Grandpierre Atilla a Vágtázó Halottkémek 2001-es megszűnése után 2005-ben folytatta a sámán-punk gyökereinek keresését, és Vágtázó Csodaszarvas néven
a bartóki eredeti népzenét kutatva jutott el oda, hogy az ősi eurázsiai puszta mágikus népzenéje kezdte játszani a népzene, a világzene és a jazz világából érkező zenésztársakkal.
Vágtázó Halottkémek-dalszövegek itt.
Vágtázó Csodaszarvas-dalszövegek itt.
A kozmikus, extatikus, őserejű koncertekkel és lemezekkel (Tiszta Forrás - 2006, Végtelen Ázsia! - 2008, Csillaglovaglás - 2011, Örömtüzek a világ tetején - 2017) jelentkező Vágtázó Csodaszarvas senkihez sem fogható módon, eredetien, elemi erővel játssza az ősi magyar és eurázsiai népzenét. Friss és eleven megszólalás jellemzi.
Mesterkéltség nélküli, elképesztő energiájú koncertélményt ad, „felébreszti a lelkünk mélyén őrzött ősi, végtelen szabadságot.”
Grandpierre Atillát ősi magyar és eurázsiai hangszereken játszó kilenc virtuóz röpíti transzba, „hipnotikus előadásmódja rendkívüli eseménnyé teszi koncertjeiket, amelyek egész életre szóló, meghatározó élményt adva nyitnak kaput egy teljesebb világba.” A 2009-ben újraindult Vágtázó Halottkémeket már láthattuk a Zene Háza színpadán, itt az idő, hogy annak akusztikus megszólalású rokonzenekarát is hallhassuk az üvegfalak közti nagyteremben.
Fotó: Magyar Zene Háza
