Pierrot - Óriás

Ott voltam a szobában akkor, az első nap
és láttalak, mint egy ártatlan,
fejléctelen, tiszta lap

Az első sorokat otthon írta rád a birodalom
Emlékszem, hogy mosolyogtál
mikor elnyúltál a takaródon

Tudtam, hogy lapozni nekem is kell
Mert újabb fejezet indult el

S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkőzik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el

Én voltam a legelső, akinek neve volt
S aki a világképedbe gyakran
fekete tussal belerajzolt

Mind róttuk a vonásokat ott a szobaajtón
s nőttük ki a meséket és a
játékokat oly belenyugvón

S tudtam, hogy lapozni mindig kell
Ha újabb fejezet indult el

S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el

Nem adtam én sosem vagyont vagy tudományt
S nem is én fogom a végén
kiállítani a bizonyítványt

De a véremet adtam s bármikor még adom, ha kell
S fura, de fizetsz is érte azzal,
hogy egyszerűen létezel
S tudom, hogy lapozni most is kell
Mert újabb fejezet indult el

S tudtam, felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
mert elmész, ha nem is engedlek el

Egyszer felnősz s lesz belőled óriás
ki elszánt arccal néz az égbe fel
S akkor bennem a büszkeség
majd birkózik a félelemmel,
De mondd, ugye soha nem veszítelek el