Őselemek a Napfonat tolmácsolásában


Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas. Azonban nem ez az egyetlen érdekesség, amit a Harmatcseppben él a világ bennem tartogat a nép- és világzene rajongói részére.


A dalszövegeket itt találod.

 

A Napfonat 2018-as alakulása óta jó pár alkalommal bizonyította egyedülállóságát a hazai zenei palettán. Az öt nőből (Szalay Heni, Szarka Anita, Tóth Eszter, Tóth Orsi, Volkova Krisztina) álló a capella együttes hangzását ütőshangszerek teszik teljessé. Az énekesek közötti harmónia és az elemi ritmus olyan sokszínűséggel párosul, ami a produkciót rövid időn belül könnyű- és világzenei fesztiválok rendszeres fellépőjévé varázsolta.

 

Az együttes következő lemeze május 26-án jelenik meg a Petőfi Nagylemez Program keretében Kamau Makumi 'Kama' és Fodor Máriusz mentorálásával. A dalokat nagytöbbségében a pécsi L.A. Gardens Stúdióban rögzítették. A felvételt, keverést és masterelést Maczkó Róbert készítette, a Mint a Zápor felvételét Lee Olivérnek, a Zöld-Kék Élet felvételét pedig Gresiczki Tamásnak köszönhetik.



 

A Harmatcseppben él a világ bennem egyik különlegessége a tematikusság. Az album a Föld, Levegő, Tűz és Víz minőségeit próbálja énekhanggal közelebb hozni a hallgatóhoz, hogy érzékenyítse az életet adó elemekhez való kapcsolatát. A zenei egység az őselemeknek megfelelően négy részre osztható, mindegyikhez tartozik két-két dal és ráhangolódásként egy koshi harangos improvizáció.

 

A lemez a Földdel indul, azt követi a szellősebb, könnyedebb Levegő. A legdinamikusabb számok kétségtelenül a Tűz tempós és energikus szerzeményei. A hangutazás a Víz mély lágyságával és áramló szólam-folyójával zárul. A másik érdekesség, hogy a korongon egyéni dalszerzői vénájukat is megvillantották a hölgyek. Emellett a szcéna egyik legelismertebb énekes-dalszerzője, Palya Bea is vendégszerepel a Zöld-Kék Élet című számban.

 

Ehhez a nem mindennapi lemezhez megfelelő vizuális megjelenés dukál, erről – ahogy a Napfonat első albumánál is – Makhult Gabriella festőművész munkái gondoskodnak, az ő festményeiből áll a borítója és bookletje is.

 

A Harmatcseppben él a világ bennem a Fonó Kiadó gondozásában jelenik meg, ahogy a lemezbemutató koncertre is a Fonó Budai Zeneház színpadán kerül sor június 8-án. 


A teljes lemez itt hallgatható.


 

Lemezbemutató koncert



Fotó: Napfonat hivatalos

 

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább