzag Izabella rendezett.


KISPÁL ÉS A BORZ DALSZÖVEGEK ITT.


„Nagyon kíváncsiak voltunk, hogyan nyúl egy tehetséges fiatal rendező ennek az újra aktív, de azért mégiscsak meglehetősen idős zenekarnak az egyik új dalához


szóval a klip egy kis túlzással felfogható generációs kísérletként is. A dal elvontabb hangulata is passzolt Izához, aki egy tök jó ötletet gyúrt sejtelmes történetté. És habár voltak vitáink a klip készítése során, azt gondolom, hogy mindannyian sokat tanultunk a ’másik generáció’ érveiből, elképzeléseiből.” – mondta el Lovasi András a Mocsár kisfilmjéről.

 


 

Izának olyan klipeket köszönhetünk, mint Krúbitól a Szív, Beton.Hofitól a Közép kilét-Európa vagy az Esti Kornéltól a Most kéne kezdenünk. „Az eddigi munkáimban többnyire az önmagukban is értelmezhető, de a dalra reflektáló asszociatív képek sokaságával dolgoztam, most viszont egy lineáris sztorit képzeltem el, amelynek a fő alkotóeleme a groteszk. 


Nagyon büszke vagyok a végeredményre, és nem csak azért, mert egy olyan zenekarnak készíthettem, akiket már akkor rajongva hallgattam, amikor még álmodni sem mertem arról, hogy a filmművészettel fogok foglalkozni, hanem azért is, mert ez az első olyan alkotásom, ahol kockáztatni mertem, hogy elengedem az eddig jól bevált receptet.”


– mondta el Mazzag Izabella a klipről.




A Kispál és a Borz lassan minden jegyet elad a Budapest Parkos koncertjeire, hiszen a május 13-i ráadásnapra is elkelt már a belépők 90%-a. Habár 2023-ban Magyarországon kizárólag a Parkban lépnek fel, előtte tartanak 4 bejátszóbulit Zürichben, Londonban, Luxemburgban valamint Bátorkeszin. Mindeközben 


a zenekar gőzerővel dolgozik a stúdióban, hogy tavaszra elkészüljön a Kispál és a Borz 11. nagylemeze.




 


Fotók: Kispál és a Borz hivatalos/Máté Péter

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább