eNeMa - Szomorú Tündér

Az úton fekszik, a teste jég,
De arcán egy mosoly játszik még.
Ezer év fájdalma dúlta szét,
Megölte őt mert köztünk élt.
Nem vágyott másra, egy mosolyt kért,
Ennyit adhatott ennyit remélt,
De helyette bánatot, fájdalmat, vért,
Gyötrelmet, halált, kínokat élt...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Fényt hozni jött, egy reménysugárt
Te otthon ültél míg epedve várt
Odament hozzád ragyogó arccal
Te eloltottad fényét, hogy nyugodtan alhass...
Hozzádlépett újra, köszönteni akart
Te levetted a hangját, mert épp akkor zavart
Feléd sétált ismét, integetett neked
Te elfordultál tőle, hogy egyedül lehess.

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.

Biztosan láttad feléd lépett
Hirtelen tudtad, hogy nem lát téged
Keresztül rajtad, mögéd nézett
Sosem láttál még ilyen szépet
S míg gyönyörűsége félbe tépett
Ő azt sem tudta, hogy ott vagy és nézed
Most az úton fekszik, a teste jég
De arcán egy mosoly játszik még...

Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt.