Fontos@szöveg - Gombos Péter - Nekem ez fáj

Nekem ez fáj, de még élek,
lassan már mindentől félek.
Tudom, tovább kell lépjek,
de a démonok mindig utolérnek.
Mélyen vagyok, ide nem jutsz be,
Megkérdezem szeretni tudsz-e?
A válaszod az lesz ,hogy igen,
de neked itt hely már nincsen.
Egyedül vagyok, egyedül nézem, egyedül várom
várom a csodát, valamit várok, ami újra átírja egy ember sorsát.
Egyedül a drogjaim között már csak a lapokat tépem,
talán az élet helyrehozza és ugyanúgy lesz mint régen.
Te csak úgy leléptél, sosem adtál semmiből.
Én próbálok megszabadulni az összes közös emléktől.
De mindig van olyan aki azt hiszi többet ér,
Közös álmunk végén lassan csorog le a vér, abból a sebből
te ejtettél rajtam, és itt hagytál végleg én ezt nem így akartam.
De tuti lesz majd olyan aki jobban megbecsül,
lassan minden csatánk kínosan elcsendesül.
De tudod még mindig hiányzol egy kicsit,
azóta minden nap elszívok egy cigit.
Hidd el próbálok már nem gondolni rád,
de fáj hogy elhagytál.

De csak hagyjál, csak menj el,
miattad estem szét.
Nem szólsz egy szót se, de tönkre teszel,
nézd meg mit tettél.
Régen olyan gyerek voltam aki egy lányra vár,
Most meg nézd meg csak a zene nincs más ami nyugtat már.
Folyton megölsz, folyton bántasz, de még mindig gondolok rád,
Hogy hogyan is tudtam őszintén szeretni én egy ilyen lányt?
Mindig megjön, megszeret, megcsal aztán pofátlanul lelép,
de ez mindig megtörténik ahányszor egy ilyen az életembe lép.
És kár, hogy nem kértem tőled autogrammot mikor szakítottál,
mert a legjobb színész az te voltál.