Budai Ilona - Kádár Kata balladája (Muzsikás együttessel)

Gyulainé édesanyám,
engedje meg azt az egyet,
hogy kérjem meg Kádár Katát,
jobbágyunknak szép lejányát.

Min´sem, fiam, megengedném,
inkább Katát elvesztetném,
feneketlen tóba vetném,
feneketlen tóba vetném.

Szolgám, szolgám, édes szolgám,
vezesd elém pej paripám,
elindulok hosszú útra,
hosszú útra, bujdosásra.

Addig mene mendegélek,
míg egy malomhoz nem érek,
hallod-e te mó'nár gazda,
mi hír vagyon a falunkba'.

Én egyebet nem hallottam
Kádár Katát elvesztették,
Kádár Katát elvesztették,
feneketlen tóba vették.

Gyula Márton ezt meghallja,
oda megyen tó partjára.
Élsz-e rózsám vagy meghaltál,
vagy felőlem gondolkodtál?

Se nem élek, se nem halok,
Csak felőled gondolkodok.
Gyula Márton ezt meghallá,
Beléugrik a nagy tóba.

Az egyiket temettették
kerek oltár eleibe.
A másikat temettették
kerek oltár háta megé.

Az egyikből nevelkedett
fehér csukros liliomszál,
A másikból nevelkedett
veres csukros liliomszál.

Addig-addig nevelkedtek,
míg össze nem ölelkeztek,
Gyulainé ezt meglátá
mind a kettőt leszakítá.
Mind a kettő leszakítá,
talpa alatt elsúrolá.

Szóval mondja az ő fia,
átkozott légy édesanyám,
éltünkben sem hagytál békét,
holtunk után se hagysz békét.

Víz előtted megáradjon,
sár utánad felfakadjon,
a kenyered kővé váljék,
mosdóvized vérré váljék.