Hobo Blues Band - Tisztelet Muddy Watersnek

Tisztelet Muddy Watersnek közép európából.

Mikor még kiskölyök voltam,
Öt éves srác,
Nem tudtam, mi van a szoknyád alatt,
Mi az, ami ráz.
Felnőttem rég,
Harminchét vagyok.
Tudom miért,
Mit akarok.
Az első csajom azt mondta:
"Inkább a falra mássz,
Ne rám! Ne rám!
Ne rám! Ne rám!"
A második azt mondta:
"Menj! Inkább nézd meg a Helgát!"
De amikor én még kissrác voltam,
A Helgát nem játszották.
Így hiába sírtam, ahogy csak bírtam.
Hiába sírtam, ahogy csak bírtam,
Hogy Helga segíts!
Nem megy, segíts!
Helga segíts!

Régen, amikor ez a zene elöntötte a világot, ezt az országot, meg ezt a várost is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Én azt hittem, magas vagyok és karcsú, és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom, de ekkor megjelentek az emberek kaszákkal és rájöttem, nincs menekvés.
Nincs menedék…
Nincs menedék…
Mégis szerencsém volt. Értem jött egy lány, kitépett tövestől, hazavitt, belerakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, de nincs senki, aki cserélné alattam a földet. Csak egy Hobo vagyok egy virágcserépben, egy maroknyi földben. Ó, mit tettetek ezzel a földel? Ebben a földben a kín a virág. „Virágok közt veled lenni, tudom, szép volna kedvesem. Virág sincsen te sem vagy már, miért hagytuk, hogy így legyen?

Mikor a hobók útjára léptem.
Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Mondom, mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Megvertek százszor,
Megnyírtak párszor.
Nem maradt más! Nem maradt más!
Se János, se Tamás.
Nem maradt más, szinte senki.
Szinte senki, semmi, senki, semmi.
Embernek, férfinek lenni.
És ez, azt mondják, nagyon kevés.
Sokan azt mondják, nagyon kevés.
Nekem nem sikerül, olyan nehéz.
Embernek lenni, olyan nehéz.
Nehéz! Nehéz! Nehéz!