Szigeti Csaba - Világjáró

Az égbolt, mint a kék tenger,
A napsütésben egy új reggel
Elfújja majd az álmod.
Az elhagyott hotelszobát,
Mert az utad visz tovább,
Már többé sosem látod.

Azt, hogy merre fúj a szél,
És a hajnal majd hol ér,
Nem tudjuk még, mint rég.
De százszor visszatér
Minden emlék, s minden álomkép.
Ez így lesz szép.

Bepakolva a hangszerek,
A portás még messziről integet,
Tudod, többé sosem látod.
Furcsa tájak és emberek,
Jönnek új barátok és új helyek,
Bejárod így a világot.

Azt, hogy merre fúj a szél,
És a hajnal majd hol ér,
Nem tudjuk még, mint rég.
De százszor visszatér
Minden emlék, s minden álomkép.
Ez így lesz szép.

De mindig jön néhány levél,
Vagy egy képeslap, ne félj.
Nagyon messziről és néha összetör,
De mindent elmesél
Valakiről…valakiről.

Most otthon ér minden reggel,
Mert messze már a kék tenger,
Mégis ott jár minden álmod.
Ismerős a régi ágy,
És körülötted minden tárgy
Ugyanott van, megtalálod.

Azt, hogy merre fúj a szél,
És a hajnal majd hol ér,
Nem tudjuk még, mint rég.
De százszor visszatér
Minden emlék, s minden álomkép.
Ez így lesz szép.

De mindig jön néhány levél,
Vagy egy képeslap, ne félj.
Nagyon messziről és néha összetör,
De mindent elmesél.
De mindig jön néhány levél,
Egy képeslap, ne félj.
Nagyon messziről és mindig összetör,
De mindent elmesél
Valakiről…valakiről.