Ismerős Arcok - Teltház

Az ördög felült az ágyában, bár szunyókált volna még;
A tűz már alig pislákolt, s valahogy közelebb került az ég.
A kondérban egy ügyvéd úr és egy újságíró ült,
- Juj, de forró! - zokogták, pedig a víz majdnem kihűlt.

Az ördög rakott a tűzre, és bámult fölfele,
Kit hozzon, aki megérdemli, és ki jöjjön még vele,
Hogy örökké vagy még tovább a vendége legyen,
Hogy azontúl csak szenvedjen, s hogy a kondérba tegyen.

Ott van egy, aki mosolyogva, érdekből hazudik,
Szegénységről szónokol, közben palotában lakik,
Őrjöngve sír, hogy az édesanyja a tűzhelyével fűt.
Az ördög bólint: - A szénakazalban megtaláltam a tűt.

Úgy játszik a szavakkal, a gyűlölettel, s hittel,
Ahogy játszott ezzel negyvenötben gátlás nélkül Hitler.
Magából kifordulva, vérben úszó aggyal
Az ördög szól: - A kedvencem vagy, elviszlek magammal.

Vagy ott a másik, aki életében semmi nem csinált,
Lökdösődve tartja a markát, s az égre úgy kiált,
Rázza az öklét üvöltve, neki az Úristen sem szent.
Az ördög mosolya pokoli: - Jó lesz neked itt lent!

Az ellenőrzés alulról érkezik,
S a jutalma meglesz, aki csak vétkezik.
A pokolban csak gyűlnek a tolvajok,
A felhő szélén ülnek az angyalok.

A Jóisten az égben napozik,
Az ördög azalatt szépen dolgozik,
S míg a mennyország teltház miatt zárva,
Tudtommal odalenn nincsen ilyen tábla.