Fontos@szöveg - Debreceni Márk - Halhatatlanok Tragédiája

Kopott, koszos, bársonykalapja.
Maradna… súgja sóhaja:
Megint itt járt a mosoly tolvaja!
Ajtó becsuk. Kettőre zárja.
Ma is… talán utoljára.

Lesz e bátorsága lépni?
Egyet előre, az égre nézni?
Repülni fel, de zuhanni lefele kell!
Szükséges szárnyat bontani?
El kell oldani a kötelékeket,
Melyek bábjátékra köteleznének!
A Karma karmazsin zsinórján
Ne rángasson az élet kínpadán!

Te lehettél volna,
Aki nem szétszórja,
Minden egyes álomfoszlányom!
Én meg csak hagynám formáljon!
Csokorba fonnál mint a rózsát, de nélküled nézd, nem bírom!
A világ elnyel, lehunyt szemmel,
Száradt szirmaim szorítom

Szerepet játszom egy némafilmben.
Felirat nincs a mozgóképen.
Értelmetlen… csak én nézem…
Magamat untatom. A mindennapokon
Monoton vonatom vontatom át.
Senki se hall és senki se lát?
Észrevétlenül tovább áll
Nem keressük hírét se hamvát…

Lesz e bátorsága lépni?
Egyet előre, az égre nézni?
Repülni fel, de zuhanni lefele kell!
Szükséges szárnyat bontani?
El kell oldani a kötelékeket,
Melyek bábjátékra köteleznének!
A Karma karmazsin zsinórján
Ne rángasson az élet kínpadán!

Választás nincs! Az élet a dramaturg!
Megszoksz, megszöksz? valahogyan alakul?
A művészetnek molekulája
Az egyszerű ember problémája:
Halhatatlanok tragédiája

Te lehettél volna,
Aki nem szétszórja,
Minden egyes álomfoszlányom!
Én meg csak hagynám formáljon!
Csokorba fonnál mint a rózsát, de nélküled nézd, nem bírom!
A világ elnyel, lehunyt szemmel,
Száradt szirmaim szorítom