Serrano - Farkasok

Az érzelmeim elzárom vagy elárasztom a világot vele
Álmaimban én vagyok a kínhalált haltak kivájott szeme.
Mindent látok, hallok, beszélni mégis fáj róla
Ki az aki számolja, hogy az élet hány év vagy hány óra?
Ki az aki eldönti, mit sodor feléd az ár
Ha már mindenki elhagyott és kezed fogja a halál
Elporladunk lassan, leépül a szervezet a lélek
Már nyomát sem találni szememben a régi fénynek
Ami egykoron ragyogott, de mára egy rideg zordság
Az élet egy fájdalommal átitatott kivert korcsság.
Isten mindenütt ott van, de épp tőle undorodom
Az elmémbe menekülök, mikor a sarokban összekuporodom.
Egy másik világban utazok, de a szennyezés átterjed
A túlvilágról melegítenek a fagyban a lángnyelvek.
A fekete fátylat bontott éjben lassan megnyugszom
Amint a farkasaim látom éberen a hegycsúcson…

[refrén]
Elkorcsosult, hálátlan, gyáva férgek
Árulók, irigyek, agybetegek között élek
Az ösztönök része ez, ahogy a vadorzónak a vér
De attól hogy valaki lélegzik még nem él.
Árulók, fösvények, agybetegek között élek.
Elkorcsosult, hazug, hálátlan, gyáva férgek
Vérengzők, rágalmazók, elvakultak, álszentek
Az emberek pusztán csak elfertőzött gennyek

A társadalomtól elszigetelve élem a napjaim
A zord prériken át keserűen üvöltenek a vadjaim
Az éj pislákoló lámpása alatt az erdőt ellepjük
Az ártatlan áldozatokat a szenny közt elrejtjük
A bűnben és mocsokban bujdokolnak amíg húscafatokra
Szedjük a zsarnokokat - ahogy kiül a gúny az arcomra
Már sejtheted - egy őrült féreg vagyok menthetetlenül
Akinek kimutattam a fogam fehérjét messze elkerül
Deviánsan viselkedem, bár mit hívunk normál eszmének?
Csótányok, akik kislányokkal töltik el az estéket
Pedofil férgek, megvezetett csökevények a fronton
Állatkínzó dögök után ne mosolyogjak egy halotton?
Egymás húsát marjátok, és elszörnyedtek a másikén
Hova tart a világ? - utolsó szavát nyögte a skizofrén
Az emberi élet értéke annyira elenyésző
Hogyha lehetne: inkább kitörölném a teremtésből…

[refrén]

Eltakart szemek, az ajkakat némaság lepi el
A tömérdek aljasságot a kevés jó tett nem fedi el.
Mert nektek minden kell, sőt valójában az már kevés
Másnak meg nem jut csak a munka, az ivás és az evés.
Az arányosság régen elveszett, de ez a ti érdemetek
Én meg csak köszönöm, hogy örök száműzésre ítéltetek.
Nem akarok köztetek járni, álszent mosollyal elvegyülni
A törvényeket, az embereket, igyekszem messzire elkerülni
Mindent megpróbáltam, hogy beilleszkedjek a társadalomba
De végül, a látszat láncaiba belegabalyodva
Inkább elszabadultam vállalva az ismeretlenséget
Az ördög verandáján fekszem, ahol az istenek sem védnek.
Csúszómászó férgek, kígyók és az alja teremtés része
Egy felboncolt hullából kimászva kérdezem kérsz-e?
Évekig megaláztatok, de most földalatti vájatokban
Visszaadjuk mind azt, amit kaptunk abban a tudatban
Hogy ez így igazságos...

[refrén]