Páger Antal - A hangsúly

Az első csókot elfeledni nem lehet
és nem felejtem el a mézesheteket.
Mint ifjú férj, ha ránk borult az alkonyat,
szavakba öntöttem a boldogságomat.

Ó, gyönyörű lett az életem,
hisz mindig itt vagy énvelem.
Ha éj van, dél vagy alkonyat,
egész nap hallom a hangodat.

Naponta hússzor telefonálsz,
ha későn jövök, a kapuban állsz.
Csendesen sóhajtva nézek terád,
te vagy a sorsom egy életen át.

Csak látlak, máris remegek,
de erről én nem tehetek.
Ó, bárcsak véget érne a nap,
hogy végre, végre, végre, végre,
ágyba bújhassak.

(Próza):
Hát bizony kérem ez így volt akkor ...
... hát így van ez ma is.
Az idő igaz, hogy elment felettünk,
de semmi nem változott.
Tessék? ... Hogy ez unalmas lehet.
Ugyan kérem, okos asszony az én feleségem.
Egy kis összezördülés,
de utána jön a a kibékülés.
(lágy hegedűszó hallatszik)
Ugye? ... Ugye milyen szép?
Még egy összezördülés ...
aztán megint egy összezördülés,
na de akkora nem ...
tetszik látni így van ez minálunk.
Ritka dolog az ilyen kérem, hogy ennyi év
után még most is ugyanazt a dal éneklem,
mint a mézeshetek idején, szóról-szóra
ugyanazt, csak a hangsúly változott,
a hangsúly csupán.

Ó, gyönyörű lett az életem,
hisz mindig itt vagy énvelem.
Ha éj van, dél vagy alkonyat,
egész nap hallom a hangodat.

Naponta hússzor telefonálsz,
ha későn jövök, a kapuban állsz.
Csendesen sóhajtva nézek terád,
te vagy a sorsom egy életen át.

Csak látlak, máris remegek,
de erről én nem tehetek.
Ó, bárcsak véget érne a nap,
hogy végre, végre, végre, végre,
ágyba bújhassak.