Juhász Katalin - Utolsó vallomás (Vigye el a víz)

1., A világ másik felén tengerparton állok.
Néhány év elszállt, de még mindig rá várok.
Nem múlt el a bánatom, de őt most sem láthatom,
Ragyog rám a fény, de a szívem fáj nagyon.

2., Ahogyan összeér a kék ég most a vízzel,
Nálad lenni vágyom újra, tiszta szívvel!
Ide is eljöttél velem, a vízzel üzenem,
Úgy hiányzol most is nekem!

Refr: Vigye el a víz a szívem szavát,
Rég várok már egy felhőtlen éjszakát!
Te vagy, aki rég álmaimban él,
Hova menekülsz, ha nekem szánt az ég?

3., Amikor nem vártam már, rám talált ez az érzés,
Olyan hirtelen, a könnyekből a féltés,
De ha mindig várni kell, csak az évek szállnak el,
És a saját lelked ellen is vétkezel!

4., A legszebb érzéseim jégbe zárva fáznak,
Tévedésből állják útját most a vágynak.
Nem kell más, csak érintés, egy forró ölelés,
Ami szívből jön, az nem lehet kevés.

Refr: Hát vigye el a víz a szívem szavát,
Rég várok már egy felhőtlen éjszakát!
Te vagy, aki rég álmaimban él,
Hova menekülsz, ha nekem szánt az ég?

Vigye el a víz a szívem szavát,
Úgy vágyom még ezer szép csodát!
Hova jutok így, ha nem érlek el?
Égjen az a tűz, mi éltet, felemel!

Hát vigye el a víz a szívem szavát,
Rég várok már egy felhőtlen éjszakát!
Te vagy, aki rég álmaimban él,
Hova menekülsz, ha nekem szánt az ég?
Mondd, hova menekülsz, hiszen neked szánt az ég!
Mondd, miért menekülsz, hiszen neked szánt az ég!