GORLO VOLKA - Tarantínó

Teregettél eleget a szennyesekért
vállon veregettek elegen s a jó nevedért
pofont még nem kaptál a sorstól
ki ne lógj most a sorból.

szeretetjárvány törj ki végre, kínlódunk itt szarul
kígyó tekereg s a lábszáramra szorul
mondanék még pár szót:
ne csak a hős halálát gyászold

előbújni merészség, ezt érted teszem
remeg a lábam, kezem
talán még észreveszem: új ruhában Napba nézni mintha
elevenen égetem bőröm a tenyeremen.
elfogadni nehézség, egyszer majd minden véget ér
hiszen a legszebb dolog az életben,
ha kikacsintasz és véletlen látni fogod Őt.

lehettem volna neked én a rejtély a fákon,
annyit érek, mint halotton a csók a szádon
mikor én úgy tapadtam hozzád, mint a fecskefészek
a labirintus is egyenes annak, ki részeg

elhagytam a cipőm s fent ülök az ágon,
illeg billeg és szívem nevet a világon,
hogy a hős szerelmes pórul jár, mer’ kettőt nem mer lépni,
ha hullával hálsz, jobban jársz!
a helyzet így néz ki.

Te vagy az a lány, ki már nem mosolyog a képen
Te vagy az a lány, akit én elengedtem éppen
Te vagy az a valaki, kinek a szavát issza,
de ismeretlen ismerősként már nem is néz vissza
Te vagy az a fiú, ki szeretnék lenni néha,
uralkodtál magadon alkalomadtán és ha
ezer verset kezdtél írni utolsó sor nélkül
gondolatban befejezted gyöngeséged jeléül.