MEGJELENT! Lukovich x Fakapoe x Nagyváradi Nelli új klipje

A napsütés mit hoz ki belőlem

Saját projekttel jelentkezik Lukovich András, a Gyík zenekar gitárosa - A napsütés mit hoz ki belőlem című szám Fakapoe és Nagyváradi Nelli közreműködésével készült.

"Az elmúlt évek alatt összegyűlt jó pár olyan dal ötletem, amit a Gyík zenekarral nem tudtam megvalósítani, mert valahogy sosem ment át a többiek rostáján, ellenben tartom annyira jónak őket, hogy ne hagyjam elveszni. A zenekaron belül kábé mindenkinek van saját egyéb zenei projektje, úgyhogy gondoltam, ideje nekem is beállni ebbe a sorba. A saját projektnek meg van az az előnye, hogy az embernek csak magával kell kompromisszumot kötnie, az meg általában szokott sikerülni. Az énekhangom gyakorlatilag a tömegoszlatáson kívül minden másra használhatatlan, ezért a dal elkészítéséhez Fakapoe-t, az UG hip-hop MC-t, és az utánozhatatlan Nagyváradi Nellit kértem fel, akikkel nagyszerű volt együtt dolgozni, imádtam a közös munka minden pillanatát.

A felvételeket Balogh Borsa (aka Űrlénykirály, szintén a Gyík zenekar tagja) és Mátis Guido készítette.

A napsütés mit hoz ki belőlem igazából egy laza nyári dal, amit azt hiszem főként a pandémia okozta bezártság, és szabadság iránti vágy ihletett. Bízom benne, hogy augusztus végén már tényleg nem csak otthon a négy fal között lehet biztonságos keretek között fesztiválozni, hanem mindenhol."

További hírek

További hírek

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább