Ajánló: Hajógyár x A38 x Zene x Színház x Für Anikó & Hrutka Róbert x Momentán Társulat

Június 20.

Péterfy Bori ezúttal a Für Anikó és Hrutka Róbert alkotta különleges duót csábítja el a Hajó fedélzetére, a Momentán Társulat művészei pedig ismét rögtönzött előadásukkal járulnak hozzá az este sikeréhez.


Mire is számíthatunk?


A Jászai Mari-díjas színésznő és a Fonogram- és Artisjus-díjas zeneszerző igazán összeszokott párost alkotnak, hiszen jelenleg is saját, zenés irodalmi estjükkel járják az országot. 


Für Anikó hangját biztosan sokan szívükbe zárták már, ugyanis színházi szerepei mellett az évek alatt számos híres hollywoodi sztárnak kölcsönözte a magyar hangját. Ráadásul az éneklés sem áll messze tőle, nemrég például Dés László koncertjén is fellépett.


Hrutka Róbert életében is már egészen fiatalon meghatározó szerepet kapott a zene, első hangszerére, egy szájharmonikára 5 évesen tett szert. Ezután zongorán, klasszikus gitáron és éneklésen át vezetett az út a zeneszerzői és produceri léthez, egyben az országos hírnévhez. 


Péterfy Borinak és a Momentán Társulatnak tehát nem lesz nehéz dolga érdekes pontokat találni a két művész életében, akik az improvizáció után pár dalt is előadnak majd repertoárjukból a jelenlévőknek.


Gyere és ringatózz velünk június 20-án az A38 Hajón!


Műsorvezető: Péterfy Bori


Kapunyitás: 19:00


Program: 20:00 - 21:30


Jegyek itt.


Az ülőhelyek száma limitált, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.


Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.


Fotó: Hajógyár hivatalos

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább