Cseh Tamás - Az oroszok dala

És a közeledő katonavonatból harsány
szovjet katonakórus csapott ki.

A nehéz kerék forog,
Isten véletek magyarok.
Kata-katt, katt a katonavonat,
bírjátok ki a sajátotokat,
rátok bízzuk az álmaitokat.

A nehéz vasból öntött kerék,
kattog nékünk víg zenét.
Kiti-katt, katt a katonavonat,
szolgáljátok a magyar urakat,
minket várnak az otthoniak.

Isten véled Cegléd, Pécel,
Veszprém, Hajmáskér és
Szakály-Hőgyész.

Isten véled szolganépek,
jöttünk, láttunk, győztünk,
jól legyőztünk titeket,
megint, magyarok.

A nehéz kerék forog,
azt mondják a vasból öntött kerekek,
amit főztek, itt megehetitek.
Kata-katt, kattog a katonavonat,
rátok bízzuk a magyar urakat,
rátok bízzuk a sajátotokat.

És mosógépeket dobáltak ki. Mosolyogtak, szépek voltak, aztán elmentek.
Lawrence kardot rántott a tevén és tisztelgett a távolodó szerelvénynek,
hogy:
- Erős megszállók voltak.
Egyszerre harcoltam ellenük Krímben.
Jól éreztem ott magam.
A jövő úgyis az övék lesz.
Na, de folytassuk utunkat, mert ebből nem élünk meg.
És a tevekaraván végigszelte a Szent István körutat, ahol rengeteg
zsibárus kárált, kerepelt:
- Marlboro, Marlboro, Marlboro, Marlboro, Marlboro.
És ott volt a táblás férfi is, aki időközben elvesztette a tábláját, és
ettől elfelejtette, hogy ő kicsoda.
- A táblám, a táblám! - ordította.
- Nem láttak itt egy táblát? - ugrott a Lawrence tevéje elé.
- Meg is mondom, hogy miért kell nekem.
Mert így senki nem hiszi el nekem, hogy magyar vagyok.
- Én elhiszem, jóember. - szólt le Ecsédi a tevéről, csak úgy
liberálisan: - Maga magyar.
- Ön magyar. - erősítette meg Lawrence is, ámde a tömegből
többen odaszóltak, hogy:
- Nem igaz! Nem magyar! Hol a táblája?
A levegő kezdett felforrósodni.
- Ki ez az ember? - kiáltotta egy utcagyerek.
Lawrence közbeszólt:
- Az ENSZ védelme alatt áll.
De erre már nem figyelt senki.
Lincshangulat.
Többen lökdösték a férfit.
- Ezt ismerem. - súgta Ecsédinek Lawrence.
Az ébredő népek gyermekbetegsége, de van benne valami szép is.
Aztán a férfi megtalálta a tábláját, a pajkos utcagyerek dugta el neki.
De ez most már nem érdekes.
Mindenki megnyugodott és munkája után látott.
- Marlboro, Marlboro, Marlboro, Marlboro, bitte Marlboro.

Aztán megint csak ringott, ringott a tevekaraván, mígnem a
Lawrence nevű kém megszólalt, hogy:
- Well, utunk céljához érkeztünk, my friend.
A központot látja maga előtt.
És Ecsédi kinézett az angol szikár, burnuszos válla mögül,
és megpillantotta a Nyugati pályaudvart.

Na most ezt úgy kell elképzelni, amit ugye Ecsédi látott,
úgy kell elképzelni, mint egy három-osztatú tervrajzot.
Egyelőre.

Legbelül emelkedett a Nyugati pályaudvar impozáns tömbje
fellegvárszerűen az égre.

Körülötte a középső gyűrű; egy nagy embertömeg, amely be akart jutni,
csak azért, mert a pályaudvar neve nyugati volt, de kéksisakosok nem
engedték őket,(erre a tragédiára még visszatérünk) kéksisakos katonák
szorították vissza a tömeget.

A legkülső gyűrű pedig egy nagy-nagy bódételepülés volt,
afféle vadkeleti piac.

Piláfárusok, koldusok, zsebtolvajok, szerzetesek, korrupt rendőrök,
szerb komitácsik, erőművészek, citerások, medvék, rengeteg szemét,
lócitrom, mert lovak is voltak ottan, árusok kelepeltek, anyák siratták
halott fiaikat, nőgyógyászok végeztek abortuszt a nap ellen kifeszített
ponyvák alatt, értelmiségiek vitatkoztak a médiák műsortervéről,
nagyon sok volt a rákos, infarktusos, de sok volt a vidám pofa is,
satöbbi...

A legszélső gyűrűnek is a szélénél, közvetlenül a pénzváltók asztalkája
mellett, a közös nagykabát alá bújt Igazoltató Bizottság szűrte meg az
érkezőket, és a kiemelkedően nemes kócsagfej rájuk rikoltott:
-Igazoljátok magatokat, kutyák!
Mit tettetek a szebb jövőért?
Tetvek, ganék, tökörészek, dögvész, fujj!

Ecsédinek az ijedtségtől egy fillér sem maradt a zsebében,
őhelyette az oxfordi spion kattant egyet, mint a lakat:
- Nem ismersz meg, testvérem?
- Sir Thomas! - rikoltotta a kócsag,
és hosszú nyakát mélyre hajtva a gallérból, csókolgatni kezdte
Lawrence piros csizmáját.
A Bizottság többi tagja is kikiabált a külső és a belső zsebekből,
a kabátujjból meg a gombok mögül:
- Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas Lawrence,
kezit csókolom!
- Bemutatom Mr. Ecsédit, Mr. Vizi barátját. - jegyezte meg a
hidegvérű angol.
- I suppose, mond ez a név önöknek valamit. Vizi.

A Bizottság tagjai ugrándozni kezdtek a kabát alatt:
- Vizi, Vizi, Vizi!
A kócsagfej pedig már a földön fente a csőrét, úgy vijjogta:
- Ó, ó, ó, a fényes orcájú, bül-bül-szavú Mr. Vizi!
Hát ő, ő, ő, ő az, aki már Bent van, nagyságod engedelmével
bejutott, ugye, o, o, o, odabent van ő, ő, ő, ő már, boldog a
Nyugati pályaudvaron.
Oly jó neki, oly szerencsés, oly szép, rózsalugasban ringatják
rettegett személyét dióköldökű hurik, ellenségei letépett fejével
labdázik mélán, vessző, OMO mosóporban fürdetett mosolya
fényesebben tündöklik a New York-i szabadságszobor fáklyájánál.
Még az Európai eszme ragyogásánál is, neki már jó.
Ó, ó, ó, neki már jó.
És mi mikor juthatunk be, Sir Thomas?

- Vizi a pályaudvaron van, Mr. Lawrence? - kiáltott fel Ecsédi.
- Ezek szerint Vizi a pályaudvaron van?
Bent van a Nyugati pályaudvaron?
Azonnal látni akarom a barátomat!
- Hahaha! - nevetett fel a kócsagfej.
- A pályaudvarra nem juthat be, gatyásparaszt, furkóházi, senkibunda,
körmösindulatú keleti!
Nyelvvizsga kell hozzá, alacsony vérmérséklet, magas IQ,
szexvizsgálat, hűségnyilatkozat!

De Lawrence megsimogatta Ecsédi fejét:
- Majd én elintézem.
- Az más, az más, az más, ha Mr. Lawrence elintézi - mondta a
kócsagfej, és a kabátszárnyakat széttárva földig hajolt.

Hőseink tevekaravánja átszelte a piacot lassú imbolygással.
Körülöttük a népek kohója tombolva zengett.
Ecsédi csak ámult, bámult.
- Hát itt piacra került minden?
Mert valóban piacon volt ott minden, ami szegényes, ami nem kell,
ami úgymond elavult.
És egyre nőtt, dagadott a gyűrű a Nyugati pályaudvar körül.
És az utánpótlást a hosszú tömegben áramló menekültek képezték,
mert tízezrével áramlottak az utakon oda, tánclépésben.
Arcukat az égre emelve, fej mellett az ujjaikkal csettintgettek világtalanul.
És legelöl, legelöl ment egy köpenyes hegedűs, és húzta, csak húzta nekik.
Elárulhatom, az ördög.
És a menekültek énekeltek, hogy: