MC Gőz - Remény Szikrája

Gőz:
Te csak azt látod,hogy Gőzy megint jókedvű s reppel,
De én is ember vagyok,haver.
De van szívem,csak az élet megtanított arra,hogy takard el,
ne mutasd mit érzel,ne lássák ha vérzel.
Néha a színpad mögött parázok,hogy jó legyen a só,
és imádkozom,hogy ne ez legyen az utolsó
alkalom,ha kell a barátokért a félkarom,
de a családomért az életemet odaadom.
A szövegemben én vagyok,meg az életem,
Minek hazudjak nektek,hiszen,ismertek rengetegen.
Felejthetetlen élményekkel gazdagabban,
az,ahogy kezemben 8 éve mikrofon van.
De sok barát és sok csaj ráment arra,hogy élek,
Van olyan is,aki megérti,mit jelent ez,hogyha party van otthon maradni nem tudok,érted.
A srácok velem mondják a szöveget,
ez elől még ha akarnék sem szökhetek...

Ref.: 4×
Keveset éltem,de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,jól tudtam baj van,és mégis táplál,
a remény szikrája még mindig átjár.

Fanka:
Valaki átölelne,valaki meg ontaná a belemet,
a kérdésre nincs felelet,
csak nézek ki a fejemből,
körülöttem minden összedől.
Inkább iszok még rá!
Itt a Fanka,tessék,nézz rá!
Szerinted érdekel,hogy az ember egy féreg,
százmillió félnek én csak töltöm a poharam.
Igen,most vagy soha,fiatal gondolat,átjárta lelkemet,
tudod amiről azt mondják,hogy megszül majd eltemet.
Vállalom minden tettemet,Isten és a világ előtt,
és amig az agyamból a velőt nem rágják ki a kukacok,
nem vallok kudarcot,
hiszen hibáim csak olyanok,mint harcban a tarackok,
na nyomok egy barackot.
Újra nevetünk egyszerre,máshogy is lehetne,
hiszen van három nagy stiklim,soha be nem gyógyuló,
talán pont így jó.
Három kereszt,aminek a súlya alatt félek:
egy,hogy élek,plussz gondolkodom és érzek.
Nem vagyok félszeg,pusztán csak elszúrtam,
és valami nem változik,folytogat,de mégsem öl meg,
Olyan mint egy láthatatlan seb,egy titkos játszótárs,
De sajnos nem vagyok ovis,
van pia,van por is.
És ha jön az édes álom,ahogyan újra látom,
ezer karátos mámor,mellettem Amour,
de Isten visszaszámol,és mire megfognám a kezed,
egész testem remeg,
pupillám tágra nyílik,tekintetemtől koptatott plafonom köszönt ismét,
el sem hinnéd,
hogy mar minden porcikám mélyén a fájdalom,
magam nem áltatom.
Mintha száz karom tépné húsom csontomig,
mindenki megbotlik,
de aztán fut tovább,rohannékhozzád én is,
egy életem,egy esélyem eljátszottam mégis...

Ref.: 4×
Keveset éltem,de ezerszer haltam,
mindenre szartam,
de bánkódni kár már,jól tudtam baj van,és mégis táplál,
a remény szikrája még mindig átjár.